Fel kell kelni!

Fel kell kelniNéha előfordul, hogy megbotlasz. Talán el is esel. Zuhanás közben pedig ezerszer is átgondolod, vajon ezúttal mit rontottál el? Túl közel engedted, túl korán? Esetleg túl későn, vagy éppen az volt a baj, hogy meg sem tetted? De igazán nem is az számít, megtalálod-e a válaszaidat, mert zuhanás közben lehetetlen józanul gondolkodni. Meg kell várni, míg nagyot csattansz -újra- aztán a földön fekve még mindig nem kérdéseket feltenni. Mert ott sincsenek válaszok. Minden erődet bevetve fel kell tápászkodni, és elkezdeni megint egymásra pakolni a téglákat. Aztán lassan, ahogy újra felépíted önmagad, egyszer csak beléd hasít a válasz. Hogy el kellett esned, nem volt más út. Ekkor pedig hálás leszel annak, aki ellökött. Nélküle valami egészen más lennél. Sokkal kevesebb.

Néha le kell jönni a hegyszirtről, hogy meg lehessen mászni a legmagasabb csúcsát!

Cselekedj!

CselekedjSoha nem lesz alkalmas pillanat, nincs mire várni. Ha akarsz valamit, tedd meg! Ha kell valami, szerezd meg! Ha eleged van valamiből, dobd ki! Ha sikerül, tudhatod, hogy ott volt a helye, ha nem, akkor tanuld meg, mit üzen neked, de ne utáld! Nincs miért nem szeretni. A legnagyobb hiba, amit elkövethetsz, hogy nem szereted, ami van. Vágyhatsz arra, ami nincs, de közben szeresd, ami van!

Közben pedig jól figyelj: ha úgy érzed, több lehetsz valami által, az nem ugyanaz, mint mikor azt érzed, kevesebb lennél nélküle!

Sors

sorsHiszel a sorsban? Vajon tényleg minden okkal történik? Egyszer gyerekkoromban megkísértett egy érzés, majd ifjúkoromban ismét: biztosan tudtam, hogy az adott helyzetet semmiképpen nem tudtam volna elkerülni. Nem értettem, hogy lehet ez, szinte kényszert éreztem, hogy valami váratlant tegyek, azzal is igazolva, hogy valójában szabad vagyok. Mára már tudom, szabaddá éppen az tesz minket, ha tudjuk, az elkerülhetetlent nem elkerülni kell, hanem megélni, és szabadon gondolkodni róla. A gondolataink szabadok, s szabadon mozognak a tapasztalataink és a kényszeresen korlátolt gondolkodásunk által emelt falak között. A dolgunk nem az, hogy ez ellen lázadjunk. A dolgunk az, hogy ezeket a falakat olyan messzire toljuk, amennyire csak lehet, s végül talán egészen sikerül lebontanunk. Ehhez pedig éppen arra van szükség, hogy megtörténjen velünk mindaz, amit mi sorsnak hiszünk.

Nincs az a nehézség, amit elviselni ne tudnánk, s nincs az a boldogság, ami árthat nekünk.

Csak mi tudunk ártani magunknak azzal, ha nem fogadjuk el, amit kapunk.

Okok

OkokNem számít hogy került oda, nem számít miért. Nem számít mi volt a motiváció, vagy hogy mit hozott magával. Lényegtelen, hogy mi lett belőle, vagy hogy meddig tartott. Nem számít, hogy végül fájt-e, vagy minden benne volt. Csak a pillanat számít. Amit kaptál, amit adtál, ami megjelent benned. Néha előfordul, hogy olyan nagyon fókuszálsz a kirakósra, hogy elmulasztod észrevenni az egyértelműt. Aztán belépett valaki, és egyből rámutatott egy hiányzó darabra. Talán nem lett teljes a kép, de az a darab nehezen, vagy sosem került volna a helyére. Ne agyald túl a dolgokat! Légy laza, mert minden a helyén van. Becsüld meg azt a percet, ami bearanyozta a pillanatot.

A nap is lebukik végül, de ettől nem kevésbé szép a naplemente!

Elfogadás

elfogadásAzt hiszem, az élet mindig olyan feladatot állít elénk, amiben benne rejlik az elbukás reális lehetősége épp úgy, mint a megoldás katartikus érzése. Tudni ezt ellenben nem jelenti azt, hogy a bukás lehetőségének damoklészi kardja nem lebeg éppoly baljósan a fejünk felett, mint mikor a sötétebb fellegek miatt nem is látunk pozitív kimenetelre esélyt. Néha nagyon nehéz a súly, majd összeroppan a hátunk alatta, de ha elég sokáig bírjuk, elérkezik egy pont, mikor letehetjük egy pillanatra. Fanyar öröm járja át szívünket ekkor, hiszen pontosan tudjuk, ha nem is ugyanazt a terhet, de egy újabbat biztosan tovább kell majd vinnünk. A jó hír az, hogy nem vagyunk egyedül. Mindenki ezzel küzd. A boldog ember és a megkeseredett depressziós között annyi csupán a különbség, hogy utóbbi a jelen nehézségét kivetíti a jövőre, mely nehézség sokszor a múltból táplálkozik, míg előbbi tudja, hogy a nehézség csupán pillanatnyi, és hamarosan tovaszáll. Mindkettejüket átjárja a félelem az adott pillanatban, de egyikük másnap boldogan kel fel.

A másik el van veszve.