Bogozd ki!

bogozd_kiNem fogok titkot csinálni belőle, hogy a 30Y együttes azonos című száma (vagy legalábbis a címe) adta az ihletet jelen bejegyzésemhez. A kultúra belerondít picit a hétköznapjainkba. Sebaj, jól van ez így, a mindennapok rohanásában kell egy levegővételnyi idő, hogy a lelkünk táplálékhoz jusson, hogy elég erőt gyűjtsön az út további részéhez. Egyrészt azért, mert az úton lenni nem könnyű, ahogy senki nem is mondta, hogy az lesz, másrészt pedig észrevétlenül kapja szívünk a nyílvesszőket naponta, csak legtöbbször nincs szemünk rá, hogy észrevegyük. A mai poszt sem fog túlzottan eltávolodni az önismeret témájától, ám ezúttal a jótékony tétlenség helyett a magabiztos cselekvés lesz fókuszban. Nem lesz egyszerű, hiszen a megszokott életünk állóvize sokszor észrevétlen hajlik át dohos pocsolyába és mire észbe kapunk, már alig bírunk kimászni a sáros latyakból. Annyit azért megszellőztetek, hogy csupán az első lépés lesz nehéz, utána szépen lassan lepotyog rólunk a felesleges kosz.

A lélek ösztönösen törekszik a rendre, minden pillanatban vágyik a katarzisra. Nem feltétlenül képes elérni azt, de olyan ez az életben, mint a takarítás a lakásban – előbb utóbb úgyis kosz lesz megint, de ez azért nem ok arra, hogy időről időre ne tisztítsuk meg környezetünket. Beszéltem már arról, hogy néha meg kell állni egy számvetés erejéig, most egyetlen lépéssel menjünk tovább, hogy meg tudjuk tenni azt, amitől a kirakós egyes darabkái a helyükre kerülnek. Ami nem illik a képbe, azt bátran bele fogjuk hajítani a kukába, ami majdnem stimmel, azt összecsoportosítjuk és félre tesszük, aminek pedig megvan a helye, azt bátran oda is tesszük. A szép ebben az, hogy semmi baj nem lesz, ha valamit elhalasztunk, vagy nincs kellő erőnk, esetleg bátorságunk, hogy hozzáigazítsuk az életünkhöz, azonban elültetjük a magját a cselekvésnek. A halogatás ugyanis a tett halála.

Ahhoz, hogy megtegyük a megfelelő lépéseket, először is terepszemlét kell tartanunk. Ez a része a legolcsóbb a dolognak, mint amikor először kóstoltunk bort kölyökkorunkban. Jó volt még a kannás is, mindegy, csak ártson, de idővel, ahogy finomodott az ízlésünk, egyre finnyásabbak lettünk, vágytuk a jobb minőséget. Most sem fogunk másképp tenni, esetlen lépésekkel elindulunk az élhető élet felé vezető úton, hogy idővel -amint stabilizálódtak lépteink- rohamléptekkel szaladhassunk a boldogság felé. Mindeközben persze olyan dolgokat kell megtennünk, amiket eddig sosem, mert feleslegesnek ítéltük, vagy nem is tudtuk, hogy lehet úgy is, de ha mindent ugyanúgy teszünk, mint eddig, akkor nem várhatunk más eredményt. Csak a félkegyelműek tesznek így.

Korábban már mondtam, micsoda jelentősége van az önbecsülésnek, így most eleve erről a pontról fogunk indulni. Nélkülözhetetlen része vagy a világnak, nélküled nem csupán kevesebb lenne ez a hely, de nem is létezne. Ezt faragjuk bele életünk székelykapujának szemöldökgerendájába, s ha ez már kitörölhetetlenül kitölti elménket, átléphetünk rajta. A kiskapu fölé bátran felfesthetjük, hogy jogunkban áll boldognak lenni, hogy bármikor, ha kilépünk rajta, tudjuk, milyen céllal tesszük, s a nagykapu fölé varázslatos intarziával helyezzük el, hogy mindenki lássa, aki hozzánk érkezik, csak az őszinte szándék hagy nyomot bennünk. Ez az első és egyben kihagyhatatlan lépés, ahonnan elkezdhetünk építkezni. Ha ezt nem hisszük el, hánykolódunk majd a történelem vizén, mint a vitorla nélküli hajó, ami bár elér valamit idővel, de kicsiny eséllyel azt, amit célul tűzött ki. Enélkül a házunknak nem lesz alapja, mely megtarthatná a legzordabb időben is.

