Eljött hát a nap, mikor a harminckettedik életévem beteljesedett, s arcomon egy huncut mosollyal lépek át a krisztusi kornak nevezett férfiúvá érési esztendőbe. Különös véletlen, hogy ez éppen a dimenzióváltás, a világvége, a nullsíkba lépés, az armageddon előestéjén köszöntött rám…
Szülinapi kívánságom nincs. Szeretnék pár dolgot, de majd megteszem én, kérni már nem akarok. Akik eltökélten várják a holnapi nap eseményeit, elszomorító hírem van: bármily lágyan simogatja lelkünket a lehetőség, hogy így vagy úgy megoldódnak a világ gondjai nélkülünk is, ez nem fog megtörténni.
De együtt megtörténtté tehetjük.
A ti közreműködésetekkel felépülhet egy új világ, megváltozhat a lét érzékelésének dimenziója, hiszen gondoljatok bele, a világot más embereken keresztül tapasztaljuk meg, ha mindenki változik, a világ is változni fog. De amíg ülünk a fenekünkön és várjuk a megoldást Istentől, világvégétől, politikusoktól vagy bárkitől, addig tétlen marad. De ha nincs tét, nincs sikerélmény sem. Ideje hinnünk, hogy együtt sikerülhet, ideje bíznunk, hogy képesek vagyunk rá, és ideje tennünk érte, hogy megtörténjen. Fura gondolat nem? Nincs semmi, ami ELLEN kell tenni. A semmiből kell felépíteni valamit. Bármerre indulhatunk, bármit megvalósíthatunk. Nyissa ki mindenki a szemét, temessük el az elmúlt világkort együtt, üljük meg holnap a tort fölötte, és másnaptól minden nap mozgassunk meg minden követ, hogy szebbé tehessük saját életünket és egymás életét.
