Kóter

kóterA délelőtti nap sugarai lassan vánszorogva baktattak, végigpásztázva a kollégiumi szoba hátsó falán lógó, félig-meddig leszakadt, de még mindig dizájnelemként funkcionáló, vagy legalábbis annak tartott Pataki posztert. Már régen vacilláltak rajta, hogy a lassan elodázhatatlan névváltoztatás eredményeként melyik verziót fogadják el. A „kétarc” adta magát, mióta egy csendes csütörtök délután megmagyarázhatatlan hirtelenséggel fordult át borgőzös tantrabulivá – így hívták azokat az összejöveteleket, amelyek alkalmával két dolog volt biztos, az eszméletvesztés és az addig vezető úton őket kísérő harmónia érzése. Persze, mint mindegyik bulira, erre is teljességgel megmagyarázható és a józan ész keretein belül elfogadható magyarázattal tudtak szolgálni, hogy tudniillik az ábrázoló geometrián sosincs katalógus, a beadandókat készítő srác pedig, akit csak Kockabobként emlegettek, ingyen belépővel rendelkezett minden buliba, amíg a rajzkészítési kapacitása le nem apadt a bulit szervezők létszáma alá. Ez alkalommal azonban egy harmadik típusú találkozásnak köszönhetően (így hívták, ha megjelennek a harmadik szint lakói) megjelentek a pokollakók, furcsa módon ugyanis a kollégiumban az élettel ellentétesen működtek a dolgok: az első emelet könnyen megközelíthető, és még könnyebben elhagyható szintjén éltek az istenek, a másodikon a földlakók, míg a harmadik emelet viselte a nem túl illusztris pokol nevet, mióta onnan is megpróbáltak kiszökni a kóterfelügyelő elől, de a tíz méteres magasság megoldhatatlan probléma elé állította az amúgy felettébb kreatív társaságot. A pokolbeliek feltűnése azonban kizökkentette a szokásos mederből az egyébként is katasztrofálisnak ígérkező csütörtöki bulit, és tragikus gyorsasággal uralkodott el az olcsó bicskadobálókra jellemző, nem túl fennkölt viselkedési minta a résztvevőkön, amelynek azóta senki által fel nem tárt következményeként olyan ismeretlen eredetű folyadék került a poszterre, ami a rajta szereplő személy arcának bal felét teljesen bebarnította. Talus szerényebbnek számító véleménye szerint amennyit ittak, valószínűleg a vizeletük is hasonló kémiai folyamatokat indított volna el a poszter avítt papírjával érintkezve, de arra már neki sem volt magyarázata, hogy a gravitációs mező milyen torzulása juttathatta oda azt. A másik verzió a poszter átnevezésére a blind-182 lett volna, és bármily hihetetlennek tűnik, ez a lehetőség egy egész éjszakán át tartó brainstorming eredményeképpen került képbe. Mivel azonban e jeles este fundamentuma eredetileg az istenektől csencselt nem csekély mennyiségű gandzsa elpörkölése volt, így érthető módon egyes részleteit máig olyan homály fedi, mint aznap este a résztvevők szemeit. Annyi bizonyos, hogy két megállapítás képezte a kiindulási alapot a szójátékként is helytálló név felfedezéséhez. Egyrészt azóta is érthetetlen módon a társaság többsége a kézfeltartással gyakorolt demokrácia eredményeképpen a Blink-182 nevű zenekart jelölte meg, mint az Edda frontemberének semmiképpen sem lehetséges, de annál inkább kívánatos utódzenekarának, másrészt egyhangúlag állapították meg, hogy amit szegény ebben a szobában már végignézett, a legkevesebb, hogy megvakult bele.

