A legnehezebb téma, amit megpróbálok kibontani, mióta írok. Nem ígérek semmit, csak amit eddig is tudtam adni, a saját véleményemet egy olyan dologról, ami nem feltétlenül könnyen emészthető, talán a torkunkon is akad, de ha mégis sikerül lenyelni, boldogabb életet nyerhetünk általa. Annyira sok a defektes kapcsolat manapság, hogy szinte természetessé vált a kompromisszumok végtelen sorával való együttélés, a hit elvesztése, hogy lehet jobb is, és a problémákra adott válasz sokszor kilép a kapcsolat kereteiből. A párkeresők pedig teniszlabdaként pattognak egyik partnertől a másikig, mert el sem tudják képzelni, hogy lehet teljes értékű szerelem egyetlen társsal is. Amit pedig nem tudunk elképzelni, az nem is tud létrejönni.
Lehetsz te is!
Ha már legutóbb zenei ihletésű poszt született, engedjétek meg, hogy folytassam a sort. Ezúttal a Vad Fruttik együttes Lehetek én is című száma billenti fenéken az irományt, aztán lássuk, hova szalad. Mielőtt nekiállok, itt is reagálok egy nemrég felmerült kérdésre, hogy milyen könyvet ajánlok, amiből elsajátítható ez a fajta életfilozófia. Jelenlegi tudásom szerint nincs ilyen mű, egyetlen szerző sem vallotta pontosan azt a világról, amit, ahogyan én gondolkodom róla. Nagyon sok mindent elolvastam, a temérdek gondolat állt össze valami masszává, amiből kialakult ez a komplex, természetesen csak rám jellemző látásmód. Ha mégis javaslatot kellene tennem, a legfontosabb az lenne, hogy tessék kinyitni a szemeket, mert alva nem lehet a valódi világ természetét megismerni. Az úton minden szembejön velünk, amire szükségünk van, éppen úgy, ahogy a közlekedési táblák vezetés közben. Azonban ahogy a rendőrt, úgy az élet végén önmagunkat sem fogja az elszámoláskor érdekelni, hogy valamit nem vettünk észre. Ezernyi impulzus tesz minket valamilyenné, millió impresszió faragja ki jellemünk szobrát, ezt irányíthatjuk tudatosan, ha megtanulunk hallgatni a szívünk hangjára. Ha valamit érdekesnek találunk, tegyük magunkévá, majd toljuk el a hátsó polcra. Ha ezt elég ideig ismételgetjük, a polcról kicsúsznak majd azok a dolgok, amik az épülésünket szolgálják. Ez nem egoizmus kérdése, hanem egy feltétel nélküli bizalom önmagunkban, egy végtelen hit, hogy tudat alatt pontosan tudni fogjuk, mire van szükségünk. Közel állnak hozzám Jézus tanításai, pedig nem vagyok vallásos, kedvelem Buddha gondolatait, pedig nem vagyok buddhista, olvastam Osho-t, pedig nem vagyok elvakult spirituális alkat. Az a legjobb, ha sokszínűvé tesszük a bevitt tápanyagot, ahogy figyelünk a testünk igényeire (mert ugye figyelünk?), úgy kell figyelnünk a lelkünk akaratára is.
Bogozd ki!
Nem fogok titkot csinálni belőle, hogy a 30Y együttes azonos című száma (vagy legalábbis a címe) adta az ihletet jelen bejegyzésemhez. A kultúra belerondít picit a hétköznapjainkba. Sebaj, jól van ez így, a mindennapok rohanásában kell egy levegővételnyi idő, hogy a lelkünk táplálékhoz jusson, hogy elég erőt gyűjtsön az út további részéhez. Egyrészt azért, mert az úton lenni nem könnyű, ahogy senki nem is mondta, hogy az lesz, másrészt pedig észrevétlenül kapja szívünk a nyílvesszőket naponta, csak legtöbbször nincs szemünk rá, hogy észrevegyük. A mai poszt sem fog túlzottan eltávolodni az önismeret témájától, ám ezúttal a jótékony tétlenség helyett a magabiztos cselekvés lesz fókuszban. Nem lesz egyszerű, hiszen a megszokott életünk állóvize sokszor észrevétlen hajlik át dohos pocsolyába és mire észbe kapunk, már alig bírunk kimászni a sáros latyakból. Annyit azért megszellőztetek, hogy csupán az első lépés lesz nehéz, utána szépen lassan lepotyog rólunk a felesleges kosz.
Idő
Temetem a múltat, s áldozom a jövőt,
ha a mostban élek, uralom az időt.
Tagadás
Ha megtagadnám érzelmeim, megtagadnám önmagam,
de mi maradna belőlem, ha önmagam is megtagad?