Furcsa dolog a megérzés. Jó ideje elfogadtam már, hogy általában helytállóak a megérzéseim, legfeljebb nem pont akkor, és nem pont úgy történik meg, amiről tudom, hogy meg fog, de feltétlenül helyes érzetek ébrednek bennem. Nehéz figyelni rájuk, nehéz megérteni őket, és a világi zajban könnyen elterelődik a figyelmem, de remélem olyan ez is, mint a vezetés, ha elég sokáig gyakorlom, a rutin segít majd, hogy ne a pedálokat figyeljem, hanem az utat.
Sok tanító van a világban, én mégis keveset tudok elfogadni. Több okból, egyrészt mert néhányukat a létezésük óta eltelt idő torzította el, néhányuk pedig maguk sem tudják átadni, amit szeretnének. Olyat meg nagyon kevesektől hallottam, hogy nem tudom átadni, amit tudok. Pedig valahol ezt tudnám leginkább elfogadni, hiszen egy magasabb tudati állapot eléréséhez olyan út bejárására van szükség, amelyet átugorni lehetetlen. Legalábbis nem ugyanoda érkezünk. Mégis, Jézus, mint ember nagyon sokat adott nekem. Nem a csodákkal, amiket állítólag csinált. Nem amiatt, hogy a világ első számú bestseller-ének legalább az ötven százaléka köré épül. És nem is a misztikum miatt, ami a személyét övezi. Csupán a megérzésem miatt.
Jézus ugyanis élt. Átélt. Mindent szenvedést, minden gyönyörűséget, és nem azt üzente, amit ma oly nagyon el akarnak hitetni velünk, hogy ő bizony megváltotta mindannyiunk bűnét. Nagyon nem. Ő utat mutatott. Pontosan tudta, hogy nem tudja megtanítani, mi szükséges önnön megváltásunkhoz, de meg tudja mutatni. Szeretett, mégpedig olyan elemi erővel, feltételek nélkül, aminek manapság mi a közelébe sem érünk. És az életet, melynek szeretete átitatta minden sejtjét, pokoli szenvedések között adta át olyanoknak, akiknek egészen addig fogalma sem lehetett arról, mi az pontosan, amit ő közvetíteni szeretne. Halálával örök életet nyert.
Ehhez képest mi folyvást tanulni akarunk, és képtelenek vagyunk észrevenni, hogy igazán megtanulni csak azt lehet, amit átélünk. A könyvem utószavában így fogalmaztam: „…amit most közzé tudtam tenni, talán az utolsó dolog, ami megjelenik tőlem, hiszen túlságosan szeretem az életet, minden pillanatát élvezni szeretném…” Beszélhetek bármeddig valamiről, de van egy pont, amin nem tudok átlökni senkit. Ahogy Morpheus mondta: „Én csupán az ajtót tudom megmutatni, de belépni neked kell rajta!” Éppen úgy, ahogy Jézus is tette. Nem húzott magával senkit, de megmutatta, merre lehet haladni.
Sokan úgy vélik, hogy létezik a vonzás törvénye. Ezzel mélyen egyet tudok érteni, mindössze azt gondolom, hogy a valós természetéről olyan kevesen tudunk, hogy képtelenek vagyunk élni vele. Ha valaki elkezd ezzel foglalkozni, olyanná válik, mint amikor valaki vesz egy egyedi autót. Onnantól kezdve minden utcasarkon ugyanolyan kocsit lát, és képtelen feldolgozni, hogy miért éppen most vett mindenki ilyet. Holott erről szó sincs. Amikor valaki a vonzás törvényét akarja alkalmazni, akkorát téved, hogy Dubai-ban felhőkarcolót építenének belőle. Ha egyszer elfogadjuk, hogy létezik efféle törvény, akkor mi a fészkes fenéért hisszük, hogy majd mostantól működtetjük? Mintha elhatároznám, hogy rendben, mától hat rám a gravitáció…
Drága barátaim, a vonzás törvénye átitatta az egész eddigi életeteket, ezt értsétek meg. Nincs olyan, hogy mától neked működik majd. Amiért elkezdesz észrevenni dolgokat, megtörténnek dolgok, az csak azért van, mert figyelsz rá. Beültél az új autódba, és az elméd rögtön figyel az ezzel kapcsolatos jelekre. És be is fordul veled szembe az úton. De amint olyasmi történik, ami szerinted nem illik oda, vagy nem tudsz bevonzani valamit, amit szeretnél, úgy hajítod el, hogy a szomszéd galaxisban is megcsodálják a röppályáját. De persze éppen úgy, ahogy birtokolni nem tudtad e csodás törvényt, úgy elhajítani sem tudod. Működik tovább szépen csendben, ahogy tette azt egész eddigi életedben is.
