– Ha valóban a szerelem az élet legszentebb ajándéka, akkor miért nem érhet véget, miután megéltem?
– Ez a lényeg. Az élet lényege. Linearitás, ahol áldás és átok is egyben, hogy minden elmúlik. Az életed sem lesz kevésbé csodás attól, hogy véget fog érni. A te feladatod, hogy emlékezz erre.
– Fogok?
– Tudattalanul. Ha elég jól felkészítelek, emiatt nem fogod feladni. De ráérünk még a szerelemmel, annak az érzésnek a megismeréséhez rengeteg tapasztalatra van szükség. Eleinte – meglehetősen sokáig – a közelébe sem fogsz jutni. Sokkal fontosabb most, hogy miként találod majd meg a helyed a családodban.
– Család… Emlékszem rájuk. De furcsa mód nem csupán pozitív emlékek jönnek. Itt is él a dualitás?
– Nem egészen, sokkal inkább az emberi természet. Tudod, a szeretet nevében is válogatott galádságokat tudnak elkövetni az emberek.
– Na de a családon belül is?
– Valójában a földi létezés elengedhetetlen eszköze az önzés. Ha ember vagy, valamilyen fokig muszáj magaddal foglalkozni. Garantálja az életben maradásodat, és amint mondtam, ha jól felkészítelek, ez lesz a legfontosabb.
– Semmit sem ér, ha másokat bántok érte.
– Valóban, neked nem is ez lesz az osztályrészed. De fontos, hogy megértsd, amikor téged bántanak, valójában nem eredendően gonosz dolgot művelnek. Egyszerűen csupán megnyilvánul önnön életük valóságosnak tűnő szenvedése, ami ellen tűzzel vassal próbálnak tiltakozni.
Kategória: Beszélgetések
Képzelt beszélgetések önismereti témában
Embernek lenni #1
– Mi történt?
– Megfogantál.
– Újabb tanítás?
– A legfontosabb.
– Nincs akaratom.
– Másod sincs ebben a pillanatban.
– De képtelen vagyok cselekedetté formálni.
– Mindent sorjában. Fel kell készülnöd a születésre. Időbe telik.
– Nem értem, emlékszem mindenre, ami volt és arra is, ami lesz.
– Most még emlékszel, ez rendjén van. Segít a felkészülésben. De a születésed pillanatában kiürülsz. Egy olyan regény vagy, amely már megfogalmazódott az írójában, de még nem írta le. Tudja a teljes történetet, de még el kell mesélnie. Mondatról mondatra, szóról szóra, betűről betűre kell haladnia.
Megváltás
– Jók lettek a legutóbbi írásaid!
– Jézusom, a frászt hozod rám…
– Nem akartalak megijeszteni, azt hittem, tudod, hogy mindig itt vagyok melletted.
– Azért remélem ez csak költői túlzás, vannak pillanatok, mikor nem szeretném, ha itt lennél!
– Nos, ez kellemetlen, mert nem tudok távozni, te tartasz itt!
– Miért van olyan érzésem, hogy most megint belém akarsz sulykolni valamit?
– Már megtettem, szép írások születtek belőle!
– Hmm. Mindig is éreztem, hogy nem igazán én írom ezeket, de nem tudtam, honnan folyik rajtam keresztül. Eszerint ez is a te áldásos tevékenységed eredménye?
„Megváltás” bővebben
Megtalálni
– Elmúlt a fájdalom?
– De rég nem jártál itt… Üdv újra a nihilben!
– Jól van, a cinizmusod a régi, értékelem, hogy vannak dolgok, amik nem változnak.
– Jó is az állandóság, mi?
– Vannak szépségei, de ha olyan jó lenne, mint gondolod, akkor úgy lenne.
– Ja persze, el is felejtettem, hogy ez a sok szenvedés éppen értem van. Mint az alkohol az alkoholistáért…
– Érdekes, hogy mennyire egyoldalú tudsz lenni a történések – és direkt előjel nélkül használom a szót – megítélésében. Persze csak addig, míg kiduzzogod magad, mert azért belül tudod, hogy igazam van.
– Mit tegyek? Kevés pozitív impulzus ér.
– Szerinted. Én viszont napról napra látom azt a sok csodát, ami veled történik. Hihetetlen, mennyire értékes az, amit napról napra csinálsz, kár, hogy te vak vagy rá. Még mindig a magánytól szenvedsz?
„Megtalálni” bővebben
Lecke
– Hogy érzed magad?
– Már csak te hiányoztál…
– Értem. Szóval nem a legjobban?
– Ne kelljen magyaráznom. Nem vagyok jól.
– Nem kell. Éreztem. Szabad tudnom, mi okozza benned ezt a rendkívül erőteljes érzést?
– Nem.
– Értem, így nehezen fogunk haladni.
– Nem baj. Nem is akarok haladni sehova. És ne gyere nekem megint a tanulsággal, meg a leckével, meg hogy ezért egyszer hálás leszek. Mert ha így is van, nem érdekel.
– Jól van, már legutóbb is említettem, hogy ez az én dolgom, hogy így lássam az érzéseidet. Neked meg az a dolgod, hogy a valóságod részévé tedd.
„Lecke” bővebben