„Tisztelet!” Visszhangzott fejemben apu szava. -Ha semmi egyebet nem tartasz meg tanácsaimból, de a tisztelet mindig irányadó lehet, érted miről beszélek?
Nem értettem. Hogyan is érthettem volna. Gyermeki fejemben nem ilyesmiről gondolkodtam, csupán a játékra tudtam koncentrálni. Most is alig vártam, hogy apu befejezze a szónoklatot, amit valami jelentéktelen csíny miatt szabott ki. Ki emlékszik már rá, hiszen annyi huncutság van még, amit meg lehet tenni. Sőt, meg kell tenni. Igen, ez sokkal világosabban megfogalmazódott bennem. Egy ideig még hallottam foszlányokat abból, amit apa prédikált, de már fontosabb dolgon agyaltam.
Például azon, hogy a szomszéd néni kutyájának nyakába olyan régen akasztottunk már konzervdobozokat. Mondjuk nem is csoda, legutóbb beakadt az egyik doboz a kerítéslécbe, és szegény kutya kis-híján megfojtotta saját magát. Rózsi néni majd felrobbant, olyan mérges volt. Apának azért észrevettem valami kaján mosolyt a szája szegletében, de a kötelező fejmosást azért megtartotta. Nem is tudtam, mi szükség van ezekre. Bár a büntetések az én szüleim esetében soha nem olyan szigorúak, mint Berciéknél. Az ő apja nem szégyell fizikai erőszakot alkalmazni, ha ilyesmi történik. Nálunk inkább megértéssel fordulnak felém, talán tudják, hogy ugyanezeket ők is megcsinálták gyermekkorukban.
Meg néha az apu egész érdekes dolgokat is mond, például mikor Istenről beszél. Néha nehezen értem, hogy miért beszél olyan másképp róla, mint a hittantanárom. A hittantanár azt mondta, hogy nem imádhatom a szüleimet, meg a kedvenc ételemet, csak Istent. Apu viszont azt mondta, hogy nem kell ezt olyan komolyan venni, inkább csak úgy ne imádjak mást, ahogy Istent imádom. Néha azt gondolom, hogy Isten nem az égben van, hanem valahol körülöttem. Ha jó zenét hallok, mindig táncolni akarok vele. De amikor a negyedikesek nem hagynak pisilni menni, akkor nem tudom hova tűnik el. Nem szeretem a negyedikeseket, ha nagyobb lennék, meg is verném őket. Bár apu mindig azt mondja, hogy a türelem sokkal erősebb fegyver az erőszaknál, de ezt nem értem. Hogyan verhetnék valakit türelemmel meg? Meg azt is mondta apu, mikor megütöttem egy harmadikast, mert csúfolta a Zitust, hogy az nem baj, mert ilyenkor szabad. Mert ez olyan, mint a középkorban a lovagoknál. Apu szerint az ilyen viselkedést a lovagok óta hívják lovagiasságnak, és Isten is szereti.
Pedig én eleinte azt hittem, Isten ilyenkor becsukja a szemét, hogy ne lássa a rosszaságot, és mire kinyitja, addigra megmenekült egy ártatlan. De azt senki nem szeretheti, amit csukott szemmel nem lát. Én egyszer becsuktam a szemem, mikor anyu sütit készített, mert annyira szerettem volna enni, hogy nem bírtam nézni, és mire kinyitottam a szemem, nyoma veszett. Anyu nagyon mérges volt, mert megmondta, hogy melegen nem egészséges enni. Biztos, hogy a tesóm vitte el, de hiába bizonygattam, mert ő letagadta. Ez nem volt szép tőle, és mérges voltam. Apu beszélt már régebben arról, hogy miért kell igazat mondani, de én nem tudtam, hogy ha hazudunk, az ilyen rossz lehet másoknak. Néha pedig én sem tudom megállni, hogy füllentsek. Pedig apu mindig rájön, és ilyenkor nagyon sokat beszél arról, hogy ha őszinte vagyok, akkor mindegy mit csináltam, nem büntet meg.