A fizika szabályai egyszerűek, szemmel láthatóak, és jól kiismerhetőek. Talán éppen ezért nem is annyira vonzó ismerkedni vele. De a világegyetemben nagy csodák nincsenek, minden úgy van nagyban, ahogy kicsiben, és fordítva. Próbáld ki, hogy szembe állsz valakivel, és ellököd. Az illető azonnal kapaszkodni fog beléd. Most próbáld ki, hogy belépsz a személyes terébe, egészen közel. Ösztönösen távolságot fog tartani. Vagyis ha valamit szeretnél az életedbe, nem biztos, hogy a görcsös akarás fogja megteremteni. Ha így lenne, már kőgazdag lennék. De nem is azt jelenti, hogy el kell utasítanod, mert az sem biztos, hogy eredménnyel jár. Az elménk nehezen tudja értelmezni a tagadást, hiába mondom, hogy ne gondolj rózsaszín elefántra, amint egy piros tóban fürdik, te máris mosolyogsz magadban a tőlem kapott képen.
Egyetlen módon tudod „használni” ezt a rendjét a világnak: engedd, hogy megtörténjen veled. El kell kezdened dolgozni magadon, meg kell szeretned önmagadat, és amikor azt hiszed, már megvan, akkor áss le még két lapátnyit. Hidd el, újabb szeretet-csomagot találsz ott, amit elástál magadban. Hosszú és fáradtságos munka ez, jobban teszed, ha el sem kezded. Jobb neked úgy, ahogy most van.
Ha egyszer mégis eljutsz arra a pontra, hogy nem függsz senkitől, és semmitől, sem emberektől, sem tárgyaktól, sem eseményektől, sem hatalmaktól, sem érzésektől, sem azok hiányától, mikor ott állsz a tükör előtt, mezítelen lelkedet bámulva, és szerelmes vagy a látványba, nos akkor történik meg a csoda. A vonzás akkor kezd működni. Mindent meg fogsz kapni, amire szükséged van. Nem pénzt. Nem tárgyakat. Szeretetet. Az élet szeretetét.
Aztán majd újra belesüppedsz a történések forgatagába, csalódsz, fájni fog, és újra azt érzed majd, nem ezt érdemelted. De előbb utóbb elég érett leszel hozzá, hogy a nehéz pillanatokat éppen úgy fogod imádni, mint a könnyűeket. Mert tanítanak. Megmutatják mit mulasztottál el belevésni lélektested csontjaiba. Előbb utóbb úgyis vége lesz, mind meghalunk, el fogjuk hagyni ezt a csodás világot. De ha folyton elutasítjuk, amit kapunk, úgy fogunk elmenni, hogy fogalmunk sem lesz, miért voltunk itt. Én szeretném tudni.
Ne akard alkalmazni az univerzum törvényeit, mert nem tudod. Engedd, hogy működjön, és alkalmazkodj. A gravitáció miatt sem kúszol a földön, megtanultad használni, és milyen csodás dolgokra vagy képes általa! És őszintén, hányszor jut eszedbe, hogy fú, mától megint használni akarom? Nem tudod akarni, mert van. Ha tetszik, ha nem. Alkalmazkodni tudsz. Ahogy mondtam, minden gondolatod, minden kimondott szavad, minden tetted, minden érzésed hatással van rád, és a téged körülvevő világra. Az univerzum pedig megszór téged azzal, amit érdemelsz, amit kérsz, mindegy, hogy tudatában vagy-e. Ahogy az is mindegy, hogy neked tetsző, vagy általad elutasított dolgok azok, amiket a lényed tudattalanul kér a mindenségtől.
A rózsaszín elefánt akkor is megfürdik a piros tóban.