Karácsony

karacsonyNem szeretem az egy mondatos bölcsességeket. Sokat mondanak, mégis személytelenek maradnak. Ilyen csóka vagyok, egy kis történet, egy gondolatcsokor jobban megközelíti azt, ami a szívemben rejtezik. Most sem küldök el mindenkinek egyesével, vagy az üzenőfalon mindenkinek egyszerre egy sort, egy kívánságot, hanem megosztok veletek egy történetet, döntsétek el ti, hogy érzitek-e a mondandóját. Ezzel a történettel kívánom mindenkinek, hogy az idei kerecsen-ünnepen egy lépéssel közelebb kerüljön saját szívéhez, hogy kiengedje a világosság madarának első példányát, ami átsegít minket majd a legsötétebb órákon is. Töltse el mindőtök lelkét a remény a következő napokban, és legyetek együtt azokkal, akiket a legjobban szerettek. Szükségetek van egymásra!

A kislány szomorú tekintettel bámult ki az ablakon. Varázslatos kora esti hóesés festett eszményi képet a kis szobácska ablaka elé, meghitt nyugalom honolt az utcán, csak néha tűnt fel egy-egy pár, békésen sétálva át az áldott tájon. Karácsony előestéje volt, ehhez képest szokatlanul mélabús hangulat facsarta kegyetlen hidegséggel a lány szívét. Korából adódóan nem sok karácsonyra emlékszik, de a csillogás, a melegség, mint elengedhetetlen részei az ünnepnek, élénken éltek benne. Édesanyja mögé lépett és mint mindig, ha szomorúságot érzett a levegőben, mozdulatlan maradt és néma, de mindvégig elérhető közelségben. Tudta, a szomorúság olyasmi, ami csak önként tud távozni a szívből, így mindig megvárta, míg a bánatos fél kezdeményez beszélgetést. A lány kisvártatva meg is szólalt, miközben mozdulatlanul nézett ki az ablakon.
– Miért nem lehet mindenkinek egyformán szép a karácsony? – hangja egyenletes volt, mégis átitatta az a fajta mélyről jövő keserűség, amit akkor érez az ember, ha elveszít valakit.
– A szabályok miatt. Úgy alakult, hogy a karácsony a szeretet ünnepéből átöltözött a pénztárca ünnepévé, emiatt akinek kevesebb a pénze, kevésbé boldog. – Próbált nem kegyetlenül őszintén megnyilatkozni, érezte, hogy óvatos hozzáállással is komoly kihívást fog jelenteni ez a beszélgetés.
– Ki alakította így?
– Nem hiszem, hogy számít. Talán a társadalom berendezkedése hozta magával, talán a pénzemberek így jutnak még több pénzhez, de lehet, hogy a hibás gazdasági modellünk összedőlne, ha nem így ünnepelnénk. A lényeg az, hogy most itt tartunk.
– Nekem igenis számít. Tudni akarom, ki a felelős, oda akarok állni elé és elmagyarázni neki… elmondani, hogy… – Nem tudta befejezni a mondatot, mert maga is rájött, amit neki jelent a karácsony, azt szavakkal nehéz elmondani. Ahogy megkísérelte kifejezni magát, a reménytelen próbálkozás üvegesre festette a szemét, s egy apró könnycseppet indított el csodaszép arcán lefelé.
– Tudom, kicsim, tudom. De nem tudjuk ezt megtenni, hiszen nem is lenne értelme, minden ember hallgatólag elfogadja, hogy így van. Aki szegény, arról nem vesz tudomást senki, aki gazdag, az nem vesz tudomást senkiről. A többiek meg csendben ülnek otthon, mint mi is.
– Akkor nekünk kell változtatnunk. Én nem kérek ajándékot, anyu kérlek, hogy örülhetnék ennek a sok mindennek, ha közben tudom, hogy mások enni sem tudnak, vagy van, aki a hóban, az utcán tölti el a holnap estét, mert otthona sincs, ahova menjen.
– Nem tudunk mindenkin segíteni.
