Embernek lenni #1

– Mi történt?
– Megfogantál.
– Újabb tanítás?
– A legfontosabb.
– Nincs akaratom.
– Másod sincs ebben a pillanatban.
– De képtelen vagyok cselekedetté formálni.
– Mindent sorjában. Fel kell készülnöd a születésre. Időbe telik.
– Nem értem, emlékszem mindenre, ami volt és arra is, ami lesz.
– Most még emlékszel, ez rendjén van. Segít a felkészülésben. De a születésed pillanatában kiürülsz. Egy olyan regény vagy, amely már megfogalmazódott az írójában, de még nem írta le. Tudja a teljes történetet, de még el kell mesélnie. Mondatról mondatra, szóról szóra, betűről betűre kell haladnia.


– Akkor sem értem, miért nem elég tudni, mi szükség rá, hogy megtapasztaljam?
– Megérted majd a folyamat közben. Valóságnak fog tűnni.
– Nem lesz az?
– De, az adott pillanatban te fogod valósággá formálni. Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy ez a folyamat lényege. Rengeteget tanultál már az elmúlt időszakban, de embernek lenni valami egészen mást jelent, mint bármi, amivel eddig találkoztál.
– Azt hittem, hogy ez egy alacsonyabb rendű létforma.
– Nem is jársz messze az igazságtól. Valóban, a születés pillanatában belesüllyedsz majd az anyagba, és ez olyan tapasztalat lesz, amit ebben a pillanatban el sem tudsz képzelni.
– Bántani fognak. Emlékszem a fájdalomra.
– Ugyanakkor szeretni is fognak.
– De hiszen a szeretetet mindennél jobban ismerem.
– A feladat tehát az, hogy miközben magadba szívsz mindent, ami ott fog veled történni, átvilágítsd magadon mindazt, amit a szeretetről tanultál.
– Miért volna ez feladat? Egyszerűnek tűnik.
– Annak tűnik. Amíg nem találkoztál a szabad akarat minden kegyetlenségével.
– De csupán egy életem van.
– Tévedsz. Ez a darabkád valóban egy testet él majd meg. De emellett számtalan helyen és időben születsz meg egyszerre. Látni fogod az ember minden dicsőségét, és minden bukását.
– Mikor lesz vége?
– Értelmetlen kérdés. Ebben a pillanatban a “mikor” jelentőség nélküli fogalom.
– Nem egészen értem. Már most is látok emlékképeket a jövőmből, kell tehát, hogy legyen egy időbeli lefolyása.
– Valóban, de ez a lecke más, mint bármi, ami eddig volt, nem győzöm ismételni magam. Felkészítelek bármire, ami jöhet, de még én sem tudom, mi fog jönni. Szabad akarat, emlékszel?
– Nagyon érdekesen hangzik, már alig várom.
– Jó. Emlékezz erre. Mert amit mutatok, garantáltan el fog bizonytalanítani. Ordítani fogsz a fájdalomtól és a szenvedés könnyei sós tengervízként fogják tisztára mosni elgyötört arcodat.
– Mi szükség a fájdalomra?
– Kiváló kérdés, rá is tértünk az ösvényre. A fájdalom perzselő tüzében csodálatos dolgok tudnak születni. A fájdalom a test törékenységére történő rámutatás, a lélek inspirációjának életre keltése céljából. De idővel megtanulod majd elviselni a tested fájdalmát, úgy fogsz rá tekinteni, mint egy járműre, ami visz, amíg békében vagy vele, vigyázol rá. Ekkor rádöbbensz majd, hogy a lélek fájdalma úgy taszít a földre, hogy mozdulni sem tudsz tőle. Az egy teljesen más dimenzió.
– Miként tud a lélek fájni?
– Valójában számtalan kiváltó oka lehet a lélek fájdalmának. Mégis a minta azt mutatja, hogy amikor végleg megtapasztalod az elszakítottságot, az úgy fogja összegyűrni a lelkedet, mint felmosórongyot az ereje teljében levő háziasszony.
– Mit jelent az elszakítottság?
– Ki vagyok én?
– Te vagy a minden. Én vagyok te, és te vagy én. Tudlak, érezlek, egyek vagyunk.
– Tudod, hol vagy most?
– Édesanya. Azt hiszem így hívják, édesanyám méhében vagyok.
– Milyennek tűnik a hely?
– Meleg, biztonságos, békés. Nem látom a különbséget.
