Várakozás

waitingHideg téli este lehelete kúszik be az ablak láthatatlan résein, s olyan lúdbőrössé teszi a nyakamat, mintha szerelmes csók cirógatná forrón. Felhajtom a galléromat, a melegítő-felső zipzárját pedig hanyag mozdulattal húzom fel ütközésig. Összetéveszthetetlen fűrészeléssel zakatol végig a kocsi a derekamtól az államig, és akaratlanul is elveszek egy villanás alatt a pillanat végtelenségében. Várakozom, a tétlenség megélése órákká duzzasztja a másodperceket, s évekké az órákat. Tudom, hogy mire várok, közben mégis a bizonytalanság nedves rongya törli le homlokomról a katarzis izzadtságcseppjeit. Tudom, mire várok, de nem tudom, mi fog történni.

Behunyom a szemem, hogy a villogó képek sokaságából kiválogathassam a nekem leginkább tetszőket. Hangtalan zajok kúsznak be a fülemen át egészen agyam legmélyebb pontjáig, s én minden zörej mögé egy életet képzelek el. Születést, boldogságot, elmúlást. Minden cseppnyi zaj azt üzeni az eltékozoltnak tűnő időtől megfáradt lelkemnek, körülöttem zajlik az élet. Emlékek sokasága tolakszik elmém szűkre szabott bejáratánál, lökdösődve igyekeznek a tudtomra hozni valamit, üzenni nekem valahonnan mélyről. Próbálok erős lenni, és minden figyelmemmel megragadni, vajon mi az, ami az egyes képeket örvénylő erővel előszippantja elzárt emlékeim pánikszobájából, s tartja mindaddig forgásban, míg végre az álmodozás helyett a maga valóságában is megélhetem a várt pillanatot.

Arcok, helyek, és helyzetek futnak versenyt a képzelt körpályán, és az emlékek simogató melegsége úgy ölel körbe, hogy egy pillanatra elfelejtem, csupán fakó fotók egy megkopott emlékkönyvben. Újra ott vagyok, a képzelet valóssággá válik, midőn levetkőzöm súlyos embertestemet, és hagyom magam elsüllyedni a vágyképpé perzselődő emlékekben. Ott vagyok, és minden erőmmel próbálok változtatni valamin, ami máshova sodor, mint ahol most vagyok, de mindhiába. Mint nyáresti mozi alkalmával az otthon szellőtől átjárt nappalijában, tehetetlenül szemlélve veszek részt az eseményekben.

Kinyitom a szemem, és furcsán boldognak érzem magam. A hála ellenállhatatlan érzése járja át minden porcikámat, miközben arra gondolok, boldoggá tesz, hogy mégis itt vagyok. Hirtelen minden valaha volt hibás döntés helyesnek tűnik, és a kétségbeesett várakozás kíváncsisággá torzul, miközben meleg páraként ül ki tenyeremre a bizakodó várakozás csepp-függönye. Tudni akarom a film végét. Ha már eddig megnéztem, kíváncsi vagyok a végére, akkor is, ha esélyes, hogy nem fog tetszeni. Veszítenivalóm már nincs, változtatni semmin nem tudok. Már csupán várakoznom kell, s miközben e vigasztaló mondat visszhangja elcsendesül bennem, a szemhéjam is nehezebbé válik, és elnyom az álom.

Álmomban pedig bármi megtörténhet, és meg is történik.

Minden vélemény számít!