– Az mindegy, ha azokon segíthetnék, akiken tudok, úgy érezném, egy darabja a világnak megváltozik. Talán butaság, amit mondok, de minden egy ember tettével kezdődik. Valakinek meg kell tennie az első lépést, csak akkor fog bármi is megváltozni. Nem értem az embereket, hogy lehetnek ennyire érzéketlenek minden másra, magukon kívül?
– Néha elfelejtem, hogy tizenkettő vagy. – Szende mosoly húzódott rá ajkaira, miközben ezt mondta. – Az emberekkel elhitették, hogy mindannyian külön világban élnek és hogy csak arra kell figyelniük, hogy a saját világuk rendben legyen. Minden mást kizárnak. – Közelebb lépett hozzá, hátulról átkarolta a nyakát és válla felett kinézett ő is a tájra.
– Buták. Mind egy világban élünk, csak megválaszthatjuk, mire figyelünk azon belül. Így hozzuk létre magunknak a saját kis világunkat, amiből tényleg bármit kizárhatunk, de attól azok nem tűnnek el. Emlékszel, mikor pár éve mindig a szekrény mögé söpörtem a port? Pontosan ugyanezt csinálják az emberek is. Elsétálnak egy hontalan mellett és rá se néznek, talán észre sem veszik. Elesik valaki és oda sem lépnek megkérdezni, segíthetnek-e, anyu én nem akarok így élni. Van szemem az engem körülvevő dolgokra és nem tudom nem észrevenni, hogy amit az elmúlt héten a legközelebbi bevásárlóközpontban karácsonyra vásároltak az emberek, abból egy afrikai falu egy évig ehetne. Ráadásul az ajándékok többsége felesleges, kötelességtudatból választott. Nem értem, hogy miért kevesebb egy kimondott szó, egy ölelés, egy csók, egy meleg, őszinte kézfogás, egy nevetés, mint bármi, amit boltban tudunk megvenni? Miféle értékek szerint élnek emberek, hogy azon csámcsogjanak, valakinek eszébe jutott-e frappáns ajándékot venni, vagy ideállított egy üveg piával? – Volt valami ellenállhatatlan, mégis visszafogott hév a szavai mögött, súlyt adva nekik.
– Mit gondolsz, mit kéne tennünk?
– Eleinte lehet, hogy furcsa lesz, lehet, hogy sokan elpártolnak mellőlünk, de beszéljük meg, hogy csak egymást adjuk egymásnak ünnepekkor. Ha akarunk valamit venni a másiknak, mert tudjuk, hogy szüksége van rá, megvesszük aznap, mikor eszünkbe jut. De ünnepekkor legyen tilos ajándékozni. Beszélgessünk, olvassunk fel egymásnak, nézzünk filmet, sétálgassunk a hóesésben… Bármit tehetünk, ami nem kerül pénzbe. Ha ezt tesszük, néhány év múlva talán megváltozik az egész karácsony, talán mindenki belátja, hogy élhetőbb a világ, ha odafigyelünk egymásra.
– Én benne vagyok, de mit kezdjünk az idei ajándékokkal?
– Adjuk oda olyannak, akinek nagyobb szüksége van rá! – Határozott volt a hangja és szokatlanul erős. – Azt akarom, hogy a karácsony az legyen, aminek mindig is lennie kellett volna. Soha többé nem akarom, hogy a pénztárca ünnepévé silányuljon… – Hangja elcsuklott, kezével megfogta édesanyja nyakát átölelő kezeit, közelebb húzta magához és arcát beletemetve fejezte be a mondatot. – Azt akarom, hogy újra őszintén tudjuk ünnepelni a szeretet ünnepét.

Későre járt már, de egyiküket sem zavara. Mozdulatlanul bámultak ki az ablakon, miközben varázslatos kora esti hóesés festett eszményi képet a kis szobácska ablaka elé, meghitt nyugalom honolt az utcán és csak néha tűnt fel egy-egy pár, békésen sétálva át az áldott tájon.

Így telt el az utolsó régi karácsony, így kezdődött el a forradalom.

Minden vélemény számít!