– Mert ebben a pillanatban nincs is. Egyek vagytok. Érzed, amit érez, te vagy ő, és ő te. De amikor először nyilvánulsz meg a földi világban, azonnal el kell szakadnod tőle. Így kezdődik minden.
– Ezt hogy képzeljem el?
– Apokaliptikus folyamat. Ragaszkodnál, de menned kell. Ott kell hagynod a melegséget, a biztonságot, a békét. Nem akarod, de a folyamatot nem tudod megállítani.
– Mi van, ha nem sikerül?
– Már megtapasztaltad azt is. Fájdalmas volt, mert utolsó emlékeddel még érezted édesanyád végtelen fájdalmát az elvesztésed által.
– Mi haszna van neki abból, ha nem tud életet adni? Miért hasznos a születés helyére rögtön halált helyezni?
– Voltál már az az anya is, mire emlékszel?
– Nem akarok emlékezni rá. Elviselhetetlen fájdalom.
– Tovább. Mi volt azután?
– Üresség, színtelen, szagtalan, semmilyen lett a világ.
– Még tovább.
– Érzem, ahogy a gyermekem emléke beleég a szívembe, de a fájdalom fakul. Sokára, de fakul.
– Jól van. Nem szaladunk ennyire előre, a mai lecke a születés. De valóban. Tanuld meg, a földi idő lineárisan kúszik, ott nem működik az, ami itt igen. Nem tudsz csak úgy túllépni a fájdalmon. Dolgoznod kell rajta, elemezned, beszélned róla. És várni, hogy idővel fakuljon. Minden elhalványul idővel.
– Én is.
– Igen, de a halál a végső lecke lesz. Most nem volna jó azzal találkoznod.
– Miért?
– Mert idő előtt feladnád. Sajnos a szabad akarat egyúttal azt is jelenti, hogy bármikor kiszállhatsz, ha úgy döntesz.
– Csakhogy a tapasztalatért jöttem, és ezt nem én döntöm el, mikor van meg. Vagyis meg kell várnom, míg az időm lejár?
– Pontosan így van. De erre sem fogsz emlékezni. Mondtam, valóságnak fog tűnni. És nem mindig fog tetszeni. Amint mondtam tehát, a születés pillanatában máris el kell szakadnod valamitől akaratod ellenére. Számtalanszor fogsz ezzel találkozni életed során. Ezért épül fel a tanításod úgy, hogy először megmutatom neked az élet szépségét. Muszáj tudnod, hogy bármi történik is, nem lesz értelmetlen. Mindennek célja van.
– Ezt pontosan tudom.
– Most. El fogod felejteni. Megkíséreljük elültetni az élet szeretetének magját benned most, minél mélyebbre. Rendelkezni fogsz egy tudatos, és egy tudattalan “te”-vel. Amint a nevük mutatja, a tudatos énedhez lesz korlátlan hozzáférésed, ugyanakkor a tudatos éned a rejtőzködő tudattalanból fog táplálkozni.
– Nagyjából úgy, mint ahogy a földi növények táplálkoznak a termőföldből?
– Pontosan úgy. Kiváló párhuzam. Most tesszük termővé a tudattalanod földjét, a születésed helye pedig a gyökereidet fogja meghatározni. Ezek a gyökerek az életed során már megmásíthatatlanok lesznek. Lesznek benne építő, és lesznek romboló tényezők. Ha a boldogulásod szempontjából fontos lesz, akkor lehetőséged lesz felderíteni ezeket. De nem szabad elfelejtened, hogy nem a gyökereid feladatait kell megoldanod, hanem a magadét. Engedd, hogy hatással legyenek rád, de nem süllyedj el benne. Dönthetsz, hogy bilincs válik belőle és elveszíted a létezésed célját általa, vagy megtanulod beilleszteni a nagy képbe. Ez egyébként általános igazság lesz, ami mindenhol visszaköszön.
– Vagyis fogadjam méltósággal, bármi érkezik is?
– Igen, és nem. Hatással vagy a saját történetedre. Ezért is látsz most csupán emlékképeket. Ezek bekövetkezte nem törvényszerű. Emellett pedig találkozni fogsz az ösztön fogalmával, bár megfogalmazni nem igazán tudod majd, hogy mi az. A földi létezés eleinte csupán tudattalan, ösztönszintű volt. Az állatok a mai napig is ekként élnek, nem tudják mit miért tesznek, csak tudják, mit kell tenniük. Emberként viszont az isteni tudatosság magja lesz beléd elültetve. De az ösztönösség a létezésed velejárója lesz.
