Gondolom ma már teljesen természetes, hogy a saját-, és az enyémnél fiatalabb generációk javarészt az internetről szerzik be a tájékozottságuk alapjául szolgáló információkat, és van is ebben valami nagyszerű. Emlékszem, mikor az első számítógépemet megkaptam, szinte vizionáltam a lehetséges jövőt, és alig bírtam kivárni a mostani állapotot, amit jól alkalmazva hihetetlen potenciált kölcsönöz nekünk. Elértük az evolúciónak azt a lépcsőfokát, amikor soha többé nem kell egyedül lennünk, bár a penge másik éle kegyetlen hidegséggel metszi húsunkat, mégis magányosabbak vagyunk, mint valaha. Mit kaptunk, és hova tartunk? Hogyan illeszthető be egy spirituális gondolkodó mindennapjaiba a média megállíthatatlanul hömpölygő áradata, és hogyan kapaszkodom én a valóságba a virtuális özönvíz sodrásában? Egyáltalán miért érzem szükségét annak, hogy gondolkodjunk erről? Alább elmesélem.
Címke: remény
Welcome to the „real world”
Magyar valóság, bulvárral vastagon eltakart realitással, statisztikákkal trükkösen előkészített választásokkal, rezsiháborúval jótékonyan lefedett meg(nem)élhetési küzdelmekkel, és a szomszédság vérbe fúló törekvései, hogy legalább odáig eljussanak, ahol mi vesztegelünk már huszonöt éve, miközben bosszankodva köpünk a földre, így nem lehet élni. Átfogó helyzetkép és a saját véleményem, rendhagyó módon inkább társadalom-, mint önkritikusan. Üdvözlet mindenkinek a valódi világban!
Nyisd ki a szemed
Itt az ideje látni mindazt, ami körülvesz, ami te vagy, ami a valódi világod. A jelenedet lásd végre, ne azt, ami lehetne, ami talán, ami volt, ami fájt, ami bántott. A pillanatot figyeld, ami most is kitölti a tested, és létezővé varázsol az idő végtelenjében. Tudniillik nincs olyan, hogy volt, és nincs olyan, hogy lesz. Ami volt, az már benned van, ami pedig lesz… Nos az talán sosem lesz.
A semmi
Érdekes kísérletnek lettem alanya, mert most abban az állapotban vagyok, hogy egyáltalán nincs kedvem írni. Úgyhogy írok. A semmiről.
Néha vannak rossz napok. Eleinte lelkiismeret furdalásom volt miatta, mert egy magamfajta, magát viszonylag felvilágosultnak, és aránylag spirituálisnak tartott ember (fú de vonzó vagyok…) hogy jön ahhoz, hogy szar napja legyen. De aztán megszoktam, hogy néha megtörténik, és kész. Van, amikor nincs min agyalni, nem kell befelé fordulni, igazából semmit nem kell csinálni. Csak túlélni.
Lépj!
Voltál már valaha elég bátor ahhoz, hogy álmodj valami igazán nagyot? Elérted? Akkor tudni fogod, alább miről beszélek.
Kevés embernek van kontrasztos elképzelése arról, mi az, amit igazán szeretne. Általában hagyjuk magunkat felszínes vágyak által vezérelni, és valamiféle cinikus meggyőződésből nem lépünk a nagyobb álmok felé. Nem cselekedettel nem lépünk, hanem megálmodni is félünk őket. Persze, tudom, nihil van, meg semminek nincs értelme, ah, bazz… Ebben a világban egyre nehezebben tudok felületet szerezni az intellektusomnak. De nem adom fel. Nekem ez az egyik álmom.