Önismeret – Oldal 6 – Nyerges Tamás

Okok

Nem számít hogy került oda, nem számít miért. Nem számít mi volt a motiváció, vagy hogy mit hozott magával. Lényegtelen, hogy mi lett belőle, vagy hogy meddig tartott. Nem számít, hogy végül fájt-e, vagy minden benne volt. Csak a pillanat számít. Amit kaptál, amit adtál, ami megjelent benned. Néha előfordul, hogy olyan nagyon fókuszálsz a kirakósra, hogy elmulasztod észrevenni az egyértelműt. Aztán belépett valaki, és egyből rámutatott egy hiányzó darabra. Talán nem lett teljes a kép, de az a darab nehezen, vagy sosem került volna a helyére. Ne agyald túl a dolgokat! Légy laza, mert minden a helyén van. Becsüld meg azt a percet, ami bearanyozta a pillanatot.

A nap is lebukik végül, de ettől nem kevésbé szép a naplemente!

Megérte?

A sok megpróbáltatás végén rendre feltesszük magunknak a kérdést: megérte? Számot vetünk, nyalogatjuk a sebeinket, vissza-vissza tekintünk az elmúlt nehézségekre, és töprengeni kezdünk, ezért indultam el? Több lettem általa? A legtöbb ilyen kérdésre nincs azonnali válasz. Bármennyire is szeretnénk folyton visszaigazolást kreálni magunknak, mert bizonytalanok vagyunk, nem tudjuk mit, miért teszünk, s végül fogalmunk sincs, miért tettük (vagy nem tettük), sajnos időre van szükség, hogy a válasz megszülessen. Hiába szeretnénk a két hónapja fogant babánkat máris a kezünkben tartani, szükség van a felkészülésre. A válaszok hasonló természetűek, hagyni kell, hogy megérjenek bennünk, csak aztán adhatnak magyarázatot.

„Megérte?” bővebben

Mozaik

Ha olvastok egy ideje, tudjátok, sokszor feltettem már a kérdést: „ki vagyok én?”. És tényleg, még mindig nem tudom a választ. De vajon tudja valaki? Mi az, ami meghatároz engem, téged?… Ami a sejtjeimet összetartja, de másokét elkülönítve, s így jövünk létre több milliárdan? Miért foglalkoztat egyáltalán ez a kérdés? Talán mert a létezésem függ tőle? Hiszen ha nem tudom ki vagyok, gyakorlatilag nem élek. Van nevem, van korom, van foglalkozásom, barátaim, fizikai tulajdonságaim, de ezek csak az engem jellemző dolgok. De ki az, akit mindez jellemez?

Ki vagyok én?

„Mozaik” bővebben

Menekülés

Egész úton menekülök. Nincs megállás, nincs pihenő, nincs egyetlen nyugodt pillanat sem. A nem létező idő úgy robog velem, mint megvadult gyorsvonat, és én csak menekülök. Néha kétségbeesetten behunyom a szemem, s míg egy bús könnycsepp kicsordul a sarkából, és szomorúan végiggördül az arcomon, a vonat lelassul.

De a menekülésem folytatódik.

Nem nagy ügy, gondolom magamban, hiszen mindenki ezt csinálja, miért lennék én kivétel? Bár az, hogy ezen gondolkodom, már mássá tesz, másokkal szemben. Legtöbben nem veszik észre, képesek az egész életet öntudatlan menekülésben tölteni. Én legalább tudatosan menekülök.

„Menekülés” bővebben

Élvezd!

Eléggé kisstílű dolog azzal kezdeni egy bejegyzést, hogy exkuzálom magam, úgyhogy nem is teszem. Nem írtam eddig, nem azért, mert nem volt mondanivalóm, hanem sokkal inkább azért, mert késztetésem nem volt. Hol csalódott voltam, olyankor hagytam a világot történni magam körül, gondoltam egyedül is képes tönkremenni, nem kell a segítségem, máskor meg túl érzékeny voltam, és féltem, hogy az allergiás tüneteim csak odatüsszentenek a jegyzeteim közé valami taknyot, azt meg nem szerettem volna. Most meg jól érzem magam, miközben írok, valahol ez a cél, úgyhogy most csinálom. Témám mondjuk most éppen nincs, csak késztetésem, szóval a vége még simán lehet takony, legfeljebb nem az allergia, hanem a megfázás miatt.

„Élvezd!” bővebben