Aspirációs citológia

love_injection__by_bunnisFurcsa címválasztás igaz? Egyáltalán mit jelent? Bevallom, a tegnapi napig én sem tudtam, hogy létezik ilyen eljárás, de a kezemben levő csomó már most temérdek újdonságra tanított meg. Ez a legújabb, és valahogy ennek is megvan az üzenete számomra. A hivatalos leírás szerint a művelet “olyan egyszerűen és gyorsan kivitelezhető morfológiai vizsgálat, mely daganatos betegségek felismerését és pontos azonosítását szolgálja”. A lényege, hogy egy viszonylag vékony tűt szúrnak a problémás területere, hogy onnan sejteket kinyerve megállapítsák, mekkora a baj. A sebész kérte, mert a műtéti eljárást befolyásolja az eredmény. A folyamat nem fájdalommentes, de összeszorított fogakkal kibírható. Az eredmény pár nap alatt megvan, aztán lehet befeküdni a kés alá. Ha esetleg nem mondtam volna, az már biztos, hogy műteni fognak, akármi is van a kezemben, nincs ott helye. Ezzel az ellenállhatatlan érveléssel nyomatékosította bennem az orvos, hogy jobb, ha beszerzek egy pizsamát, mert vendégül fognak látni legalább egy éjszakára.

Continue reading

Visszatérés a búcsúba

arc8Amikor az első sorokat leírtam – időtlen időkkel ezelőtt – még fogalmam sem volt, hogy hova szalad majd ez a vonat. Csak a késztetés volt valós, egy megmagyarázhatatlan érzés legbelül, hogy ami feszít, csupán ily’ módon tud távozni. Ahogy egyre több írás született meg általam, egyre szembetűnőbb volt, hogy a sok esszé körvonalazni kezd valami koherens egészet. Úgy tűnt, hogy az elkülönült írás-töredékek mind csoportosulni kezdtek egy eszme-árny köré, egyre valóságosabbá téve mindazt, ahogy szerintem a világra tekinteni érdemes volna. Tavaly szeptemberben pedig elértem arra a sosem sejtett pontra, amikor már biztos voltam benne, hogy az eszme testet öltött általam, és minden további leírt szó már csupán elvenne a jelentőségéből, hozzáadni már nem lehetne semmit. Leírtam mindent, ami a belsőmet olyan ellenállhatatlan erővel feszítette, és bár el kell ismernem, a sok leírt bölcsességet én is csupán tanultam a leírása pillanatában, azért végül integrálódott minden. Én magam is a részévé lehettem annak az önmeghatározásnak, ami köré minden írás épült alkotói pályámon. Mégis hiányzott valami epilógus-féle, egy monster-kontent, ami beavat az elmúlt, elhallgatott időszakba, és összefoglalja a közben szerzett tapasztalataimat.

Continue reading

Várok

Egyedül állok egy aszfaltcsík előtt és hagyom, hogy úrrá legyen rajtam a “gondolkodom, tehát vagyok”. Miközben szememet forgatva nézek körbe némán ordítva, gondolatokkal terhelt gyepszőnyegre köpve elmém méltóságtól mentes ásványvizének divatosan egészséges, gömbölyded nyálát, érzem, amint téglánként bontom le a rajtam királyként uralkodó egóm masszív várát.

Continue reading

Bálint-nap

Valentin nap

Sokat gondolkodtam rajta, hogy egyáltalán szenteljek-e posztot ennek a főképp angol-szász ünnepnek, aminek a megítélése nagyban függ attól, van-e akit felköszöntsünk szerelmünkként, és ha van, fel akarunk-e ülni vele erre a geil, cukormázas, nyalókákkal megmámorosított szív-hullámvasútra. Gondoltam rá, hogy a családi állapotomat figyelembe véve, amire a facebook alkotói olyan frappánsan kitalálták a “bonyolult” jelzőt, alaposan elmarasztalom ezt az ünnepet minden hozadékával együtt, de igazából mélyen belül baromira nem zavar, ha valakik úgy élik meg a szerelmüket, hogy túldimenzionált ajándékokkal lepik meg egymást. Én is tettem ilyet, sokaknak szemet is szúrt, bár én nem kötöttem ezt ünnepnaphoz – ha őszintén jön, mindegy milyen nap van, vagy hogy ki mit gondol róla. A lényeg, hogy találjunk rá módot, hogy megéljük, ami bennünk van, szóval hajrá szerelmesek, legyen tele az az idővonal idézetekkel, a pocak meg szív alakú csokikkal, szinglik, ti meg bátran posztoljatok érfelvágós képeket, jelezvén, egyedül azért nem olyan frankó befogadni mások boldogságát, vagy bizonygassátok nagy elánnal, hogy egyedül lenni márpedig a legfaszipántosabb dolog a világon.

Azért kicsit várom, hogy túl legyünk ezen 😉

Continue reading

Gyermekáldás

new-born-babyÖnmagam meghatározásában mióta az eszemet tudom, előkelő helyen szerepelnek a gyerekek, és az apaság, mint megfoghatatlan fogalom. Számomra legalábbis megfoghatatlan, mert bár a konkrét apaság rengeteg felelősséggel jár, a napi, rutinszerű mozdulatokba pedig korlátként kapaszkodunk, mert félünk, mégis a meghatározása olyan szerteágazó, hogy bátran állítom, nehezen megfogható. Tele van félelemmel, hogy rosszul csináljuk, hogy elbukunk, és ezzel már nem csupán önmagunk, de egy másik emberi lény életét is tönkretesszük, ugyanakkor nincs belőle kihátrálás. De az apaságnak van egy globálisabb aspektusa is, hiszen egy kicsit apja vagyok minden gyermeknek, akivel találkozom, ha csupán egy mondatot, egy mozdulatot, de valamit én teszek hozzá az életéhez, valamit tőlem tanul meg. És ha már itt tartunk, minden embernek, akivel találkozom, szintén apja vagyok egy kicsit. Bonyolult ügy, de csodálatos is egyben.

Continue reading