Most, hogy mélyen belül elismertük magunknak, hogy bármily szánalmasnak, vagy élhetetlennek tűnik jelenlegi életünk, ez csupán átmeneti állapot és mit sem változtat azon a csodálatos létezőn, akik vagyunk, vagyis körülnéztünk életünk cseppnyi szobájában és felismertük-elismertük alapértékeit, elkezdhetjük megnézni, mely dolgok használódtak el az idők során, melyeket kellene új helyre mozgatni és mik azok, amiket csupán le kell porolnunk. Ezen a ponton figyelmeztetnék mindenkit, hogy a gondolkodás itt már nem elegendő. Agyunk az egyik legcsodásabb szervünk, de egyben a legszeleburdibb is. Képtelenség tartósan fókuszálni a gondolatainkat, hacsak nem kísérjük tudatos cselekedettel. A harcművészek is ezen az elven haladva érnek el egy tudattalan, meditatív állapotot, hogy a harc lefoglalja tudatos gondolataikat. Ezen a ponton már nem tudunk túl jutni cselekvés nélkül, de arról is beszéltem már, hogy ha nincs időd minderre, akkor nem létezel többé. Halott vagy, de te élni akarsz!

Vegyél elő egy papírt, de mielőtt ezt megtennéd, jegyezd meg, az írás mindig a barátod lesz. Nem arról beszélek, hogy mindenkinek költői magasságokba kell emelkednie, mert azt nem is lehet. Csakhogy mikor leírunk dolgokat, az semmilyen esetben sem a nagyközönségnek készül, pusztán magunknak jegyzetelünk, magunkról. Lefoglaljuk az agyunkat, segítünk neki fókuszálni. Ez a gyakorlat rengeteg alkalommal használható, ráadásul nem kell hozzá semmi egyéb, mint egy lap, egy ceruza és önmagunk. Tehát ha megvan a szűz papírlap, függőlegesen középre húzzunk rajta egy vonalat, kettéosztva azt. Az egyik oldalt nevezzük el feleslegesnek, bántónak, bosszantónak, míg a másikat szeretetre méltónak, szívünknek kedvesnek, fontosnak. Ha valaki elég elvetemült hozzá, csinálhatja vonal nélkül csoportosítva, ahol balról jobbra haladva a teljesen feleslegestől a nélkülözhetetlenig írja össze a dolgait.

Ha ez megvan, akkor elkezdhetünk agyalni. Nem kell elkapkodni, akár napokig is csinálhatjuk, de kezdjük el osztályozni, amit éppen teszünk, gondolunk, beszélünk, akivel vagyunk hova sorolható. Hihetetlen élmény lesz, mikor előttünk van az életünk jelentős részét kitöltő dolgok listája súlyozva. Ha eddig eljut valaki, szinte már ott toporog a boldogság kapujában. Innen már csupán bátorság kérdése, hogy be is lép-e. Mikor egy asztalos elkezd dolgozni, először “letisztázza” az anyagot. Nem eszetlenül kezdi elkészíteni a végterméket, a finom munkákat hagyja a végére. Ezt az elvet kell követni nekünk is, vagyis a szélekről fogunk befelé haladni. A legfontosabb és egyben legnehezebb dolog, megszabadulni a sallangtól. A számunkra legkevésbé kívánatos dolgok kiszanálása azonban a legfontosabb, legmegkerülhetetlenebb lépés a boldogság felé.

