– Jók lettek a legutóbbi írásaid!
– Jézusom, a frászt hozod rám…
– Nem akartalak megijeszteni, azt hittem, tudod, hogy mindig itt vagyok melletted.
– Azért remélem ez csak költői túlzás, vannak pillanatok, mikor nem szeretném, ha itt lennél!
– Nos, ez kellemetlen, mert nem tudok távozni, te tartasz itt!
– Miért van olyan érzésem, hogy most megint belém akarsz sulykolni valamit?
– Már megtettem, szép írások születtek belőle!
– Hmm. Mindig is éreztem, hogy nem igazán én írom ezeket, de nem tudtam, honnan folyik rajtam keresztül. Eszerint ez is a te áldásos tevékenységed eredménye?
„Megváltás” bővebben
Címke: spiritualitás
A vonzás törvénye
Furcsa dolog a megérzés. Jó ideje elfogadtam már, hogy általában helytállóak a megérzéseim, legfeljebb nem pont akkor, és nem pont úgy történik meg, amiről tudom, hogy meg fog, de feltétlenül helyes érzetek ébrednek bennem. Nehéz figyelni rájuk, nehéz megérteni őket, és a világi zajban könnyen elterelődik a figyelmem, de remélem olyan ez is, mint a vezetés, ha elég sokáig gyakorlom, a rutin segít majd, hogy ne a pedálokat figyeljem, hanem az utat.
Megtalálni
– Elmúlt a fájdalom?
– De rég nem jártál itt… Üdv újra a nihilben!
– Jól van, a cinizmusod a régi, értékelem, hogy vannak dolgok, amik nem változnak.
– Jó is az állandóság, mi?
– Vannak szépségei, de ha olyan jó lenne, mint gondolod, akkor úgy lenne.
– Ja persze, el is felejtettem, hogy ez a sok szenvedés éppen értem van. Mint az alkohol az alkoholistáért…
– Érdekes, hogy mennyire egyoldalú tudsz lenni a történések – és direkt előjel nélkül használom a szót – megítélésében. Persze csak addig, míg kiduzzogod magad, mert azért belül tudod, hogy igazam van.
– Mit tegyek? Kevés pozitív impulzus ér.
– Szerinted. Én viszont napról napra látom azt a sok csodát, ami veled történik. Hihetetlen, mennyire értékes az, amit napról napra csinálsz, kár, hogy te vak vagy rá. Még mindig a magánytól szenvedsz?
„Megtalálni” bővebben
Mozaik
Ha olvastok egy ideje, tudjátok, sokszor feltettem már a kérdést: „ki vagyok én?”. És tényleg, még mindig nem tudom a választ. De vajon tudja valaki? Mi az, ami meghatároz engem, téged?… Ami a sejtjeimet összetartja, de másokét elkülönítve, s így jövünk létre több milliárdan? Miért foglalkoztat egyáltalán ez a kérdés? Talán mert a létezésem függ tőle? Hiszen ha nem tudom ki vagyok, gyakorlatilag nem élek. Van nevem, van korom, van foglalkozásom, barátaim, fizikai tulajdonságaim, de ezek csak az engem jellemző dolgok. De ki az, akit mindez jellemez?
Ki vagyok én?
Lecke
– Hogy érzed magad?
– Már csak te hiányoztál…
– Értem. Szóval nem a legjobban?
– Ne kelljen magyaráznom. Nem vagyok jól.
– Nem kell. Éreztem. Szabad tudnom, mi okozza benned ezt a rendkívül erőteljes érzést?
– Nem.
– Értem, így nehezen fogunk haladni.
– Nem baj. Nem is akarok haladni sehova. És ne gyere nekem megint a tanulsággal, meg a leckével, meg hogy ezért egyszer hálás leszek. Mert ha így is van, nem érdekel.
– Jól van, már legutóbb is említettem, hogy ez az én dolgom, hogy így lássam az érzéseidet. Neked meg az a dolgod, hogy a valóságod részévé tedd.
„Lecke” bővebben