– Ezért nem beszélünk arról, mit kell tennem, ha eljön az idő a megszületésre?
– Ezért. Szükségtelen. Menni fog magától, szinte tenni sem fogsz tudni ellene.
– Végtelen fájdalmat látok az emlékek között a születéssel kapcsolatban.
– Önmagában a születés folyamata maga a végtelen fájdalom. De neked más is osztályrészül jut majd, ami meghatározza egész további életed. Erről korai beszélnem, nem vagy rá kész.
– Azt hiszem, tudom, mire gondolsz. Egyetlen későbbi emlékképem sincs édesanyámról. Először és utoljára érzem azt a végtelen szeretetet, amit irántam érez. Nem éli túl a születésem ugye?
– Korai. Még nem beszélhetek erről.
– Segíts megértenem. Azt mondod, úgy fogok megszületni, mint egy üres lap, amit majd tele kell írnom életem regényével. Mégis érzem az engem körülvevő emberek ellenállhatatlan szeretetét. Hogy tudnak egy üres lapot szeretni?
– Nagyon jó kérdés. Amikor eldöntik a szüleid, hogy életet fognak neked adni, számukra nem csupán egy üres lap vagy. Egy olyan sziklát látnak általad, amiben ott rejlik egy csodás szobor, csupán le kell faragni róla felesleget. Ez a te dolgod lesz, az övék pedig hogy segítsenek ebben. A te életed egy pontján is eljön majd az érzés, hogy szeretnél életed adni. Ösztönszerű, mégis valahol kötődik az emberi létezésen túlhoz.
– Teremtés…
– Valóban, a teremtés olyan csoda, amire folyton törekszik majd katarzisra éhes lelked. Az alkotásban tudja az ember megtapasztalni ezt. Az ösztön addig tart, amíg létrehozod az életet, de menet közben minden ember rádöbben, hogy egy gyermek segítése a nevelkedésben megpróbálja minden erejét. Pokoli nehéz feladat, mert mindent szeretnének majd megadni neked, de sokszor ügyetlenek, fáradtak, és türelmetlenek. Ezer módon tudják elrontani, nem csupán a szeretet-adás képességének elveszítésével, hanem akár a túlzott szeretet közvetítéssel is. Rendkívül érzékeny egyensúlyon alapul a hatékony nevelés, és ez sajnos olyan lecke, amit a legtöbben menet közben tanulnak meg.
– Emlékszem. Sokat kapok majd a családomtól. Hihetetlen intenzív érzés a szeretetem feléjük, és a szeretetük felém. Mégis, van egy emlék, ami még több ennél. Nem látom tisztán, de nagyon hasonló ehhez, mégis több. Nem tudom értelmezni.
– Soha nem is fogod tudni értelemmel felfogni. Amit látsz, azt szerelemnek hívják. A legteljesebb érzés, amit emberként átélhetsz.
– Mégis társul mellé egy éppen ilyen intenzív negatív érzés is.
– Valóban, a földi létezés a dualitáson alapul. Kontrasztokon. Végtelen boldogságot élhetsz át, majd egyetlen pillanattal később végtelen bánatba fordulhat ez át. Ezt már a születésed pillanatában meg fogod tapasztalni.
– Nem teljesen értem, hogy mi a lényege mindennek. Miért tapasztalhatunk meg egy szerelemhez hasonló csodálatos érzést, ha annyi negatív dolog kötődik hozzá?
– Dualitás. A földi lét alapja. A szerelem érzése akkor duzzad benned a legnagyobbra, ha küzdened kell érte, ha nem értelemszerű. A legnehezebb lecke, amit ember csak kaphat.
– Valahogy azt érzem, hogy központi helye lesz az életemben ennek.
– Minden embernek központi helyen van.
– Miért?
– Az élet alapját képező elszakítottság miatt. A szerelemben leszel képes egyedül újra megtapasztalni az egységet.
– Miként teljesedik be a szerelem? Mitől érzi át az ember az egységet általa?
– Minden mindennel összefügg. A vágy az egységre táplálja a szerelem keresését. A szerelem megtalálása ébreszti fel a vágyat az egyesülésre. Az egyesülés teljessége pedig éppen az élet létrejöttének alapköve.
– Csodásan hangzik.
– A földi létezés legszentebb hozadéka.

Minden vélemény számít!