A férfi

a férfiCsernus nagy sikerű könyvében kitartóan kereste a választ a kérdésre, mit is jelent férfinak lenni. Sokakat megkérdezett róla, és a kapott válaszokat elemezve, saját következtetéseket levonva állapította meg, mit jelenthet egy olyan emberi minőség megélése, amit a létezők fele nem tudhat, a maradék meg akkor is éli, ha közben valójában fogalma sincs róla, miként teszi azt. Véleményem szerint nem létezik abszolút igazság, az érzések megélése és átültetése a realitásokba egyéni feladat, és objektíven megítélni éppoly hibás, mint azt gondolni, valaki ezt nem megfelelően teszi. A saját tapasztalatomat tudom csak leírni a témában, különösen azért, mert magam is évtizedek óta küzdök azzal, amit ajándéknak kaptam, de nem értettem meg. Az elmúlt évek nehézségei javarészt éppen ebből fakadtak, gyermekként botladoztam egy férfitest börtönében, miközben fel sem fogtam, milyen nagy volt rám a kabát. Harminchárom év kellett hozzá, hogy elég impulzus érjen az úton ahhoz, hogy legyen bátorságom kijelenteni, férfivá lettem, anélkül, hogy szégyenérzetem legyen annak valóságtartalma miatt. Számomra ezt hozta a krisztusi kor.

Gyermekként viszonylag hamar találkozunk azzal, hogy a “mindenki egyforma” frázis nem több, mint üres szólam egy olyan dallamban, melyben egységgé csak a részek felismerése, és elismerése kovácsolhatja a harmóniát. Megismertetnek sztereotípiákkal, megtanuljuk, hogy a lányok hisztisek, a fiúk pedig verekedősek, s szépen lassan részünkké tesszük a szereplőnk jellemvonásait. Tiniként aztán első szárnypróbálgatásunk alkalmával megkíséreljük alkalmazni a tanultakat, s mint galambfióka a fészekből, úgy zuhanunk mi is a földre törvényszerűen.

Csalódások százai edzik mind keményebbre a szívünket, s egy idő után már bizony előtűnnek a homályból a hibáink tiszta körvonalai, ám elfogadni még mindig nem tudjuk őket, hiszen ellenkeznek mindennel, amit gyermeki lelkünk lakmuszpapírjába itatott a neveltetésünk tintája. Átsírt éjszakák és reménytelennek tűnő magányos pillanatok finomítják a készülő nemiségünk portréját, és a romantikus történetek varázslatos világa egyszer csak elhiteti velünk, a herceg létezik, a hercegnő pedig türelmesen várja őt a vártoronyban.

Ezen térképek mentén pedig sajnos mindannyian eltévedünk, s kevesen találunk vissza a helyes útra. Olyannyira, hogy mikor a mesék valósággá zordulnak, és észrevesszük, hogy a lelkünk mélyén szunnyadó vágyak nem képesek maradéktalanul felszínre törni, mégis tovább lépdelünk a zsákutcában, mert elhisszük, hogy felnőttünk, és felnőttként már nem várhatjuk a mese beteljesedését. Felnőttként felelősséggel tartozunk, amit úgy hisszük, legkönnyebben abban nyilváníthatunk meg, ha némán letoljuk önnön torkunkon elveszett életünk maradékát.

Egy férfi nem attól férfi, ha olyan az érzelemvilága, mint egy elszáradt kóró, de céltudatossága és keménysége ellenállhatatlan. Nem az tett engem férfivá, hogy némán tűröm a rám mért csapásokat, de megtanultam meghajolni ott, ahol különben törnék. Egy férfi tud szeretni, keresztüllát a mesék fátylán, és azok hálójában felfedezi a számára fennakadt részleteket, azokat a csodákat, amik neki készültek, amik neki szólnak, és amiket ő, csakis ő képes magába építeni, és maradéktalanul megélni. Egy férfiben mindig ott a gyermek, akiben pumpál az ifjonti tűz, az igazságosság perzselő lángja, a meggondolatlan lendület ellenállhatatlansága, mégis olyan mély bölcsesség és magabiztosság illatosítja be tetteit, amely képes égi magasságokba emelni magát önmaga számára. A férfi nem alkuszik meg. Felismeri, hogy mely cél szolgálja őt, s azért egy életen át küzd, míg a testi, vagy lelki rombolásának letéteményeseit, mint makacs gazt a virágoskertből, kiméletlenül tépi ki magából.

