Bizalom

bizalomÍrni valamiről, ami megfoghatatlan, törékeny, mégis minden emberi kapcsolat éltetője és mozgatórugója, nem egyszerű feladat. Bízni márpedig meg kell tanulni, hiszen anélkül képtelenség létezni, de legalábbis a magány elleni kilátástalan harcban a bizalom elvesztése jelenti a tőrt a szívünkbe. Olyan kis pillangó a bizalom, melyet ha túl erősen szorítunk, elpusztul, de ha szétnyitjuk a tenyerünket, tovaszáll örökre. Meg kell tanulni bánni vele, ebben próbálok segíteni ezúttal.

„Bizalom” bővebben

Fogadd el!

acceptanceA gondolatok virágos mezejéről készítettem már többféle csokrot, szerelmes rózsákból, spirituális gyöngyvirágból, felszínes szegfűből, mindegyiket igyekeztem az önismeret celofánjába csomagolni, ezúttal pedig egy újabb bokréta kerül összeállításra az elfogadásról. Beteg, rohanó világunkban a toleranciát szinte mindenki olyan luxusnak tekinti, melyet nem engedhet meg magának, még magával szemben sem. Esett már szó az önvizsgálatról, az azt követő cselekvés fontosságáról, de arról is, hogy légy egészségesen elégedetlen, arról viszont meglehetősen keveset, főképp csak érintőlegesen, hogy meg kell tanulnunk elfogadni a helyünket a világban, valamint mindazokét a dolgokét és emberekét is, akikkel valamilyen formában érintkezünk.

„Fogadd el!” bővebben

Közöny

indifferenceA modern társadalom mételyéről szeretnék ezúttal pár gondolatot megfogalmazni, ami meglátásom szerint nem más, mint a közöny, a belerondítás (ezt tudtam volna durvábban is), a nemtörődömség, az oda nem figyelés, a slendriánság, az apátia, az érdektelenség, az érzéketlenség. Nem csupán a jól körülhatárolható közönyről fogok írni, amely miatt érdektelenül sétálunk el a hideg kövön fekvő hontalan mellett, hanem a gondolati, lelki apátia is pellengérre lesz állítva, mert amennyire kardinálisnak tartom a kérdést, annyira nem veszünk tudomást róla általában. Sokszor már észre sem vesszük, miként gondolkodunk, s ha ilyen módon kiengedjük a gyeplőt a kezünkből, elvesztünk.

„Közöny” bővebben

Ne higgy el semmit

ne_higgy_el_semmitAz élet a legtrükkösebb tanítómester. Létrehozza az egy és sérthetetlen igazságot, melyet aztán bizonytalan eszközökkel, érzelmeinktől torzítva kell megközelítenünk, de magunkévá talán sosem tehetjük. Kerülgetjük, mint Rozi néni a bankjegyautomatát, minden vágyunk, hogy minél jobban megismerhessük, néha mégis úgy érezzük, egyre csak távolodunk tőle. Talán elegendő is, ha a megismerésre törekszünk, megelégedve azzal a parányi darabkával, ami a legközelebb áll szívünkhöz, ha nem a tökéletest üldözzük, hanem csupán kiválasztjuk a nekünk leginkább tetsző színárnyalatot. Tanulmányi kirándulás következik a világ-egyetem aktuális szemeszterén.

„Ne higgy el semmit” bővebben

Párkapcsolat kontra pár kapcsolat

parkapcsolatA legnehezebb téma, amit megpróbálok kibontani, mióta írok. Nem ígérek semmit, csak amit eddig is tudtam adni, a saját véleményemet egy olyan dologról, ami nem feltétlenül könnyen emészthető, talán a torkunkon is akad, de ha mégis sikerül lenyelni, boldogabb életet nyerhetünk általa. Annyira sok a defektes kapcsolat manapság, hogy szinte természetessé vált a kompromisszumok végtelen sorával való együttélés, a hit elvesztése, hogy lehet jobb is, és a problémákra adott válasz sokszor kilép a kapcsolat kereteiből. A párkeresők pedig teniszlabdaként pattognak egyik partnertől a másikig, mert el sem tudják képzelni, hogy lehet teljes értékű szerelem egyetlen társsal is. Amit pedig nem tudunk elképzelni, az nem is tud létrejönni.

„Párkapcsolat kontra pár kapcsolat” bővebben