De egyszer láttam, hogy ő is hazudott. Azt mondta a szomszédnak, hogy ő vette ki a postaládájából az újságot, mert el akarta olvasni, pedig tudta, hogy anyu elfelejtette kikézbesíteni. Azt mondta, hogy az ilyen hazugság nem számít, mert ez önfeláldozás volt, és ez is lovagias. Fura emberek lehettek ezek a lovagok. Azt olvasta apu egyszer egy esti mesében, hogy nemes lelkűek voltak. Ezen sokat gondolkodtam, mert ha nemes a lelkük, akkor mindenre nemet mondanak? És ez miért olyan nagy dolog? Ezt a két éves húgom is tudja. Mindenre nemet mond, amit anyu nem nagyon szokott szeretni. Mindig azt mondja neki, hogy ez már nem vicces, de igazából nagyon vicces szokott lenni. Akkor a húgomnak is nemes a lelke? Én inkább igenes lelket szeretnék. Csak kívánnék valamit, és ő igent mondana rá. Úgy szeretnék felnőtt lenni, hogy teljesüljenek a kívánságaim. Mondjuk lehet, hogy Isten azért nem így teremtett meg minket, mert senki nem tudja, hogy mit akar. Még néha én sem. Például mikor anyu vacsorát készít, megkérdi, hogy mihez lenne kedvem, és nem tudom neki megmondani. Aztán amit készít, mindig finom és mindig ízlik. Lehet, hogy Isten is jobban tudja, hogy mi kell nekünk, mint mi?
Nemsokára szülinapom lesz. Apuék sokszor mondják, hogy válság van, és nem tudnak nagy ajándékot venni. De én nem tudom, mi az, hogy válság. Valami olyasmi lehet, ami a pénz ellentéte. Mert mióta válság van, azóta pénz nincs. Jó lenne, ha valaki kitalálná, hogy mostantól lehet válsággal is fizetni, mert most abból van sok. De azért mindig kerül valami szép a szülinapra, valószínűleg ez fontosabb dolog, mint a kakaós csiga, mert arra soha nincs pénz. Pedig apu sokat dolgozik. Ha nem vigyázok valamire, és eltöröm, mindig azt mondja, hogy neki milyen sokat kell ezért dolgoznia, meg hogy ha nem vigyázok valamire, akkor az olyan, mintha nem akarnék vele lenni. Mert akkor többet kell dolgoznia, és kevesebbet lesz velem. Pedig nem szereti a munkáját, mert a főnöke egy tahó. Ez nem tudom mit jelent, de ha apu nem szereti, akkor én sem. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy miért nem megy máshova dolgozni, ha ezt nem szereti. Azt mondta, hogy nincs rá lehetősége, és hogy ez egy lecke, mint amit én kapok az iskolában. Azt mondja, ilyenkor Isten tanítja őt, hogy fejlődjön. Azt mondta, hogy a munkahelyén kell megtanulnia az alázatot, de ezt nem teljesen értem, hogy mit jelent. Valami szolgasággal lehet kapcsolatos, mert egy filmben láttam, hogy azt mondta a szegény ember a gazdagnak, hogy alázatos szolgája. A hittantanárom szerint Isten kegyelméből születtünk meg, és ezért hálával tartozunk neki. Meg hogy meg kell bűnhődnünk a vétkeinkért. Lehet, hogy úgy érti, hogy a szolgasággal bűnhődünk, Istent kell szolgálnunk, míg élünk? Én ezt nem hiszem, mert Istenre nem tudok úgy gondolni, mintha a gazdám lenne.
Nekem a lovagiasságban az tetszett a legjobban, hogy jók voltak, nem szeretem a rosszakat. Régebben mindig azt mesélték apuék, hogy a jó mindig győz, de mostanában sokszor látom, hogy a rosszaknak jobb. Erre apu azt szokta mondani, hogy az erkölcsi győzelem akkor is a miénk, és hogy ez fontosabb. Mert végül majd ez fog számítani, ha meghalunk. A negyedikeseknek nagyon nehéz, hogy jók legyenek, pedig végül is egyszerű dolog. Mindig olyasmit kell csinálni ami nem árt senkinek. Ez nem olyan nehéz. Én ha rosszat teszek, utána mindig rosszul érzem magam, ha jó vagyok, akkor pedig jól érzem magam. Ha erre oda tud figyelni valaki, akkor könnyű jónak lenni.
Szerintem Isten az érzéseken keresztül üzen nekünk, hogy amit teszünk, vagy gondolunk, az jó, vagy rossz. Lehet, hogy Isten nem is körülöttünk van, hanem bennünk, és ha érzek valamit, akkor az azt jelenti, hogy megmutatta magát. Ha kicsi jót teszek, akkor kicsi érzésem lesz, például elégedett leszek. Ha rosszat teszek, elbújik előlem, és egyedül érzem magam. Amikor pedig a családommal vagyok, akkor egészen megmutatja magát, és mikor egészen megmutatja magát, akkor a legjobb bennem az érzés.
Ezek szerint Isten másik neve Szeretet.