Várakozás

waitingHideg téli este lehelete kúszik be az ablak láthatatlan résein, s olyan lúdbőrössé teszi a nyakamat, mintha szerelmes csók cirógatná forrón. Felhajtom a galléromat, a melegítő-felső zipzárját pedig hanyag mozdulattal húzom fel ütközésig. Összetéveszthetetlen fűrészeléssel zakatol végig a kocsi a derekamtól az államig, és akaratlanul is elveszek egy villanás alatt a pillanat végtelenségében. Várakozom, a tétlenség megélése órákká duzzasztja a másodperceket, s évekké az órákat. Tudom, hogy mire várok, közben mégis a bizonytalanság nedves rongya törli le homlokomról a katarzis izzadtságcseppjeit. Tudom, mire várok, de nem tudom, mi fog történni.

Continue reading

Tanítás

tanításNémán sétáltam a munkahelyem felé, ahogy minden reggel szoktam. Bezárkóztam a gondolataimba, nem foglalkoztam a körülöttem sürgő világgal, ahogy a világ sem velem. Nem volt semmi különös ebben a reggelben. Valami érthetetlen indíték által vezérelve sétálásom közben mégis felnéztem. Furcsa, szinte meghatározhatatlanul mély érzés kerített hatalmába, ahogy a körülöttem sürgő-forgó emberek kavalkádját szemlélni kezdtem. Bár nem volt célom, mégis részévé lettem az életüknek, akaratlanul is. Lépteim lassulni kezdtek, majd megálltam. Körülölelt a két véglet, míg egyik oldalról egy park csendes mélasága, a másikról egy forgalmas út zaja igyekezett betüremkedni elmémbe. Én pedig úgy álltam a határvonalon, mintha lenne választásom.

Continue reading

Az eset

esetKábán tekintett körbe a szobában. Látása még homályos volt, mint egy kiadós berúgás utáni másnapon, mikor az ember fejét még hasogatja a folyadékhiány, a nyelve, mint a sajtreszelő, emlékezete pedig erősen hiányos. Nem érzett fájdalmat, pedig körülnézve mindenfelé vért látott. “Álmodom?” Gondolatai ösztönösen megpróbálták rendezni a sorokat, miközben a fáradtság újra elnyomta.

Continue reading

Az álom

dreamA teremtő valójában tévesen neveztetik annak. A lelkek garmadája lehetőségért esdekelt, hogy játszhassanak, hogy megnyilvánulhassanak esendőségükben, kiállásukban, szenvedésükben, boldogságukban, gyengeségükben és hősiességükben. A teremtő csupán felépítette a színpadot, egyedi szabályokkal, melyek nagy része belekódolódik az álomban résztvevők fantáziájába, elméjük tényként fogadja el őket, miközben mindennek nincsenek tudatában. A gravitáció, a szabad akarat, az elmúlás, mind elfogadott dolgok. Vannak, mert lenniük kell, mert ilyen a világ természete. Ezek azonban -és minden más- csupán a felépített játszótér szabályrendszerének részei. Belépünk a kapun és a játék céljaként -hiszen nincs játék cél nélkül- ki kell rajta találnunk. Ám a feladat nem egyszerű, mert kísértések garmadája dolgozik azon, hogy elérje, ragaszkodjunk az ittlétünkhöz. Igen, valójában a színpad megteremti a színészek számára a távozás lehetőségét is, de önmaguk számára felhúzhatják elméjük börtönét, a rácsokat, melyek fogva tartják őket.

Continue reading

Karácsony

karacsonyNem szeretem az egy mondatos bölcsességeket. Sokat mondanak, mégis személytelenek maradnak. Ilyen csóka vagyok, egy kis történet, egy gondolatcsokor jobban megközelíti azt, ami a szívemben rejtezik. Most sem küldök el mindenkinek egyesével, vagy az üzenőfalon mindenkinek egyszerre egy sort, egy kívánságot, hanem megosztok veletek egy történetet, döntsétek el ti, hogy érzitek-e a mondandóját. Ezzel a történettel kívánom mindenkinek, hogy az idei kerecsen-ünnepen egy lépéssel közelebb kerüljön saját szívéhez, hogy kiengedje a világosság madarának első példányát, ami átsegít minket majd a legsötétebb órákon is. Töltse el mindőtök lelkét a remény a következő napokban, és legyetek együtt azokkal, akiket a legjobban szerettek. Szükségetek van egymásra!

Continue reading