A tavaszi nap első megerősödött sugarai még épphogy csak átküzdötték magukat a park fáinak lombosodó koronáin, az első bogarak még esetlenül botladoztak ki téli rejtekükként funkcionáló kérgükből, és a levegő hideg tisztasága is még fél kézzel az elmúlt tél csendes magányába kapaszkodott, ő mégis ragaszkodott a kinn töltött néhány perchez. Hiába próbálta meg mindenki lebeszélni a megfázás veszélyével fenyegető, de annál szabadabb tevékenységről, az ebéd elköltésének szeánsza szent volt számára, és meggyőződéssel vallotta, hogy ilyenkor feltöltődik a környezet energiáival. Ha nem lettek volna azok az általa oly vehemensen ellenzett társadalmi elvárások, szíve szerint megölelt volna minden fát. Keserűen fanyar hangulattal gondolt vissza huszonéves életszemléletére, amikor még nem számított senkinek a lekicsinylő véleménye, mikor a barátaival még megmosolygott minden savanyú arcot. Mostanra ez sokat változott, pedig mindent megtett annak érdekében, hogy ne így legyen. Az érzései elől például soha nem próbált elbújni, igyekezett teljes terjedelmükben megélni őket. Hagyta, hogy hatalmába kerítse a bánat, mikor testvére alkoholproblémája először kiderült, hagyta, hogy a tehetetlen düh eluralkodjon rajta, mikor látszott, hogy csak szemlélni tudja az eseményeket, de beleszólása nincs, és hagyta a gyászt is átszűrődni lelke minden kis darabkáján, mikor végül erősebbnek bizonyult a mentális betegség, mint az általa oly erősnek gondolt és nagyra tartott öcskös. „Parkban” bővebben
Szerző: Nyerges Tamás
Gyermeki szemmel
„Tisztelet!” Visszhangzott fejemben apu szava. -Ha semmi egyebet nem tartasz meg tanácsaimból, de a tisztelet mindig irányadó lehet, érted miről beszélek?
Nem értettem. Hogyan is érthettem volna. Gyermeki fejemben nem ilyesmiről gondolkodtam, csupán a játékra tudtam koncentrálni. Most is alig vártam, hogy apu befejezze a szónoklatot, amit valami jelentéktelen csíny miatt szabott ki. Ki emlékszik már rá, hiszen annyi huncutság van még, amit meg lehet tenni. Sőt, meg kell tenni. Igen, ez sokkal világosabban megfogalmazódott bennem. Egy ideig még hallottam foszlányokat abból, amit apa prédikált, de már fontosabb dolgon agyaltam.
Például azon, hogy a szomszéd néni kutyájának nyakába olyan régen akasztottunk már konzervdobozokat. Mondjuk nem is csoda, legutóbb beakadt az egyik doboz a kerítéslécbe, és szegény kutya kis-híján megfojtotta saját magát. Rózsi néni majd felrobbant, olyan mérges volt. Apának azért észrevettem valami kaján mosolyt a szája szegletében, de a kötelező fejmosást azért megtartotta. Nem is tudtam, mi szükség van ezekre. Bár a büntetések az én szüleim esetében soha nem olyan szigorúak, mint Berciéknél. Az ő apja nem szégyell fizikai erőszakot alkalmazni, ha ilyesmi történik. Nálunk inkább megértéssel fordulnak felém, talán tudják, hogy ugyanezeket ők is megcsinálták gyermekkorukban. „Gyermeki szemmel” bővebben
Ilyen vagyok – így szeress, vagy sehogy.
Szeretem az önvizsgálatot. Könnyebb megbirkóznom önnön hibáimmal, ha saját szememre vetem. Mert azért van mit, bevallom. Ez a másik hibám. A beteges őszinteség. Erény, gondolnád, de elhomályosítja elméd a sok egyértelmű, vagy bujtatott hazugság, mellyel életed során találkoztál. Az őszinte emberek kedvesek -gondolod-, s bajt csupán az álnok képmutatók, a simlisek okoznak. Koránt sincs így, éppoly sok kárt képesek okozni az őszinte emberek. Másoknak, akik messze nem álltak még készen az igaz szavakra, csupán a negédes, fülüknek tetszetős szélhámosságokat szerették volna hallgatni napestig. Egy ilyen ember lelke azonnal összetörik, és úgy is marad, míg meg nem találja a következő megértő hiénát, aki hajlandó eljátszani azt a szerepet, amit kívánnak tőle. De helyrehozhatatlan kárt szenved az igaz szavakat suttogó nemes lélek is, hiszen alaptermészete, hogy kárt nem okoz szándékkal. E megvilágításban máris nem olyan tetszetős fennen említett tulajdonságom, illetve mégis. Aki ennek ellenére mellettem van, engem kap meg, magáért cserébe. „Ilyen vagyok – így szeress, vagy sehogy.” bővebben
Szabadság
Mi a szabadság? Erre a cseppet sem egyszerű kérdésre kerestem a választ évekkel ezelőtt egy csendes nyári estén. Hogy megtaláltam-e? Azt már megtanította az élet, nekem mit jelent ez a felettébb elvont fogalom. Talán más is felfedezheti rajtam keresztül.
Még aktív MLM-es koromban nagy hangsúlyt fektettek az elmém csiszolásába. Sok olyan álom-palántát ültettek el a fejemben, amiről sikerült meggyőzniük, hogy csak és kizárólag az MLM által vagyok képes elérni. Ma már egész másképp látom. Egy jellem fejlődése szerintem abban mérhető, hogy képes-e megváltoztatni a világról alkotott képét olyan mértékben, hogy ez egy viszonylagos boldogság-érzéshez vezessen. Hogy képessé váljunk befejezni a boldogság kétségbeesett üldözését, és helyette elkezdjünk figyelni a körülöttünk levő világ apró, olykor jelentéktelennek tűnő rezdüléseire, és elkezdjük értékelni ezeket. „Szabadság” bővebben
Egyedül
Egyedül lenni. Ezen fogalom töltete legfőképpen attól függ, éppen egyedül vagy-e. Ha nem, akkor talán vágysz is rá, valahol epekedsz az után, amid most nincs. Vonzónak tűnik a szabadság eszméjének összefonódása az egyedülléttel, a felszabadultsága annak, hogy végre nem függsz semmitől és senkitől. Talán tényleg olyan helyzetben voltál, aminél az egyedüllét is jobbnak tűnik. Azonban ha éppen egyedül vagy, egészen más fény világítja meg ezt az állapotot. Hirtelen pánikolni kezdesz, mi a baj veled? Többé nem érzed a szabadságát és felszabadultságát a függetlenségnek, csupán egy szánalmas nyomorultnak érzed magad. Magányos vagy, lelked éppen úgy kong az ürességtől, mint élettered, melynek valaha volt zsongása még halványan feldereng benned. Próbálsz koncentrálni, odafigyelni, tudatosan kezelni de egyre mélyebbre süllyedsz, minél jobban kapálózol ellene. Talán törvényszerűen eljutsz arra a pontra, amikor felismered, hogy mindaz, ami történt, többé már nem számít, tiszta lappal indulsz, és csak rajtad múlik, mit hozol ki belőle. Csakhogy többé fogalmad sincs, mit akarsz kihozni belőle. Én így éreztem, és így érzem. „Egyedül” bővebben