-Itt az idő!
-Fájdalmas lesz?- kérdezte, anélkül, hogy a szája megmozdult volna.
-Változó. De az eufória, ami utána következik, kárpótol majd érte.- visszhangzott a fejében a válasz.
-Félek.
-Tudom. Mindenki fél, mielőtt belevág, de tudnod kell, hogy már nincs visszaút. Vár egy új tapasztalat, és hidd el, végül mindig megéri!
-Akkor is. Mesélj még róla egy kicsit.
-Minél tovább halogatjuk, annál nehezebb lesz!
-Emlékezni fogok erre?
-Idővel. Talán.
-A mennyországba jutok?
-Elvont fogalmakban gondolkodsz, de ennek nincs értelme. Egy új helyre mész tapasztalatokat szerezni, ahol rengeteg szeretet fog körülvenni.
-Te honnan tudod mindezt?
-Már számtalanszor átéltem.
-Ki vagy te?
-Olyasvalaki, aki most feladatul kapta a magadfajták átkísérését.
-Találkozhatok Istennel?
-Mindenhol jelen lesz, de csupán érezheted őt, befogadni senki sem képes.
-Segítesz majd később is?
-Nem. Az én feladatom addig tart, míg megérkezel. De ne aggódj, lesznek melletted. Eleinte többet törődnek majd veled, később pedig már egyedül is fel tudod fedezni, milyen csodálatos helyen vagy.
-Ez a hely is az, nem akarok átmenni.
-Ezt a döntést már korábban meghoztad.
-Úgy érted én akartam átmenni?
-Mindenki tudta az idők kezdetén, hogy mit vállal és azt, hogy az mivel jár. De az utad egyes fázisaiban mindig csak annyi információt kaphatsz, amennyi feltétlenül szükséges. Ezért nem fogsz erre sem emlékezni.
-Akkor meg kell bíznom benned?
-Nem. Magadban kell bíznod. Mindazt, amin most keresztülmész, te láttad előre, tudtad, hogy így lesz, és tudva vállaltad az utat.
-Ki vagyok én?
-Azért vállaltad az utat, hogy megtudd.
-De mégis, én vagyok Isten?
-Isten mindenben ott van. Benned is. De körül is vesz téged. Minden pillanatban egyé válik és szétszakad, s míg ez tart, addig létezik.
-Örülök, hogy itt vagy.
-Én is örülök, hogy megtapasztalhattam azt a bátorságot, ami szavaim nyomán költözött a szívedbe.
-Igazad van, már nem félek. Szeretnék indulni.
Hirtelen elkezdett megváltozni a környezet körülötte. Nem tudta pontosan mi történik, de érezte, hogy amint a megszokott melegség eltűnik, máris halványulnak az elmúlt percek beszélgetésének szavai. Aztán hirtelen lökést érzett, majd pár perc múlva újra. Idővel egyre erősebbek lettek, és egyre kevésbé érezte jól magát, szűknek érezte megszokott helyét. Fájdalmat érzett és kényszert az elszakadásra. Mikor tehetetlenségében már nem tudott mit tenni, elengedte magát. Óriási fájdalom hasított belé, ahogy átbújt az átjárón, és ami a túloldalon fogadta, végképp kitörölt mindent a fejéből, ami még benne maradt előző életteréből. Vakító fény és felfoghatatlan zaj vette hirtelen körül, míg egy homályos foszlányt fel nem fogott a hangzavarból:
-Fiú! Gratulálunk, kisfia született!