Önimseret

önismeretEzúttal kis szilveszteri okoskodásra invitálok mindenkit. Mivel ez az időszaka az évnek a fogadalmaké, ami nyilvánvalóan egy érthető elégedetlenségből fakad önmagunkat illetően, az önismeretet választottam témául. Tízből tizen ugyanis tudni vélik, mit rejt a fogalom: önismeret. Mindenki azonosítja magát valamivel, gondolja magát valamilyennek, ha más nincs, akkor pedig ideálokat választ, akikhez megpróbál hasonlítani. Közben pedig meglepő magabiztossággal állítja, ismeri magát. De tényleg így lenne? Nem kellene a világnak sokkal jobb helynek lenni azáltal, hogy tudjuk, kik vagyunk? Nekem bevallom valami sántít. Ahol ennyi a tévelygő, elveszett ember, ott valami nincs rendjén. Ott valamit nem tudunk, amit tudnunk kellene. Talán nem is bonyolult, mit kellene kiderítenünk. Talán csak egyetlen kérdést kellene megválaszolni: ki vagyok én?

„Önimseret” bővebben

Hibák

hibákEsemények végtelen sora, összefüggések, vagy összefüggés nélküliség. Történetek, vagy egyetlen történet, de mindenképpen egyetlen közös pont, egyetlen eredő. Hibák, melyek akkor is ott maradnak, ha a világ összes atomja egyszerre mozdul meg, hogy eltűnjenek. Hibák, melyek mint értelmezési tartomány a létezéshez, felkínálják magukat. Tessék, válassz. Ne ellenkezz, valamelyik a részeddé válik, dönts, vagy megkapod, amit szükségesnek ítélnek. Ez az értelmetlennek tűnő szabály az, amely gúzsba köt minket. Ez a fő mozgatórugója életünknek. Vagy próbáljuk elkerülni, vagy próbáljuk kijavítani. Nincs más állapot.

„Hibák” bővebben

Unique

uniqueSzokatlanul régóta nem írtam semmit, de ez éppen nem rosszat jelent, hanem ezúttal csupa jót. Az érzelmi hullámok amplitúdója csitulni látszik, ami egyrészt azért jó hír, mert tisztábban látok, másrészt azért is, mert nem érzek kényszert, hogy kiírjam magamból, ami bennem van. Kényszer nélkül meg minden ízesebb. A világ sorsa már úgy érzem megpecsételődött, nem is akarok különösebben foglalkozni vele, ha elkövetkezik a cselekvés ideje, úgyis megvan a forgatókönyv. A saját sorsom alakulása most sokkal érdekesebbnek ígérkezik, és ez akaratlanul is felvillanyoz. De vajon miért? „Unique” bővebben

Indulni kell

road-Itt az idő!
-Fájdalmas lesz?- kérdezte, anélkül, hogy a szája megmozdult volna.
-Változó. De az eufória, ami utána következik, kárpótol majd érte.- visszhangzott a fejében a válasz.
-Félek.
-Tudom. Mindenki fél, mielőtt belevág, de tudnod kell, hogy már nincs visszaút. Vár egy új tapasztalat, és hidd el, végül mindig megéri!
-Akkor is. Mesélj még róla egy kicsit.
-Minél tovább halogatjuk, annál nehezebb lesz!
-Emlékezni fogok erre?
-Idővel. Talán.
-A mennyországba jutok? „Indulni kell” bővebben

Szabadság

szabadságMi a szabadság? Erre a cseppet sem egyszerű kérdésre kerestem a választ évekkel ezelőtt egy csendes nyári estén. Hogy megtaláltam-e? Azt már megtanította az élet, nekem mit jelent ez a felettébb elvont fogalom. Talán más is felfedezheti rajtam keresztül.

Még aktív MLM-es koromban nagy hangsúlyt fektettek az elmém csiszolásába. Sok olyan álom-palántát ültettek el a fejemben, amiről sikerült meggyőzniük, hogy csak és kizárólag az MLM által vagyok képes elérni. Ma már egész másképp látom. Egy jellem fejlődése szerintem abban mérhető, hogy képes-e megváltoztatni a világról alkotott képét olyan mértékben, hogy ez egy viszonylagos boldogság-érzéshez vezessen. Hogy képessé váljunk befejezni a boldogság kétségbeesett üldözését, és helyette elkezdjünk figyelni a körülöttünk levő világ apró, olykor jelentéktelennek tűnő rezdüléseire, és elkezdjük értékelni ezeket. „Szabadság” bővebben