A szoba két lakója azonban egy időre jegelni volt kénytelen az átnevezés-projektet, miután kiderült, hogy Sanyi mégsem tud beugró nélkül zh-ra menni, Peti pedig a csajozásnak olyan fázisába jutott el, ami minden szabadidejét lekötötte, sikerült egy lányt két mondatnál tovább szóval tartania, és ez bizony komoly felelősséggel járt a továbbiakban. Nem mintha alapvetően csúnyácska kinézetétől függetlenül nem érdemelt volna meg maga mellé egy rendes, becsületes asszonyságot, csak hát a kóterben elterjed az a nem minden alapot nélkülöző hír, hogy férfiasságának mérete vetekszik némely hölgylakóéval. Ezzel még nem is lett volna akkora baj, de egy emlékezetkiesés alkalmával, ami rendszeresen köszöntött rá akkoriban, úgy próbálta eloszlatni a mítoszt, hogy az indokolatlan mennyiségű pálinka elfogyasztásától leheletnyit illumináltan pucéran kezdett rohangálni a folyosókon. Másnap szokatlanul vidámnak tűnt mindenki a társaságában, de csak később tudta meg, hogy nem az előző este fogyasztott ismeretlen eredetű tudatmódosító utóhatásával van dolga, csupán végérvényesen igazolta a róla szóló legenda valódiságát. A sitten kívül pedig, ahogy a koleszt előszeretettel hívták, teljesen esélytelen volt a csajozás, mióta a legmacsóbbnak tartott lakó, Suba ráfaragott a behozni kívánt lánnyal. Mikor ugyanis kiderült, hol él, de főleg, hogy hogyan, a lány nem átallott megjelentetni a helyi lapban egy cikket, aminek a hangvétele nem volt kifejezetten baráti, és az általa használt képi elemek olyan valósághűen festették le a benn uralkodó állapotokat, hogy onnantól egyetlen valamirevaló lány sem ment oda, pedig nem egyszer szerveztek ingyen piával egybekötött alkalmakat a kintiek számára. Akik esetleg mégis hajlandóak lettek volna tiszteletüket tenni a tejútnyi csillaggal rendelkező diák-hotelben, még Peti szolidabb kinézet figyelembe véve is nem kívánatosnak minősültek. Illetve egyszer annyira sikerült lezülleni a törzshelynek számító AlteRock nevezetű, a kollégisták által erős jóindulattal pub-nak titulált rock-kocsmában, hogy Talus magával hozott egy helyi illetőségű személyt, igaz, utólag kiderült, hogy gyakorlatilag több tesztoszteront termelt az alany, mint Talus maga, lévén, hogy valójában férfi volt. Mentségére legyen mondva a pubban kétféle nő létezett, a kaméleon, aki a rejtőzködést olyan szintre fejlesztette, hogy a ninjutsuban egy életen át tanulva sem menne így, vagyis végeredményében lehetetlen volt megkülönböztetni a hím egyedektől, míg a másik típus azzal tűnt ki az arctalan tömegből, hogy figyelemre méltó méretű kebleit gyakorlatilag fedetlenül viselte. Ez utóbbiak kinézete azonban rendszerint még a szokásosnál is alantasabb volt, talán éppen ezért próbálták a figyelmet az fizimiskájukról kebel-tájékra terelni. Mindent egybevetve tehát Peti esélyei erősen a nullához konvergáltak, ha nemi aktusról volt szó, legalábbis azokban az esetekben, mikor rajta kívül más is jelen lehetett volna.

A nap sugarainak jól meghatározható mozgása azt jelezte előre, hogy Sanyinak már csak percei vannak hátra megérdemelt szunyókálásából, mióta ugyanis egy alkalommal olyan jól sikerült egy parti, hogy a függönykarnist letépve, és az ajtó előtt keresztbe téve akadályozták meg a felügyelő bejutását, nem rendelkeztek sötétítővel. Minthogy a szobájuk száma 222-es volt -amit ugyan évek óta letéptek az ajtóról, de néhány törzslakó még emlékezett rá-, az ilyen konkrét értelemben zárt bulikat a 222-es csapdájának neveztek el, és e frappáns névadás képezte a későbbi mániájuk alapját. Azóta díszeleg mottóként a plafonon öngyújtóval felrajzolt korombetűkkel a latin mondás elfajzott verziójaként a “moment est o nem” felirat, ez alkalommal ugyanis nem volt okuk fizetségként belépőt ajánlani Kockabobnak, aki korrigálhatta volna a freskó alig észrevehető hibáit. Sötétítő hiányában viszont délelőtt tizenegykor mindenképpen ébredés volt előírva, eddigre ugyanis a vakond életű lakók szobája olyan fényárban úszott, hogy rendszeresen Jézus érkezését vizionálták feleszmélésük pillanatában. Mikor Sanyi fején először voltak észrevehetőek az évek óta kómában senyvedő betegek összetéveszthetetlenül ébredésre utaló jelei, Peti megszólalt.
