Hibák

hibákEsemények végtelen sora, összefüggések, vagy összefüggés nélküliség. Történetek, vagy egyetlen történet, de mindenképpen egyetlen közös pont, egyetlen eredő. Hibák, melyek akkor is ott maradnak, ha a világ összes atomja egyszerre mozdul meg, hogy eltűnjenek. Hibák, melyek mint értelmezési tartomány a létezéshez, felkínálják magukat. Tessék, válassz. Ne ellenkezz, valamelyik a részeddé válik, dönts, vagy megkapod, amit szükségesnek ítélnek. Ez az értelmetlennek tűnő szabály az, amely gúzsba köt minket. Ez a fő mozgatórugója életünknek. Vagy próbáljuk elkerülni, vagy próbáljuk kijavítani. Nincs más állapot.

Continue reading

Edge – A világ peremén

edgeCsak állt ott némán, és az utolsó fix pontba, a tető szegélyébe kapaszkodott. Mintha a teste még nem fogadta volna el bensője meghozott döntését. Mintha időt akart volna nyerni, hátha a számára felfoghatatlan, kaotikus gondolatok a fejben egyszer csak összerendeződnek, és mégsem kell megtennie. De ebben a helyzetben már nem lehetett gondolkodni. Hiába erőlködött, csupán annyi jutott eszébe, ha itt áll, akkor biztosan alapos oka volt rá, hogy feljöjjön. Végeláthatatlanul cikáztak elméjében az irányíthatatlanul feltörő gyerekkori emlékek, de a közelmúlt homályát nem tudta eloszlatni. Eltökélte, hogy addig nem ugrik, míg rá nem jön, miért akarja megtenni. Continue reading

Kóter

kóterA délelőtti nap sugarai lassan vánszorogva baktattak, végigpásztázva a kollégiumi szoba hátsó falán lógó, félig-meddig leszakadt, de még mindig dizájnelemként funkcionáló, vagy legalábbis annak tartott Pataki posztert. Már régen vacilláltak rajta, hogy a lassan elodázhatatlan névváltoztatás eredményeként melyik verziót fogadják el. A „kétarc” adta magát, mióta egy csendes csütörtök délután megmagyarázhatatlan hirtelenséggel fordult át borgőzös tantrabulivá – így hívták azokat az összejöveteleket, amelyek alkalmával két dolog volt biztos, az eszméletvesztés és az addig vezető úton őket kísérő harmónia érzése. Persze, mint mindegyik bulira, erre is teljességgel megmagyarázható és a józan ész keretein belül elfogadható magyarázattal tudtak szolgálni, hogy tudniillik az ábrázoló geometrián sosincs katalógus, a beadandókat készítő srác pedig, akit csak Kockabobként emlegettek, ingyen belépővel rendelkezett minden buliba, amíg a rajzkészítési kapacitása le nem apadt a bulit szervezők létszáma alá. Continue reading

Parkban

parkA tavaszi nap első megerősödött sugarai még épphogy csak átküzdötték magukat a park fáinak lombosodó koronáin, az első bogarak még esetlenül botladoztak ki téli rejtekükként funkcionáló kérgükből, és a levegő hideg tisztasága is még fél kézzel az elmúlt tél csendes magányába kapaszkodott, ő mégis ragaszkodott a kinn töltött néhány perchez. Hiába próbálta meg mindenki lebeszélni a megfázás veszélyével fenyegető, de annál szabadabb tevékenységről, az ebéd elköltésének szeánsza szent volt számára, és meggyőződéssel vallotta, hogy ilyenkor feltöltődik a környezet energiáival. Ha nem lettek volna azok az általa oly vehemensen ellenzett társadalmi elvárások, szíve szerint megölelt volna minden fát. Keserűen fanyar hangulattal gondolt vissza huszonéves életszemléletére, amikor még nem számított senkinek a lekicsinylő véleménye, mikor a barátaival még megmosolygott minden savanyú arcot. Mostanra ez sokat változott, pedig mindent megtett annak érdekében, hogy ne így legyen. Az érzései elől például soha nem próbált elbújni, igyekezett teljes terjedelmükben megélni őket. Hagyta, hogy hatalmába kerítse a bánat, mikor testvére alkoholproblémája először kiderült, hagyta, hogy a tehetetlen düh eluralkodjon rajta, mikor látszott, hogy csak szemlélni tudja az eseményeket, de beleszólása nincs, és hagyta a gyászt is átszűrődni lelke minden kis darabkáján, mikor végül erősebbnek bizonyult a mentális betegség, mint az általa oly erősnek gondolt és nagyra tartott öcskös. Continue reading

Gyermeki szemmel

child-alone„Tisztelet!” Visszhangzott fejemben apu szava. -Ha semmi egyebet nem tartasz meg tanácsaimból, de a tisztelet mindig irányadó lehet, érted miről beszélek?

Nem értettem. Hogyan is érthettem volna. Gyermeki fejemben nem ilyesmiről gondolkodtam, csupán a játékra tudtam koncentrálni. Most is alig vártam, hogy apu befejezze a szónoklatot, amit valami jelentéktelen csíny miatt szabott ki. Ki emlékszik már rá, hiszen annyi huncutság van még, amit meg lehet tenni. Sőt, meg kell tenni. Igen, ez sokkal világosabban megfogalmazódott bennem. Egy ideig még hallottam foszlányokat abból, amit apa prédikált, de már fontosabb dolgon agyaltam.

Például azon, hogy a szomszéd néni kutyájának nyakába olyan régen akasztottunk már konzervdobozokat. Mondjuk nem is csoda, legutóbb beakadt az egyik doboz a kerítéslécbe, és szegény kutya kis-híján megfojtotta saját magát. Rózsi néni majd felrobbant, olyan mérges volt. Apának azért észrevettem valami kaján mosolyt a szája szegletében, de a kötelező fejmosást azért megtartotta. Nem is tudtam, mi szükség van ezekre. Bár a büntetések az én szüleim esetében soha nem olyan szigorúak, mint Berciéknél. Az ő apja nem szégyell fizikai erőszakot alkalmazni, ha ilyesmi történik. Nálunk inkább megértéssel fordulnak felém, talán tudják, hogy ugyanezeket ők is megcsinálták gyermekkorukban. Continue reading