– Ha valóban a szerelem az élet legszentebb ajándéka, akkor miért nem érhet véget, miután megéltem?
– Ez a lényeg. Az élet lényege. Linearitás, ahol áldás és átok is egyben, hogy minden elmúlik. Az életed sem lesz kevésbé csodás attól, hogy véget fog érni. A te feladatod, hogy emlékezz erre.
– Fogok?
– Tudattalanul. Ha elég jól felkészítelek, emiatt nem fogod feladni. De ráérünk még a szerelemmel, annak az érzésnek a megismeréséhez rengeteg tapasztalatra van szükség. Eleinte – meglehetősen sokáig – a közelébe sem fogsz jutni. Sokkal fontosabb most, hogy miként találod majd meg a helyed a családodban.
– Család… Emlékszem rájuk. De furcsa mód nem csupán pozitív emlékek jönnek. Itt is él a dualitás?
– Nem egészen, sokkal inkább az emberi természet. Tudod, a szeretet nevében is válogatott galádságokat tudnak elkövetni az emberek.
– Na de a családon belül is?
– Valójában a földi létezés elengedhetetlen eszköze az önzés. Ha ember vagy, valamilyen fokig muszáj magaddal foglalkozni. Garantálja az életben maradásodat, és amint mondtam, ha jól felkészítelek, ez lesz a legfontosabb.
– Semmit sem ér, ha másokat bántok érte.
– Valóban, neked nem is ez lesz az osztályrészed. De fontos, hogy megértsd, amikor téged bántanak, valójában nem eredendően gonosz dolgot művelnek. Egyszerűen csupán megnyilvánul önnön életük valóságosnak tűnő szenvedése, ami ellen tűzzel vassal próbálnak tiltakozni.
Címke: embernek lenni
Embernek lenni #1
– Mi történt?
– Megfogantál.
– Újabb tanítás?
– A legfontosabb.
– Nincs akaratom.
– Másod sincs ebben a pillanatban.
– De képtelen vagyok cselekedetté formálni.
– Mindent sorjában. Fel kell készülnöd a születésre. Időbe telik.
– Nem értem, emlékszem mindenre, ami volt és arra is, ami lesz.
– Most még emlékszel, ez rendjén van. Segít a felkészülésben. De a születésed pillanatában kiürülsz. Egy olyan regény vagy, amely már megfogalmazódott az írójában, de még nem írta le. Tudja a teljes történetet, de még el kell mesélnie. Mondatról mondatra, szóról szóra, betűről betűre kell haladnia.