Várakozás

waitingHideg téli este lehelete kúszik be az ablak láthatatlan résein, s olyan lúdbőrössé teszi a nyakamat, mintha szerelmes csók cirógatná forrón. Felhajtom a galléromat, a melegítő-felső zipzárját pedig hanyag mozdulattal húzom fel ütközésig. Összetéveszthetetlen fűrészeléssel zakatol végig a kocsi a derekamtól az államig, és akaratlanul is elveszek egy villanás alatt a pillanat végtelenségében. Várakozom, a tétlenség megélése órákká duzzasztja a másodperceket, s évekké az órákat. Tudom, hogy mire várok, közben mégis a bizonytalanság nedves rongya törli le homlokomról a katarzis izzadtságcseppjeit. Tudom, mire várok, de nem tudom, mi fog történni.

Continue reading

A férfi

a férfiCsernus nagy sikerű könyvében kitartóan kereste a választ a kérdésre, mit is jelent férfinak lenni. Sokakat megkérdezett róla, és a kapott válaszokat elemezve, saját következtetéseket levonva állapította meg, mit jelenthet egy olyan emberi minőség megélése, amit a létezők fele nem tudhat, a maradék meg akkor is éli, ha közben valójában fogalma sincs róla, miként teszi azt. Véleményem szerint nem létezik abszolút igazság, az érzések megélése és átültetése a realitásokba egyéni feladat, és objektíven megítélni éppoly hibás, mint azt gondolni, valaki ezt nem megfelelően teszi. A saját tapasztalatomat tudom csak leírni a témában, különösen azért, mert magam is évtizedek óta küzdök azzal, amit ajándéknak kaptam, de nem értettem meg. Az elmúlt évek nehézségei javarészt éppen ebből fakadtak, gyermekként botladoztam egy férfitest börtönében, miközben fel sem fogtam, milyen nagy volt rám a kabát. Harminchárom év kellett hozzá, hogy elég impulzus érjen az úton ahhoz, hogy legyen bátorságom kijelenteni, férfivá lettem, anélkül, hogy szégyenérzetem legyen annak valóságtartalma miatt. Számomra ezt hozta a krisztusi kor.

Continue reading

Búcsú

bucsuMindannyian tudjuk, hogy egyszer eljön a pillanat, mikor búcsúznunk kell. Persze közel sem biztos, hogy olyan szerencsések leszünk, hogy az életünk végeztével lesz lehetőségünk rá, hogy elmondjuk a minket körülvevőknek: “nincs semmi baj, minden rendben lesz!”, és ha meg is tudjuk tenni, üresen fognak kongani szavaink az elmúlás izzadtságtól elgyötört óriásán. Hiába kell nap, mint nap elköszönnünk emberektől, társaktól, helyzetektől, belerázódni mégsem tudunk.

Continue reading

Önmeghatározás

önmeghatározás

Az alábbi jegyzet egy kivonata a közösségi portálon megjelentetett, és első szándékból kifejezetten néhány ismerősömnek szóló jegyzetből. Töröltem belőle a személyes részeket, de meghagytam a maradékot pontosan abban a felfokozott hangnemben, amiben megszületett, mert akárhányszor elolvastam utólag, az egyik legőszintébb posztomat fedeztem fel benne.


Rengeteg beszélgetésem volt az elmúlt egy hétben, mégsem éreztem talán soha ilyen egyedül magam. Ez köszönhető talán javarészt a billentyűzet püföléséből eredő illúziónak, ami elhitette velem, hogy létezem, hogy valós kapcsolatokat ápolok, miközben a lelki mélységeim megélésén kattant a zár. Én tehetek róla, az én hibám, nehezen tudtam értelmezni a kapcsolattartásnak ezt a manapság merőben elterjedt válfaját, időbe telt, mire a helyére pakoltam. Most jobban érzem magam miatta. Ezt többeknek meg is fogalmaztam, hogy egyszerűen olyan szinten személytelen a chat, mintha megpróbálnék tangózni egy tábortűz füstjével. Olyan, mintha ott lenne, de amint megpróbálom megtapintani, tovaszáll. A magamfajta régimódi léleknek pedig égető szüksége van a közelségre, a jelen-létre, ami talán annak köszönhető, hogy nem itt nevelkedtem a közösségi oldalak úttalan útjain. Én a barátaimmal minden este kinn ültem az utca végében, és órákig beszélgettünk, anélkül, hogy belegondoltunk volna, hogy valaha létezni fog majd okostelefon. Nem baj, hogy ma már van, én is élvezem minden előnyét, de a dolgokhoz való hozzáállásom sajnos egészen más alapokon nyugszik.

Continue reading

A semmi

a semmiÉrdekes kísérletnek lettem alanya, mert most abban az állapotban vagyok, hogy egyáltalán nincs kedvem írni. Úgyhogy írok. A semmiről.

Néha vannak rossz napok. Eleinte lelkiismeret furdalásom volt miatta, mert egy magamfajta, magát viszonylag felvilágosultnak, és aránylag spirituálisnak tartott ember (fú de vonzó vagyok…) hogy jön ahhoz, hogy szar napja legyen. De aztán megszoktam, hogy néha megtörténik, és kész. Van, amikor nincs min agyalni, nem kell befelé fordulni, igazából semmit nem kell csinálni. Csak túlélni.

Continue reading