Egy férfi nem definiálhatja magát a nő nélkül. Tudnia kell, mi az, ami elválasztja tőle, és tudnia kell, mi teszi vele egyé. Ismernie kell önnön minőségének másik pólusát, tudnia kell, mely rezdülése mit üzen, és éreznie kell, saját jelleméből mikor mit kell megmutatnia, hogy valaki éppen őáltala lehessen teljes. Egy fiú soha nem válhat férfivá, ha nem képes felismerni, hol van az a darabka a világban, ahonnan ő hiányzik. Tudnia kell helyet találni magának a végtelen béke tengerének lakatlan szigetében, s némán kell tűrnie azt is, ha egy életet él le hallgatag földdarabként, bárminemű megbecsülés nélkül. Ugyanakkor tudnia kell méltósággal fogadni a dicsérő szavakat, és szerénységgel nyugtázni nagyságának elismerését. A férfi tud sírni, és nem fél megmutatni lelkének mélységeit könnyei által, de sosem tékozolja azokat, elgyengülése mindig őszinte, és képes akár önmagát is megerősíteni gyémántcseppjei után. A férfi földi lény, s mint ilyen alkalmazkodik körülményeihez, de sosem felejti, otthona felől tekintve nem több ez, mint játszótér, ahol gyarapodása nem mérhető anyaggal. Folyton kutat, de felismeri, ha megpihenhet egy percre, mielőtt újabb feladat elé áll. Vannak céljai, melyek elkísérik akár egy életen is át, de szem elől sosem téveszti őket. Mindig hű önmagához, s legbelső minőségéhez, elégedetté pedig csak ez teszi. Nem fog rajta a világi kavalkád, annak részévé csak addig válik, míg épül általa, s egyebekben csendesen szemléli, miként tévelyegnek körötte. Egy férfiban nem ébred szégyenérzet, de elismeri hibáit, és fáradhatatlanul dolgozik azok kijavításán. Nem cselekszik elismerésért, de belső értékrendjét iránytűként alkalmazza, mint földi léte kötelezvényét.

Egy férfinak tudnia kell beszélni, nem csupán az ember nyelvén, de a nőén is. És nem csupán egyetlen nőén, hanem mint vándornak, ki országról országra jár, nem szabad megelégednie azzal, amivel egykor boldogult, hanem nyitnia kell az árnyalatnyi különbségekre, melyek az új hely értelmezését és önmagába fogadását segítik. Fel kell ismernie, hogy mindazok a konfliktushelyzetek, melyekkel életében találkozott, a közös nyelv hiányából fakadnak. Emellett azonban egy férfinak tudni kell hallgatni is. Éreznie kell, mikor telepszik rá a némaság ideje, s akkor sem szólani, ha a világ omlik is össze körülötte. A férfinak állni kell, mint a szikla. Tűrni, s megmaradni mindhalálig férfinak, kínozza bár külső erő, vagy belső feszültség. Egy férfinak tudnia kell nem-et mondani, és tudnia kell elfogadni azt. Ismernie kell a húsába marcangoló egyedüllét minden szikrájának perzselését, de tudnia kell visszautasítani mindent, mi csupán félmegoldás férfiúságának megélésében. S ami talán a legfontosabb, egy férfi sosem lehet elégedetlen más férfiak miatt, érjenek el bár látszólag többet, mint ő maga. A férfi elégedett a helyével, és büszkén, domború mellkassal áll a homokvihar fültépő süvítésében, hogy szikár, megingathatatlan alakja üzenje minden arra tévedőnek, bár ritka példány, de itt bizony egy férfi áll.

Harminchárom év kellett, hogy megérjek erre. Számomra ezt hozta a krisztusi kor.

Minden vélemény számít!