Most jó. És ez olyan ritkán fordul elő velem, hogy meglepően intenzív tud lenni az érzés. Sokszor gondolkodom rajta, hogy jó lenne tudatosan irányítani az érzéseinket, hiszen mikor a legsötétebb az éjszaka, jó lenne átélni egy győzelem mámorítóan felszabadító érzésének boldogságát, de nem lehet. Mint a szobaantenna a televízió tetején, csak állunk, hagyjuk a világot történni körülöttünk és ha valami tetszetős dolgot veszünk észre, örülünk. Néha pedig indok nélkül is megtesszük és ráfogjuk a jó közérzetre. Én magam nem is szeretek foglalkozni vele, mi az okozója, csak hálás vagyok érte. Úgy tartják, az igazi bölcsek szava járása a „köszönöm”, míg a legtöbb emberé a „kérem”. Szeretek hálát érezni, talán a legkiteljesítőbb érzés, ha egyáltalán létezik ilyen szó. Mint minden érzés, több, mint valószínű, hogy ez is tiszavirág életű, éppen ezért kell most megragadni. A hangsúly a MOST-on van, fél életünket eltöltjük a múlton rágódva, vagy a jövőtől rettegve, miközben csak a jelen pillanat a miénk.
Semmink nincs az „itt és most„-on kívül.