Bátorságot kell gyűjtenünk hozzá, hogy képesek legyünk felismerni saját hibáinkat, hogy bocsánatot tudjunk kérni azokért a dolgokért, amiket megbántunk, hogy felvegyük a kapcsolatot azokkal a személyekkel újra, akikkel méltatlanul régen nem beszéltünk, mégis a legnagyobb feladat az, hogy elköszönjünk azoktól, akik visszahúznak, hátráltatnak, vagy egyszerűen csak nem szolgálnak az épülésünkre. Eleinte talán úgy fog tűnni, hogy nem is annyira fontos mindez, mert úgy érezzük, egyszerűbb ülni a csalánosban, hiszen ha megmozdulunk, marni fog. De mi látjuk a tengerpartot, ahova el akarunk jutni és oda bizony csak a csípős növényen keresztül vezet út. Engedjük, hogy fájjon, mert már tudjuk, ez csupán szükséges rossz, hogy odaérjünk, ahova tartunk. Majdnem életünk végéig kell gyakorolnunk ezt ahhoz, hogy ne csupán elérjük, de meg is tartsuk a dohos levegő helyett a friss tavaszi illatot, éppen úgy, ahogy a szobánkat is folyton szellőztetni kell. Ha ez megvan, a többi lépés már légies lesz és hihetetlenül könnyen kivitelezhető. De elkerülhetetlen.

Következőnek meg kell erősítenünk azokat a dolgokat, amik maradéktalanul boldoggá tesznek minket. Emberi dolog, hogy hajlamosak vagyunk panaszkodni a rossz miatt, miközben elmulasztjuk méltatni a jót. Ne kövessük el ezt a hibát, mert a célunkhoz nem vezet ilyen út. Bátran időt kell szánni szeretteinkre, hogy tudják, mennyire hálásak vagyunk nekik, szégyenérzet nélkül kell végigszaladnunk mezítláb a réten, ha ez alapozza meg a napunkat, vagy írhatnék bármit, kinek mi a fontos. Szórjuk ki az életünkből a ganét, de közben ne mulasszuk el kimeszelni a biztonságot adó falakat sem. Mint a legjobb acél, úgy fog edződni az életünk is idővel, amint cselekszünk. A skála elmosódott részei következzenek utoljára, mert ezeknél ugyan néha meglehetősen apró cselekvés is elegendő lehet, vagy akár a puszta felismerésük is elegendő, de annak eldöntése, hogy mit tegyünk, vagy tegyünk-e egyáltalán valamit, ugyanolyan embert próbáló feladat, mint a legegyértelműbbek helyretétele.

Leírva minden egyszerűbb, mintha lépéseket kellene tenni, fel fogod ismerni, ha egyszer nekiállsz a nagytakarításnak. De nem véletlenül kérem, hogy jegyezd le ezeket a dolgokat. Naplót vezetni hülyeség? Lehet. Én viszont azon a véleményen vagyok, hogy helyetted senki nem fogja rendbe tenni a dolgaidat, ennél fogva senki más nem fogja érte learatni a babérokat sem. Legyen egy titkos kis zugod, egy füzet, ami csak a tiéd, amit soha senki nem láthat, amit magadnak írsz, magadról. Nem vagyok normális? Elismerem. Ha az a normális, hogy napi nyolc óra munkahelyen töltött vegetálás után egy sör mellett pusztulunk a valóságshow, vagy bármilyen más népbutító tv-műsor előtt, akkor köszönöm, a normálisból nem kérek. Egyetlen életem van, egyetlen pillanatom van, abban szeretnék helyesen cselekedni. Nem akarok elmulasztani egyetlen napfelkeltét sem, nem akarok kikerülni egyetlen pocsolyát sem, nem akarok elpazarolni egyetlen percet sem.

Bogozd ki az életed, mert ha te nem teszed meg, nem teszi meg helyetted senki más sem.