Címke: önismeret

Hiszel a sorsban? Vajon tényleg minden okkal történik? Egyszer gyerekkoromban megkísértett egy érzés, majd ifjúkoromban ismét: biztosan tudtam, hogy az adott helyzetet semmiképpen nem tudtam volna elkerülni. Nem értettem, hogy lehet ez, szinte kényszert éreztem, hogy valami váratlant tegyek, azzal is igazolva, hogy valójában szabad vagyok. Mára már tudom, szabaddá éppen az tesz minket, ha tudjuk, az elkerülhetetlent nem elkerülni kell, hanem megélni, és szabadon gondolkodni róla. A gondolataink szabadok, s szabadon mozognak a tapasztalataink és a kényszeresen korlátolt gondolkodásunk által emelt falak között. A dolgunk nem az, hogy ez ellen lázadjunk. A dolgunk az, hogy ezeket a falakat olyan messzire toljuk, amennyire csak lehet, s végül talán egészen sikerül lebontanunk. Ehhez pedig éppen arra van szükség, hogy megtörténjen velünk mindaz, amit mi sorsnak hiszünk.

Nincs az a nehézség, amit elviselni ne tudnánk, s nincs az a boldogság, ami árthat nekünk.

Csak mi tudunk ártani magunknak azzal, ha nem fogadjuk el, amit kapunk.

Nem számít hogy került oda, nem számít miért. Nem számít mi volt a motiváció, vagy hogy mit hozott magával. Lényegtelen, hogy mi lett belőle, vagy hogy meddig tartott. Nem számít, hogy végül fájt-e, vagy minden benne volt. Csak a pillanat számít. Amit kaptál, amit adtál, ami megjelent benned. Néha előfordul, hogy olyan nagyon fókuszálsz a kirakósra, hogy elmulasztod észrevenni az egyértelműt. Aztán belépett valaki, és egyből rámutatott egy hiányzó darabra. Talán nem lett teljes a kép, de az a darab nehezen, vagy sosem került volna a helyére. Ne agyald túl a dolgokat! Légy laza, mert minden a helyén van. Becsüld meg azt a percet, ami bearanyozta a pillanatot.

A nap is lebukik végül, de ettől nem kevésbé szép a naplemente!