Megváltás

– Jók lettek a legutóbbi írásaid!
– Jézusom, a frászt hozod rám…
– Nem akartalak megijeszteni, azt hittem, tudod, hogy mindig itt vagyok melletted.
– Azért remélem ez csak költői túlzás, vannak pillanatok, mikor nem szeretném, ha itt lennél!
– Nos, ez kellemetlen, mert nem tudok távozni, te tartasz itt!
– Miért van olyan érzésem, hogy most megint belém akarsz sulykolni valamit?
– Már megtettem, szép írások születtek belőle!
– Hmm. Mindig is éreztem, hogy nem igazán én írom ezeket, de nem tudtam, honnan folyik rajtam keresztül. Eszerint ez is a te áldásos tevékenységed eredménye?
– Igen, és nem. Amit én tudok, azt te is tudod, és amit te tudsz, azt én is. Mondtam már, egyek vagyunk. És mindenki mással is, vagyis minden, amit leírsz, sok ember fejében megfogalmazódik, csupán nekik nem nyílt ki a csatorna. Te megtaláltad a kulcsot, ezért is vagyok melletted.
– Csúcs. És mi lesz a mai téma?
– Legutóbb a tanítókról akartam veled beszélgetni, de nem maradt rá idő. Ha jól sejtem, most alkalmas.
– Másom sincs, csak időm…
– Mondtam korábban, megvan ennek az ideje. Ne lázadj ellene, bár azzal ellentétben, amit mondasz most nekem, azt látom, hogy kitűnően kezded kezelni magad.
– Kösz, bár megvagyok a lealacsonyító dicséreteid nélkül is!… Csak bosszantalak, jól érzed, tényleg jól vagyok!
– Nem kell bizonygatnod, mert érzem. És büszke vagyok rád! Tehát a tanításokkal kapcsolatban legutóbb azt sugalltam neked, hogy jobb, ha a dolgok átélésére fókuszálsz, ahelyett, hogy megtanulod őket. Ezt kitűnően le is írtad, ahol a megérzéseiddel kezdted a bejegyzést.
– Igen.
– Nos, akkor most, hogy a helyeden vagy, és tudod, hogy át kell élned dolgokat, szeretnélek felkészíteni.
– Azt ne mondd, hogy megint elszaródik minden, mert eret vágok…
– Bár csábító a gondolat, hogy hazatérj, de még nincs itt az idő. És nem, semmi szörnyűség nem fog történni, legalábbis nem feltétlenül.
– Beleborzongok a szavaidba.
– Eljutottál egy pontra, ahol választanod kell majd, és szeretném, ha arra mennél, ahol a tanítás lakozik, amerre az utad valójában vezet. Nem lesz könnyű választás, de egyszer már helyesen döntöttél. Most újra felmerül majd, hogy az életet választod a maga szabadosságával, vagy a nehezebb utat, amerre viszont menned érdemes.
– Ne csigázz, mi fog történni?
– Azt nem tudom elmondani, mert csak azt tudhatod, amit már átéltél. Ez még vár rád, tehát türelemmel kell viseltetned, de ígérem, tudni fogod, ha eljön.
– Mi van, ha rosszul döntök?
– Olyasmi nem létezik. Csak döntések. Kicsit olyan ez, mint a főiskolán, most választható szakirányok fognak előtted megjelenni, és eldöntöd, melyiket szeretnéd. Utólag talán megbánod majd, akkor viszont utólag megtanulod a másikat is. Kevesebb nem tudsz lenni, mindenképpen épülsz!
– Ez megnyugtat.
– Megítélésem szerint helyesen fogsz dönteni, ezért akarok most a tanítókról beszélgetni kicsit. Mit gondolsz, kik a te valódi tanítóid?
– Hát, sokáig azt hittem, mindazok a nagyon okos, vagy tapasztalt emberek, akiknek a műveiből összeállítottam magam belül, de egyre kevésbé gondolom így.
– Miért?
– Egész egyszerűen azért, mert mindegyikből csak egy kicsit éreztem magaménak, és beértem azzal.
– Ezt nagyon jól tetted. Mi van a megváltóddal?
– Érdekes, hogy ezt kérdezed, mert egy ideje már nem keresem. Szerintem nincs.
– Kitűnő. Az alapok rendben vannak, most jöhet a „merre tovább?” !
– Nem tudom, mondd meg te!
– Csak te tudhatod. Mit gondolsz, miért nem keresed tovább az „egy”-et?
– Mert arra jöttem rá, hogy az az egy, akit keresek, inkább sok. Mintha ezer darabra tört volna szét, és minden körülöttem levő emberben benne lenne egy kicsit. Nagyon béna gondolat?
– Hihetetlenül közel áll a valósághoz.
– Talán ezért van az, hogy minden ember élete üzen nekem valamit, hogy mindegyikkel azért találkozom, hogy végül a sok kis megtalált darabból összeálljon az „egy”, aki… hát utálom megváltónak hívni, de igen, aki a személyes megváltóm lehet.
– Nagyszerű. Hol lesz ez az ember, mikor a kép elkészül?
– Sokat agyaltam rajta, és arra jutottam, hogy így leszek én önnön megváltóm, bennem alakul ki, ha úgy tetszik, bennem áll össze újra az, ami darabjaira hullva itt hever körülöttem.
– Ez gyorsabban megy, mint hittem. Azt hiszem készen állsz.
– Mire is?
– Hogy találkozz. Hogy meghozhasd a döntést.
– Kivel? Nem értelek, most elvesztettem a fonalat.
– Nem barátom, most erősebben ragadtad meg, mint eddig bármikor.
– Én nem így látom, és most itt ne hagyj, mert ezzel nem tudok mit kezdeni!
– Mindent tudsz, a feltételek adottak, és ha itt a pillanat, tudni fogod!
– Áh, de utálom ezt, most tényleg elmész?
– Nem. Soha nem megyek el, mert egyek vagyunk. Találkozunk, ha túl vagy rajta!
– Pfff…