Fel kell kelni!

Fel kell kelniNéha előfordul, hogy megbotlasz. Talán el is esel. Zuhanás közben pedig ezerszer is átgondolod, vajon ezúttal mit rontottál el? Túl közel engedted, túl korán? Esetleg túl későn, vagy éppen az volt a baj, hogy meg sem tetted? De igazán nem is az számít, megtalálod-e a válaszaidat, mert zuhanás közben lehetetlen józanul gondolkodni. Meg kell várni, míg nagyot csattansz -újra- aztán a földön fekve még mindig nem kérdéseket feltenni. Mert ott sincsenek válaszok. Minden erődet bevetve fel kell tápászkodni, és elkezdeni megint egymásra pakolni a téglákat. Aztán lassan, ahogy újra felépíted önmagad, egyszer csak beléd hasít a válasz. Hogy el kellett esned, nem volt más út. Ekkor pedig hálás leszel annak, aki ellökött. Nélküle valami egészen más lennél. Sokkal kevesebb.

Néha le kell jönni a hegyszirtről, hogy meg lehessen mászni a legmagasabb csúcsát!

A semmi

a semmiÉrdekes kísérletnek lettem alanya, mert most abban az állapotban vagyok, hogy egyáltalán nincs kedvem írni. Úgyhogy írok. A semmiről.

Néha vannak rossz napok. Eleinte lelkiismeret furdalásom volt miatta, mert egy magamfajta, magát viszonylag felvilágosultnak, és aránylag spirituálisnak tartott ember (fú de vonzó vagyok…) hogy jön ahhoz, hogy szar napja legyen. De aztán megszoktam, hogy néha megtörténik, és kész. Van, amikor nincs min agyalni, nem kell befelé fordulni, igazából semmit nem kell csinálni. Csak túlélni.

„A semmi” bővebben

Megváltás

megváltás– Jók lettek a legutóbbi írásaid!
– Jézusom, a frászt hozod rám…
– Nem akartalak megijeszteni, azt hittem, tudod, hogy mindig itt vagyok melletted.
– Azért remélem ez csak költői túlzás, vannak pillanatok, mikor nem szeretném, ha itt lennél!
– Nos, ez kellemetlen, mert nem tudok távozni, te tartasz itt!
– Miért van olyan érzésem, hogy most megint belém akarsz sulykolni valamit?
– Már megtettem, szép írások születtek belőle!
– Hmm. Mindig is éreztem, hogy nem igazán én írom ezeket, de nem tudtam, honnan folyik rajtam keresztül. Eszerint ez is a te áldásos tevékenységed eredménye?
„Megváltás” bővebben

A vonzás törvénye

vonzástörvényeFurcsa dolog a megérzés. Jó ideje elfogadtam már, hogy általában helytállóak a megérzéseim, legfeljebb nem pont akkor, és nem pont úgy történik meg, amiről tudom, hogy meg fog, de feltétlenül helyes érzetek ébrednek bennem. Nehéz figyelni rájuk, nehéz megérteni őket, és a világi zajban könnyen elterelődik a figyelmem, de remélem olyan ez is, mint a vezetés, ha elég sokáig gyakorlom, a rutin segít majd, hogy ne a pedálokat figyeljem, hanem az utat.

„A vonzás törvénye” bővebben

Cselekedj!

CselekedjSoha nem lesz alkalmas pillanat, nincs mire várni. Ha akarsz valamit, tedd meg! Ha kell valami, szerezd meg! Ha eleged van valamiből, dobd ki! Ha sikerül, tudhatod, hogy ott volt a helye, ha nem, akkor tanuld meg, mit üzen neked, de ne utáld! Nincs miért nem szeretni. A legnagyobb hiba, amit elkövethetsz, hogy nem szereted, ami van. Vágyhatsz arra, ami nincs, de közben szeresd, ami van!

Közben pedig jól figyelj: ha úgy érzed, több lehetsz valami által, az nem ugyanaz, mint mikor azt érzed, kevesebb lennél nélküle!