„Szeretlek”

szeretlek„Szeretlek” – a legerőteljesebb szó, ami elhagyhatja a szánkat. A végtelenségig elcsépelték már, hamis ígéretek, igaztalan gondolatok búvóhelye lett az idők során, ideje talán, hogy helyére tegyük kicsit, hiszen megérdemli ezen csöppnyi szó, hogy újra régi fényében ragyogjon. Túl könnyelműen kezelte az emberiség ahhoz képes, micsoda hatalma van, túl sokszor rejtőztek mögé mindazok a dolgok, melyeket megtenni szégyelltünk, éreztetni nem tudtunk, vagy csupán túl fáradtak voltunk bármi máshoz. Ha pedig valóban úgy gondoljuk, ahogy mondjuk, akkor is vigyázni kell, hogy csak annyiban váljon napi rutinná, amennyire azt cselekedeteink is tükrözik. Minden más esetben talmi kinccsel üzletelünk és jobb, ha nem vagyunk jelen, mikor vásárlói reklamációra kerül sor.

„„Szeretlek”” bővebben

Boldogság

happinessEgy életet képesek vagyunk eltölteni a boldogság keresésével, miközben észre sem vesszük, mindvégig a fejünkben felépített illúzió derengő délibábja teszi vak hajszává ezt a nemes cselekedetet. Nem szeretem az egy mondatos bölcsességeket, mert hiába igazak, ha közben nem többek, mint megforgatott útjelzőtáblák, melyek valaha a helyes irányba tereltek, most azonban csak az látszik rajtuk, minden irányban van valami, de nem tudjuk merre mi. Megkísérlek kicsit elmélyedni egy olyan érzés leírásában, melyről sem szólni, sem írni nem érdemes, mert olyan esetlen lesz, mint amikor a varázslatos naplementét kell elmagyarázni valakinek. Végül csak egy suta tájelírás lehet belőle.

„Boldogság” bővebben

Az élet értelme

elet_ertelmeNa ebbe aztán jól belekezdtem… Előre szólok, a szokásos agycunami várható, öveket becsatolni, de a végén attól tartok el fog maradni a már-már elmaradhatatlan végkövetkeztetés, a regény végi katarzis, a mondat végi pont. Talán nem is létezik ilyesmi, hiszen magam is vérmesen hangsúlyozom, hogy az élet értelmét keresni értelmetlen, hiszen a létezés maga a cél. Az úton lenni a legnagyobb kincs, mégis felajzott íjként várjuk, hogy valaki végre kimondja a varázsszót, amire elernyedhetünk, a nyíl pedig célba ér. Ehelyett fáradt arccal állunk, remeg a kezünk, izzadtságcsepp gördül le a homlokunkon, már alig bírjuk tartani, de a kulcsszó csak nem érkezik. Mi az élet értelme? Még mindig nem tudjuk.

„Az élet értelme” bővebben

Love & Respect

Love-and-RespectEgy ideje beleestem a párkeresés csodás, mégis néha megrázkódtató folyamatába és egy beszélgetés megihletett, hogy le is írjam az ezzel kapcsolatos gondolataimat. Először is fontos lefektetni az alapokat, miszerint tökéletes ember nincs, de ez nem jelenti azt, hogy a tökéletes kapcsolat sem jöhet létre. Önismereti utat megfigyeléseim szerint nagyon kevesen járnak, inkább csak tartják magukat valakinek, egy szent és sérthetetlen jelenségnek és a párkeresés számukra abból áll, hogy megtalálják azt, aki őket maradéktalanul el tudja fogadni olyannak, amilyen. Változásra nincs hajlandóságuk, se igényük, hiszen az önnön tökéletességükbe vetett hitük oly mértékig határtalan, hogy eszükbe sem jut, talán valamit rosszul látnak.

„Love & Respect” bővebben

Erő

eroErősnek lenni elég relatív dolog, azonban az életben maradáshoz és az épelméjűséghez elengedhetetlen dolog. Persze van az a pont, amikor úgy érezzük, már muszáj kicsit gyengének lenni, de minden alkalommal újra felvesszük a vértet és a kardot, mert igazán nincs választásunk. Az egóval vívott állandó harcban persze néha egyezséget kötünk magunkkal és miközben belül majd összeroppanunk, kifelé azért erősnek mutatjuk magunkat. Közben bármennyire is titkoljuk, hiszen kevés ember van, akit szívesen beavatunk életünk történetébe -az ilyesmit ki kell érdemelni- mégis ezekben a pillanatokban néhány, tényleg csak nagyon kevés ember észreveszi, hogy valami nem stimmel. Ők a barátaink.

„Erő” bővebben