Címke: önismeret

Menekülés

menekülésEgész úton menekülök. Nincs megállás, nincs pihenő, nincs egyetlen nyugodt pillanat sem. A nem létező idő úgy robog velem, mint megvadult gyorsvonat, és én csak menekülök. Néha kétségbeesetten behunyom a szemem, s míg egy bús könnycsepp kicsordul a sarkából, és szomorúan végiggördül az arcomon, a vonat lelassul.

De a menekülésem folytatódik.

Nem nagy ügy, gondolom magamban, hiszen mindenki ezt csinálja, miért lennék én kivétel? Bár az, hogy ezen gondolkodom, már mássá tesz, másokkal szemben. Legtöbben nem veszik észre, képesek az egész életet öntudatlan menekülésben tölteni. Én legalább tudatosan menekülök.

„Menekülés” bővebben

Élvezd!

élvezdEléggé kisstílű dolog azzal kezdeni egy bejegyzést, hogy exkuzálom magam, úgyhogy nem is teszem. Nem írtam eddig, nem azért, mert nem volt mondanivalóm, hanem sokkal inkább azért, mert késztetésem nem volt. Hol csalódott voltam, olyankor hagytam a világot történni magam körül, gondoltam egyedül is képes tönkremenni, nem kell a segítségem, máskor meg túl érzékeny voltam, és féltem, hogy az allergiás tüneteim csak odatüsszentenek a jegyzeteim közé valami taknyot, azt meg nem szerettem volna. Most meg jól érzem magam, miközben írok, valahol ez a cél, úgyhogy most csinálom. Témám mondjuk most éppen nincs, csak késztetésem, szóval a vége még simán lehet takony, legfeljebb nem az allergia, hanem a megfázás miatt.

„Élvezd!” bővebben

Lecke

Earth connected– Hogy érzed magad?
– Már csak te hiányoztál…
– Értem. Szóval nem a legjobban?
– Ne kelljen magyaráznom. Nem vagyok jól.
– Nem kell. Éreztem. Szabad tudnom, mi okozza benned ezt a rendkívül erőteljes érzést?
– Nem.
– Értem, így nehezen fogunk haladni.
– Nem baj. Nem is akarok haladni sehova. És ne gyere nekem megint a tanulsággal, meg a leckével, meg hogy ezért egyszer hálás leszek. Mert ha így is van, nem érdekel.
– Jól van, már legutóbb is említettem, hogy ez az én dolgom, hogy így lássam az érzéseidet. Neked meg az a dolgod, hogy a valóságod részévé tedd.
„Lecke” bővebben

Elfogadás

elfogadásAzt hiszem, az élet mindig olyan feladatot állít elénk, amiben benne rejlik az elbukás reális lehetősége épp úgy, mint a megoldás katartikus érzése. Tudni ezt ellenben nem jelenti azt, hogy a bukás lehetőségének damoklészi kardja nem lebeg éppoly baljósan a fejünk felett, mint mikor a sötétebb fellegek miatt nem is látunk pozitív kimenetelre esélyt. Néha nagyon nehéz a súly, majd összeroppan a hátunk alatta, de ha elég sokáig bírjuk, elérkezik egy pont, mikor letehetjük egy pillanatra. Fanyar öröm járja át szívünket ekkor, hiszen pontosan tudjuk, ha nem is ugyanazt a terhet, de egy újabbat biztosan tovább kell majd vinnünk. A jó hír az, hogy nem vagyunk egyedül. Mindenki ezzel küzd. A boldog ember és a megkeseredett depressziós között annyi csupán a különbség, hogy utóbbi a jelen nehézségét kivetíti a jövőre, mely nehézség sokszor a múltból táplálkozik, míg előbbi tudja, hogy a nehézség csupán pillanatnyi, és hamarosan tovaszáll. Mindkettejüket átjárja a félelem az adott pillanatban, de egyikük másnap boldogan kel fel.

A másik el van veszve.

Bizalom

bizalomÍrni valamiről, ami megfoghatatlan, törékeny, mégis minden emberi kapcsolat éltetője és mozgatórugója, nem egyszerű feladat. Bízni márpedig meg kell tanulni, hiszen anélkül képtelenség létezni, de legalábbis a magány elleni kilátástalan harcban a bizalom elvesztése jelenti a tőrt a szívünkbe. Olyan kis pillangó a bizalom, melyet ha túl erősen szorítunk, elpusztul, de ha szétnyitjuk a tenyerünket, tovaszáll örökre. Meg kell tanulni bánni vele, ebben próbálok segíteni ezúttal.

„Bizalom” bővebben