Egy életet képesek vagyunk eltölteni a boldogság keresésével, miközben észre sem vesszük, mindvégig a fejünkben felépített illúzió derengő délibábja teszi vak hajszává ezt a nemes cselekedetet. Nem szeretem az egy mondatos bölcsességeket, mert hiába igazak, ha közben nem többek, mint megforgatott útjelzőtáblák, melyek valaha a helyes irányba tereltek, most azonban csak az látszik rajtuk, minden irányban van valami, de nem tudjuk merre mi. Megkísérlek kicsit elmélyedni egy olyan érzés leírásában, melyről sem szólni, sem írni nem érdemes, mert olyan esetlen lesz, mint amikor a varázslatos naplementét kell elmagyarázni valakinek. Végül csak egy suta tájelírás lehet belőle.
Ha megkérdezik róla, mi a boldogság, mindenki gondol valamire. Ezzel rögtön tévútra kerül, hiszen sem tárgy, sem esemény, sem egy életszakasz felidézése nem azonos a boldogsággal. A boldogság sokkal inkább olyan természetű, mint a virág illata. A levegő a hordozóközege, de egy fáradt estén észre sem vesszük a természet e piciny csodáját. Időről időre persze megcsapja az orrunkat, tán meg is állunk egy pillanatra, vajon mi lehet a forrása, sőt, sokan azonnal birtokolni akarják, ám a leszakított virág nem sokáig okoz örömöt újdonsült tulajdonosának. A boldogság érzésének megtapasztalása elé a legnagyobb falat éppen a birtoklási vágy emeli, hiszen -és ezt tudom, hogy sokan még nem látják be- ebben az életben, ezen a helyen semmi sem a mienk. Kölcsönkapunk testet, házat, családot, autót, nyaralást, ruhát, vagy épp egy mosolyt. Nem lehet a mienk, ennek a felismerése az első lépés a boldogság felé vezető úton. Afelé a boldogság felé, mely szintúgy nem kerülhet soha a birtokunkba.
Ezen élet természeténél fogva kialakítja bennünk az egót, mely elkísér, segít, kínoz minket egész úton, miközben a lelkünk a valódi szabadság állapotának illúziójából táplálkozva érzi, valami nem stimmel. A lélek soha nem akar birtokolni, sőt, soha nem akar. A lélek elfogad, mert tudja, minden egy. A birtoklás felépíti és megerősíti bennünk az elszakítottság érzését, hiszen birtokolni csak olyasmit lehet, ami rajtunk kívül áll. Pedig valójában minden bennünk van, egész kis világunk csupán bennünk létezik, halálunkkal egy egész univerzum pusztul el, hogy helyette tovább éljen másik hétmilliárd. A boldogság bennünk van, nem hajszolnunk, vagy birtokolnunk kell, hanem felfedeznünk. Minden egyes pillanatban, mikor rosszul érezzük magunkat, a belülről jövő félelem talál utat magának, hogy vakká tegyen bennünket az ugyanabban a pillanatban jelen levő boldogságra. De akarni nem lehet. Az akarat gyilkos tőrként szúrja szíven a boldogságot kereső vándort és hideg kegyetlenséggel távolít el minket mindattól, ami mindig is velünk volt. Ne érezd magad rosszul. Szeress, adj, szolgálj, mert nem tudsz mást szolgálni, mint magadat. Minden benned létezik, minden benned él, ez a te világod, éld meg a csodát, amit rejteget.
Ha elveszítesz valakit, gondolj arra, hogy valójában sosem volt a tied, csak megkaptad egy időre, amely idő alatt létrehoztatok valamit, amire rajtatok kívül senki nem volt képes. Ha elhagytak, ne süllyedj le az önmarcangolás mocsarába, mert elhagyatva lenni nem jelent semmit. Talán csupán arról van szó, hogy te egy gyönyörű gitár vagy, míg az élet egy dobossal hozott össze. Ha valami nem sikerül, ne bánd, gondolj arra, hogy csupán egy újabb módját fedezted fel, ahogyan az adott dolgot nem lehet megvalósítani. A kudarc nem létezik, a csalódás nem valóság, mint ahogy a pozitív érzelmek sem. Mindet te hozod létre magad számára, az érzéseket nem antennaként veszed az éterből, hanem benned jönnek létre. Megkapod az érzelmek teljes palettáját, csak annyi a dolgod, hogy olyan képet fess velük, melyben aztán örömödet lelheted.
Ne keresd a boldogságot, mert már a tied. Fedezd fel magadban, fedezd fel mindenkiben és mindenben. Teremts magadnak szép világot, mert megvan rá a lehetőséged. Ne akard leszakítani a virágot, csak vedd észre az illatát és állj meg egy pillanatra mellette, mert az a pillanat csak a tied.
Az a pillanat a boldogság.