Aspirációs citológia

love_injection__by_bunnisFurcsa címválasztás igaz? Egyáltalán mit jelent? Bevallom, a tegnapi napig én sem tudtam, hogy létezik ilyen eljárás, de a kezemben levő csomó már most temérdek újdonságra tanított meg. Ez a legújabb, és valahogy ennek is megvan az üzenete számomra. A hivatalos leírás szerint a művelet „olyan egyszerűen és gyorsan kivitelezhető morfológiai vizsgálat, mely daganatos betegségek felismerését és pontos azonosítását szolgálja”. A lényege, hogy egy viszonylag vékony tűt szúrnak a problémás területere, hogy onnan sejteket kinyerve megállapítsák, mekkora a baj. A sebész kérte, mert a műtéti eljárást befolyásolja az eredmény. A folyamat nem fájdalommentes, de összeszorított fogakkal kibírható. Az eredmény pár nap alatt megvan, aztán lehet befeküdni a kés alá. Ha esetleg nem mondtam volna, az már biztos, hogy műteni fognak, akármi is van a kezemben, nincs ott helye. Ezzel az ellenállhatatlan érveléssel nyomatékosította bennem az orvos, hogy jobb, ha beszerzek egy pizsamát, mert vendégül fognak látni legalább egy éjszakára.

„Aspirációs citológia” bővebben

Visszatérés a búcsúba

arc8Amikor az első sorokat leírtam – időtlen időkkel ezelőtt – még fogalmam sem volt, hogy hova szalad majd ez a vonat. Csak a késztetés volt valós, egy megmagyarázhatatlan érzés legbelül, hogy ami feszít, csupán ily’ módon tud távozni. Ahogy egyre több írás született meg általam, egyre szembetűnőbb volt, hogy a sok esszé körvonalazni kezd valami koherens egészet. Úgy tűnt, hogy az elkülönült írás-töredékek mind csoportosulni kezdtek egy eszme-árny köré, egyre valóságosabbá téve mindazt, ahogy szerintem a világra tekinteni érdemes volna. Tavaly szeptemberben pedig elértem arra a sosem sejtett pontra, amikor már biztos voltam benne, hogy az eszme testet öltött általam, és minden további leírt szó már csupán elvenne a jelentőségéből, hozzáadni már nem lehetne semmit. Leírtam mindent, ami a belsőmet olyan ellenállhatatlan erővel feszítette, és bár el kell ismernem, a sok leírt bölcsességet én is csupán tanultam a leírása pillanatában, azért végül integrálódott minden. Én magam is a részévé lehettem annak az önmeghatározásnak, ami köré minden írás épült alkotói pályámon. Mégis hiányzott valami epilógus-féle, egy monster-kontent, ami beavat az elmúlt, elhallgatott időszakba, és összefoglalja a közben szerzett tapasztalataimat.

„Visszatérés a búcsúba” bővebben

Életrajz – karcolatok az örökkévalóság naplójában

scratchAz imént olyasmi történt velem, ami már régen nem. Észrevettem, hogy beértem a célba. Hogy ott vagyok, ahol lennem kell, csak önkéntes vakságot fogadtam, hogy ezt észre ne vegyem. Belém hasított az érzés, hogy mennyire nem lehet fogalma senkinek arról, hogy ki vagyok én, hiszen én magam is csak emlékeztetőket kapok az életem fontosabb pillanataiból, ráadásul azokat is érzésekként, nehezen realizálható formában. Azt sem tudom, hol kezdjem a mesélést, olyan összetett kérdés ez. Annyi biztos, hogy folyamatosan új emberekkel kerülök kapcsolatba, és rendkívül felemelő az életnek az ilyetén megismerése, hiszen kapcsolatok nélkül mi magunk sem léteznénk, ha nem tudnánk átadni önmagunk piciny darabkáját valakinek, akkor az a darab nem is létezne! És csupán akkor, mikor az őszinte szavakon keresztül próbáltam formába önteni az életemet, döbbentem rá, hogy képtelenség. Miközben megfogalmaztam életem sarokpontjait, és előttem állt a végeredmény, önmagam is elképedtem. Ez lennék én? Mindezen keresztül mentem? Hogy történhetett? Hogy voltam rá képes? Ez egyszerűen lehetetlen, az egyetlen bizonyítéka pedig annak, hogy megtörtént, én vagyok. De én nem vagyok, ha nem tudom Neked átadni, hogy ki vagyok, hiszen ez tesz valósággá. Bonyolult mi? Kifejtem.

„Életrajz – karcolatok az örökkévalóság naplójában” bővebben

Létezés

Tree of Life, North Devon, EnglandMost érett meg az idő… Vagyis az ÉN most érett meg az idő által, hogy átgondoljak pár dolgot. Például magát az időt. A teret. A létezést, és benne az embert. A szabad akaratot. Az előre elrendelést. Fogalmam sincs, mi sül ki ebből. De el kell mondanom magamnak. Az írás által. Istenem, de lassú módja ez a közlésnek. Mint a párbeszéd. A beszéd. Lineáris, kell neki egy „A” pont, amiből elhaladhat „B” pontba. Ez a haladás, ez a mozgás az élet maga. Úgy, ahogy most ismerjük. De ideje meghaladni. „Ideje”… „Haladni”… Mintha az ókor emberének kellene a saját nyelvén, számára érthető módon elmagyarázni egy szuper-számítógép működését. Nem azt, hogy mire való, hanem azt, hogy miért. Szinte lehetetlen. Illetve lehetetlen. De a gondolatmag elültethető. Bennem el van. A köré csoportosulnak a sejtjeim már nagyon régóta. Nem tudtam vele mit kezdeni, mint ahogy számtalan embertársam sem. Művészi eszközök végtelen tárházát vonultatták fel az „ember” elleni küzdelemben, hogy valami új születhessen, még ha ezt javarészt tudattalanul is tették. Bele is őrültek néhányan. Mások pedig véget vetettek az életüknek. De mindannyian körülírtak valamit, amire emlékeznünk kellene, amire ők maguk halványan emlékeztek. Amit magukkal hoztak, amit én magam is cipelek, amit közölnöm kellene, főképp magammal. De így piszok nehéz. „Létezés” bővebben

Örvény

slide1Tűnődöm. Akár egy szokásos nap is lehetne, valahogy most mégis más. Még a tűnődés is. Nem kósza ábrándként vetítem ki a belső világot kívülre, sokkal inkább a külső világot próbálom befogadni szőröstül-bőröstül. Olyannak, amilyen, nem megállva egyetlen kérdéses összetevőnél sem. Pokoli nehéz. Mintha szét akarnék robbanni, pedig még alig kezdődött el. Mondhatnám, hogy nemrég fogtam hozzá, de ez hazugság lenne, mert a dolog valójában „történik”. Nem kértem rá, hogy történjen, és nem is vagyok benne biztos, hogy képes vagyok rá. De nyitni akarok, meg akarom tapasztalni akár csak a töredékét. Kicsit hasonlít az érzés a szerelemhez. Rettenetes érzelem-tömeg, amiről fogalmunk sincs, képesek vagyunk-e befogadni, vagy hogy milyen áron. Mert az biztos, hogy utána már soha többé nem vagyunk ugyanazok.

„Örvény” bővebben