Csak állt ott némán, és az utolsó fix pontba, a tető szegélyébe kapaszkodott. Mintha a teste még nem fogadta volna el bensője meghozott döntését. Mintha időt akart volna nyerni, hátha a számára felfoghatatlan, kaotikus gondolatok a fejben egyszer csak összerendeződnek, és mégsem kell megtennie. De ebben a helyzetben már nem lehetett gondolkodni. Hiába erőlködött, csupán annyi jutott eszébe, ha itt áll, akkor biztosan alapos oka volt rá, hogy feljöjjön. Végeláthatatlanul cikáztak elméjében az irányíthatatlanul feltörő gyerekkori emlékek, de a közelmúlt homályát nem tudta eloszlatni. Eltökélte, hogy addig nem ugrik, míg rá nem jön, miért akarja megtenni. „Edge – A világ peremén” bővebben
Unique
Szokatlanul régóta nem írtam semmit, de ez éppen nem rosszat jelent, hanem ezúttal csupa jót. Az érzelmi hullámok amplitúdója csitulni látszik, ami egyrészt azért jó hír, mert tisztábban látok, másrészt azért is, mert nem érzek kényszert, hogy kiírjam magamból, ami bennem van. Kényszer nélkül meg minden ízesebb. A világ sorsa már úgy érzem megpecsételődött, nem is akarok különösebben foglalkozni vele, ha elkövetkezik a cselekvés ideje, úgyis megvan a forgatókönyv. A saját sorsom alakulása most sokkal érdekesebbnek ígérkezik, és ez akaratlanul is felvillanyoz. De vajon miért? „Unique” bővebben
A művészet halála
A magyar ember -és a magyarságot tudatállapotként értem- óriási potenciállal rendelkezik. Kreatív, érzékeny és csak úgy tud boldoggá válni, ha adhat. Hogy miért tud ily könnyedén értéket előállítani, nem tudom. Talán a nyelvünk, talán történelmi örökségünk hagyatéka ez. Talán csak Isten akarta, hogy így legyen. De ez a kor, amit ma élünk meg, lehetetlenné teszi az érvényesülést. Mindaz, ami fontos, mindaz, ami legbelül lakozik, és ami a legnehezebb időkben is támaszt nyújtott, nem kaphatja meg az elismerést. Én hiszem, hogy eljön még az idő, amikor fordul a kocka, és a materialista, szociál-darwinista, pénzközpontú gondolkodás helyét újra átveszi majd az érték-alapú gondolkodás. „A művészet halála” bővebben
Kóter
A délelőtti nap sugarai lassan vánszorogva baktattak, végigpásztázva a kollégiumi szoba hátsó falán lógó, félig-meddig leszakadt, de még mindig dizájnelemként funkcionáló, vagy legalábbis annak tartott Pataki posztert. Már régen vacilláltak rajta, hogy a lassan elodázhatatlan névváltoztatás eredményeként melyik verziót fogadják el. A „kétarc” adta magát, mióta egy csendes csütörtök délután megmagyarázhatatlan hirtelenséggel fordult át borgőzös tantrabulivá – így hívták azokat az összejöveteleket, amelyek alkalmával két dolog volt biztos, az eszméletvesztés és az addig vezető úton őket kísérő harmónia érzése. Persze, mint mindegyik bulira, erre is teljességgel megmagyarázható és a józan ész keretein belül elfogadható magyarázattal tudtak szolgálni, hogy tudniillik az ábrázoló geometrián sosincs katalógus, a beadandókat készítő srác pedig, akit csak Kockabobként emlegettek, ingyen belépővel rendelkezett minden buliba, amíg a rajzkészítési kapacitása le nem apadt a bulit szervezők létszáma alá. „Kóter” bővebben
Indulni kell
-Itt az idő!
-Fájdalmas lesz?- kérdezte, anélkül, hogy a szája megmozdult volna.
-Változó. De az eufória, ami utána következik, kárpótol majd érte.- visszhangzott a fejében a válasz.
-Félek.
-Tudom. Mindenki fél, mielőtt belevág, de tudnod kell, hogy már nincs visszaút. Vár egy új tapasztalat, és hidd el, végül mindig megéri!
-Akkor is. Mesélj még róla egy kicsit.
-Minél tovább halogatjuk, annál nehezebb lesz!
-Emlékezni fogok erre?
-Idővel. Talán.
-A mennyországba jutok? „Indulni kell” bővebben