A gondolatok virágos mezejéről készítettem már többféle csokrot, szerelmes rózsákból, spirituális gyöngyvirágból, felszínes szegfűből, mindegyiket igyekeztem az önismeret celofánjába csomagolni, ezúttal pedig egy újabb bokréta kerül összeállításra az elfogadásról. Beteg, rohanó világunkban a toleranciát szinte mindenki olyan luxusnak tekinti, melyet nem engedhet meg magának, még magával szemben sem. Esett már szó az önvizsgálatról, az azt követő cselekvés fontosságáról, de arról is, hogy légy egészségesen elégedetlen, arról viszont meglehetősen keveset, főképp csak érintőlegesen, hogy meg kell tanulnunk elfogadni a helyünket a világban, valamint mindazokét a dolgokét és emberekét is, akikkel valamilyen formában érintkezünk.
Címke: önismeret
Közöny
A modern társadalom mételyéről szeretnék ezúttal pár gondolatot megfogalmazni, ami meglátásom szerint nem más, mint a közöny, a belerondítás (ezt tudtam volna durvábban is), a nemtörődömség, az oda nem figyelés, a slendriánság, az apátia, az érdektelenség, az érzéketlenség. Nem csupán a jól körülhatárolható közönyről fogok írni, amely miatt érdektelenül sétálunk el a hideg kövön fekvő hontalan mellett, hanem a gondolati, lelki apátia is pellengérre lesz állítva, mert amennyire kardinálisnak tartom a kérdést, annyira nem veszünk tudomást róla általában. Sokszor már észre sem vesszük, miként gondolkodunk, s ha ilyen módon kiengedjük a gyeplőt a kezünkből, elvesztünk.
Ne higgy el semmit
Az élet a legtrükkösebb tanítómester. Létrehozza az egy és sérthetetlen igazságot, melyet aztán bizonytalan eszközökkel, érzelmeinktől torzítva kell megközelítenünk, de magunkévá talán sosem tehetjük. Kerülgetjük, mint Rozi néni a bankjegyautomatát, minden vágyunk, hogy minél jobban megismerhessük, néha mégis úgy érezzük, egyre csak távolodunk tőle. Talán elegendő is, ha a megismerésre törekszünk, megelégedve azzal a parányi darabkával, ami a legközelebb áll szívünkhöz, ha nem a tökéletest üldözzük, hanem csupán kiválasztjuk a nekünk leginkább tetsző színárnyalatot. Tanulmányi kirándulás következik a világ-egyetem aktuális szemeszterén.
Párkapcsolat kontra pár kapcsolat
A legnehezebb téma, amit megpróbálok kibontani, mióta írok. Nem ígérek semmit, csak amit eddig is tudtam adni, a saját véleményemet egy olyan dologról, ami nem feltétlenül könnyen emészthető, talán a torkunkon is akad, de ha mégis sikerül lenyelni, boldogabb életet nyerhetünk általa. Annyira sok a defektes kapcsolat manapság, hogy szinte természetessé vált a kompromisszumok végtelen sorával való együttélés, a hit elvesztése, hogy lehet jobb is, és a problémákra adott válasz sokszor kilép a kapcsolat kereteiből. A párkeresők pedig teniszlabdaként pattognak egyik partnertől a másikig, mert el sem tudják képzelni, hogy lehet teljes értékű szerelem egyetlen társsal is. Amit pedig nem tudunk elképzelni, az nem is tud létrejönni.
Lehetsz te is!
Ha már legutóbb zenei ihletésű poszt született, engedjétek meg, hogy folytassam a sort. Ezúttal a Vad Fruttik együttes Lehetek én is című száma billenti fenéken az irományt, aztán lássuk, hova szalad. Mielőtt nekiállok, itt is reagálok egy nemrég felmerült kérdésre, hogy milyen könyvet ajánlok, amiből elsajátítható ez a fajta életfilozófia. Jelenlegi tudásom szerint nincs ilyen mű, egyetlen szerző sem vallotta pontosan azt a világról, amit, ahogyan én gondolkodom róla. Nagyon sok mindent elolvastam, a temérdek gondolat állt össze valami masszává, amiből kialakult ez a komplex, természetesen csak rám jellemző látásmód. Ha mégis javaslatot kellene tennem, a legfontosabb az lenne, hogy tessék kinyitni a szemeket, mert alva nem lehet a valódi világ természetét megismerni. Az úton minden szembejön velünk, amire szükségünk van, éppen úgy, ahogy a közlekedési táblák vezetés közben. Azonban ahogy a rendőrt, úgy az élet végén önmagunkat sem fogja az elszámoláskor érdekelni, hogy valamit nem vettünk észre. Ezernyi impulzus tesz minket valamilyenné, millió impresszió faragja ki jellemünk szobrát, ezt irányíthatjuk tudatosan, ha megtanulunk hallgatni a szívünk hangjára. Ha valamit érdekesnek találunk, tegyük magunkévá, majd toljuk el a hátsó polcra. Ha ezt elég ideig ismételgetjük, a polcról kicsúsznak majd azok a dolgok, amik az épülésünket szolgálják. Ez nem egoizmus kérdése, hanem egy feltétel nélküli bizalom önmagunkban, egy végtelen hit, hogy tudat alatt pontosan tudni fogjuk, mire van szükségünk. Közel állnak hozzám Jézus tanításai, pedig nem vagyok vallásos, kedvelem Buddha gondolatait, pedig nem vagyok buddhista, olvastam Osho-t, pedig nem vagyok elvakult spirituális alkat. Az a legjobb, ha sokszínűvé tesszük a bevitt tápanyagot, ahogy figyelünk a testünk igényeire (mert ugye figyelünk?), úgy kell figyelnünk a lelkünk akaratára is.