-Kell koszt?- Teli szájából alig felismerhetőnek hangzottak a szavak.
-Hrrmmmm- Érkezett az cigarettafüsttől rekedtesnek tűnő enervált válasz.
-Pia nincs.-Reagált az artikulálatlan hörgésre Peti -A gyógyszert meg tegnap felzabálta a Suba, mer’ aszitte viagra.
-De hülye- Nyögte ki még mindig fájdalomtól eltorzult hangon Sanyi. Szokatlan módon a beszélgetés korai fázisában eljutottak addig, hogy még egy elkeseredett kísérletet tegyen a visszaalvásra, ezúttal a fal felé fordulás kilátástalan mozdulatával próbálkozott sikertelenül.
-Mid van?- Kérdezte végül, magára erőltetve a másnaposság ellenére szükségesnek ítélt kérdést.
-Nem tudom, a hűtőben találtam. Ömlesztett sajtnak tűnik, de azt nem hozott senki.
-Hátsó polcról?
-Onnan.
-Azt anyám küldte félév elején, és túrós csusza volt.
-Ohh- Állt meg egy pillanatra a falat a szájában -Sajtnak úgy is szar volt.
Sanyi eddigre jutott el arra a szintre, hogy felült a kóter-vaságy szélén, és próbálta a testét kivakarni a makacsnak tűnő magzatpózból, ami megakadályozta, hogy felnézhessen Petire. Mikor percek múlva is csak egy hernyó pillangóvá váláshoz elengedhetetlenül szükséges elkeseredett küzdelmének tűnt tevékenysége, Peti rákérdezett: -Jógázol?
-Persze, mindig jógával kezdem a napot, közvetlenül a futás és a müzli előtt te kretén.
-De morcosnak tetszik lenni, soká lesz még zh, nem?
-Áhh, ne is mondd, mégis kell beugrót írni.
-Nebassz, mikor?
-Holnap. Van egy éjszakám felkészülni.
-Hát az nehéz lesz, mert a szoba nekem kell.
-Felejtős, gyíkember. Ma nyugira van szükségem.
-Ne már, haver, előre ledumáltuk, ma jön a csaj.
-Leszarom, mondom, hogy tanulnom kell.
-Tudod, hogy úgy sem fogsz, halfej.
-Neked meg úgy sem áll fel, selyemfiú, utoljára akkor voltál nővel, mikor… ja, nem is voltál.- Még így gémberedetten is tudott örülni lealacsonyító poénjainak.
-Most ezt mé’ kell? Végre itt a lehetőség, ne cseszd el nekem.- Hangos robaj kísérte, amit mérgében a földre dobta az ömlesztett sajtnak is ehetetlen túrós csuszát, ahol aztán hosszú időre elfoglalta helyét a gasztronómiai remekmű. Sanyi csak ekkor tudott annyira felegyenesedni, hogy lássa, lakótársa a hűtő tetején gubbasztva fogyasztotta nem mindennapi ebédjét.
-Normális vagy? Owlingozni nem szokás zabálás közben.
-Durva a kupi a földön.
-És ez ugyan mióta zavar?
-Mióta a csótányok túlerőbe kerültek.
-Na jó, ez így nem mehet tovább.- Mondta Sanyi végül ellentmondást nem tűrő hangon, majd így folytatta:
-Nem bánom, elhúzok itthonról tanulni, de el ne cseszd az estét, mert égető szükség van egy takarítónőre.
-Hülye vagy? Szerinted ki állna neki ennek a szeméttelepnek?
-Igazad van, csak az, aki rá akar menni itt egy csajra.- Önelégült mosoly ült az arcán még akkor is, amikor pár perccel később meleg víz hiányában szárazon rágcsálta a maradék instant kávét.

Minden vélemény számít!