Először fordul elő, hogy konkrét megkeresésre választottam témát, ám olyan régóta érlelődik bennem az adott dolog, hogy örömest teszek eleget a kérésnek. Olyan világban élünk, ahol a reménytelenség ólomsúllyal húz le minket az óceán fenekére, ahol a hitüket vesztett lelkek kétségbeesetten kapkodnak az életet adó oxigénért, ám a könnyed levegő helyett csupán a néhány pillanat alatt halálukat okozó sós víz tódul be a tüdejükbe. Elöljáróban annyit elmondok, a legnehezebb pillanatokban nem is lehet más dolgunk, mint még egy picit visszatartani a légzést amelyhez egyetlen dolog adhat erőt, a hit.
Szubjektív intermezzóval kezdenék, mert hulla fáradt vagyok, de annyira megindult a folyam, hogy képtelen vagyok aludni. Ennek holnap böjtje lesz, de ebben a pillanatban ez nem érdekel, a forrás kitört a hegy mélyéről, itt már parancsszó nem állhatja útját. Először is fontos tisztáznunk, legtöbben az emberi rosszindulat, a tapintatlanság, az oda nem figyelés, mások egoizmusa miatt érezzük magunkat elveszve. Ezen nehéz változtatni, gyakorlatilag lehetetlen. Próbáltam már, elhihetitek. Ám bármilyen sérelem is ért minket, az élet bármennyire is megpróbált minket, nekünk állnunk kell. Nincs már erőnk, elgyötörten fekszünk a földön, legyőzőnk diadalittas tekintettel magasodik fölénk, miközben önelégült arccal könyveli el, nyert. Ez egy szent pillanat, csupán a szemünket vasfüggönyként takarja el alacsony önbecsülésünk fátyla. Szent pillanat ez, mert megpróbálja a hitünket.
Mi a hit? Ésszel megmagyarázhatatlan dolog. Olyan meggyőződés, melynek létezése csupán beteljesülésével igazolható, amikor azonban tudásba, bizonyosságba fordul át. Hitről csak akkor van értelme beszélni, mikor már minden veszett, mikor elvérezve, meggyötörve, összetörve fekszünk a földön és semmi okunk nincs felkelni. A hit akkor kezd játszani, mikor egyetlen érvet sem tudunk felhozni amellett, hogy felálljunk. Ekkor kell meglepnünk ellenfelünket, legyen az bár csupán önnön egónk, hogy felkelünk. Negédes pillanat, mikor a minket elgyötrő kín arcára kiül a tébolyult bizonytalanság, amidőn értetlenül tekint ránk, miért nem maradunk a földön? Hitet azonban nem lehet pénzért venni, nem lehet kierőszakolni, vagy van, vagy nincs. Tudatosan építeni egyetlen úton lehet, ha mélyen belül tudjuk, értékesek vagyunk a magunk módján, fontos részei a világnak hibáinkkal, tökéletlenségünkkel együtt, valamint kialakult körvonalaink vannak egy olyan jövőképről, melyben maradéktalanul jól tudjuk érezni magunkat.
Önbecsülésünk oly mértékig eltipródott az idők során, hogy már már betegesen meg vagyunk győződve róla, a világ semmit sem változna nélkülünk. Ezt a sületlenséget hányd ki először. Méreg, melytől egyetlen módon szabadulhatsz, ki kell metszeni kegyetlenül magadból. A világ nem létezik nélküled. Ezt tanuld meg, a te világodnak te vagy a központja, te vagy az éltető energiája, a forrása, a legfontosabb eleme. Mindenki más csupán színész. Kétségkívül a legjobb fajták, hiszen bármilyen színdarabot oly élethűen adnak elő, hogy szinte beleremeg a színpad, de akkor sem többek mellékszereplőknél. Bárki, aki ennek ellenkezőjét állítja, hajítsd ki az életedből. Félsz, hogy egyedül maradsz? Könnyen lehet. Garantálom, hogy egy kezed elég lesz hozzá, hogy a maradék embereket összeszámold. De ők vezetnek téged az oázisba, mikor már szomjúságodtól elgyötörve csupán a délibábokat kerülgeted. Légy mindig őszinte másokkal, de főleg magaddal, mert az egyetlen dolog, ami hosszú távon maradéktalanul megtérül, az az őszinteség.
Fejleszd az önbecsülésedet a végletekig. Nem valami talmi egoizmusról beszélek, hiszen tudnod kell magad alárendelni az univerzum energiáinak, kezeld magad mindig a megfelelő helyen, de ne azért, mert értéktelen vagy. Azért, mert a helyeden vagy. Tanulj minden nap valamit, de felejtsd el az idézeteket. Baromság. Számodra meddő közhelyek gyűjteménye, szalmaszál a futóhomok csapdájában. Ha nem megy fejben, mert tudom, hogy nem könnyű, írj naplót az érzéseidről, vágyaidról, álmaidról, reményeidről. Nincs rá időd? Ha magadra nincs időd, akkor halott vagy. Nem haldokolsz, nem vegetálsz, meghaltál, csupán nem veszel róla tudomást. Tudd mit akarsz, tudd, hova tartasz, tudd ki vagy, mert máskülönben nem vagy több, mint lehullott falevél az őszi viharban, mely csupán elszenvedője a természet erőinek, hol ide csapódik, hol oda. Ne élj a múltban, ne hagyd, hogy elgyötörjön, de tanulj a történéseiből. Ne élj a jövőben, ne rettegj tőle, de tudd, hova tartasz. Élj a jelenben, tedd meg, amit kell, legyen az bármily jelentéktelennek tűnő dolog. Becsülj meg minden ajándékot, amit kapsz, tűnjön mégoly kevéskének is. Legyen csupán egy jó szó, egy mosoly, vagy a kedvenc zenéd megszólalása a rádióból éppen akkor, mikor szükséged van rá. Légy hálás, mert a hála érzése tesz téged emberré, igaz emberré. Ha nem jut eszedbe semmi, amiért hálát adhatsz, akkor jegyezd fel az apróságokat, nem kell sokáig csinálnod, egy idő után napi rutinná válik.
Legyél bármilyen mélyen lelkileg, hidd el, én jártam ott és bizton állítom, van kiút. Tudom, hogy egy ablaktalan szobába érzed magad bezárva a legrosszabb pillanatokban, fogytán a dohos levegő, mely fojtogatva vesz körül, a sötétség már szinte tapintható, nincs ott más, csak te és a gigantikusra duzzadt problémáid. De van kiút. Hunyd be a szemed és egy pillanatra gondolj arra, most ebben a pillanatban mi bajod van? Nem a holnap feladandó csekk, az holnap lesz a bajod. Nem a tegnap téged megbántó ember, az tegnap volt a bajod. Szűkítsd le egyre jobban, ahogy problémáról problémára haladsz, s végül nem lesz ott más, csupán te és önnön létezésed, mely tökéletes. Ezen tökéletességbe vetett hitedből fog táplálkozni a remény, melyet ragadj meg és ne eressz el soha.
Soha ne add fel a reményt. Életet fogsz nyerni általa.