Szerző: Nyerges Tamás

Lépj!

Cselekedj1Voltál már valaha elég bátor ahhoz, hogy álmodj valami igazán nagyot? Elérted? Akkor tudni fogod, alább miről beszélek.

Kevés embernek van kontrasztos elképzelése arról, mi az, amit igazán szeretne. Általában hagyjuk magunkat felszínes vágyak által vezérelni, és valamiféle cinikus meggyőződésből nem lépünk a nagyobb álmok felé. Nem cselekedettel nem lépünk, hanem megálmodni is félünk őket. Persze, tudom, nihil van, meg semminek nincs értelme, ah, bazz… Ebben a világban egyre nehezebben tudok felületet szerezni az intellektusomnak. De nem adom fel. Nekem ez az egyik álmom.

„Lépj!” bővebben

Problémák

problémákÚgy érzem, némileg adós maradtam legutóbb, mert csodálatos dolog az élet szeretete, de hogy a bánatba lehet élvezni, mikor annyi a baj? No igen, úgy sehogy. A bajok éppen azért vannak, mert megoldásért visítanak az életünkben mindaddig, míg el nem kezdünk foglalkozni velük. Olyanok, mint a gyerekek, míg az akaratukat – akár csak látszólag – nem érvényesítik, addig apadhatatlan kitartással harcolnak a figyelmünkért. Ideje tehát foglalkozni velük.

„Problémák” bővebben

Élet-szeretet

élet-szeretetÉrdekes dolog az írás. Az egyik pillanatban hónapokra bezárulnak a kapuk, a következőben meg megindul valami bennem, és nem tudom leállítani. Igazán nem is akarom, de biztosan érzem, ez olyasmi, amire nincs ráhatásom. Szeretem ezt a világot, a keservit, nagyon szeretem! Bár mindig érezhetném ugyanezt, bár megtanultam volna nagymamám tartósító fogásait, hogy konzerválni tudjam ezt az érzést, és a gyengébb pillanatokban csak úgy elő tudnám venni. Sajnos a gondolatok természete nem teszi ezt lehetővé, de nem baj. Most még ez sem zavar.

„Élet-szeretet” bővebben

Bocsánat!

bocsanatBocsánatkéréssel tartozom, és nem szeretek adós maradni. Rengeteg dolgot sajnálok az életemben, és bár közel sem vagyok benne biztos, hogy a bocsánatkérés bármin is segít, mégis meg kell tennem. Elsősorban persze magamtól, mert nekem a legnehezebb magammal, de aztán mindenki mástól is, aki valaha mellettem állt.

Van egy elképzelés a fejünkben a múltunkról, a jelenünkről, és a lehetséges jövőnkről, egy önkép, hogy ezen a nehéz úton miként fogunk végigmenni, és hát ott vannak a cselekedeteink, amik hol szinkronban vannak mindezzel, hol nem. Legtöbbször nem. Hogy ez baj-e, nem tisztem megítélni, de én nem érzem jól magam tőle, és korántsem vagyok benne biztos, hogy a jövőben tudok majd rajta változtatni, szóval marad a sajnálkozás.

„Bocsánat!” bővebben

Sors

sorsHiszel a sorsban? Vajon tényleg minden okkal történik? Egyszer gyerekkoromban megkísértett egy érzés, majd ifjúkoromban ismét: biztosan tudtam, hogy az adott helyzetet semmiképpen nem tudtam volna elkerülni. Nem értettem, hogy lehet ez, szinte kényszert éreztem, hogy valami váratlant tegyek, azzal is igazolva, hogy valójában szabad vagyok. Mára már tudom, szabaddá éppen az tesz minket, ha tudjuk, az elkerülhetetlent nem elkerülni kell, hanem megélni, és szabadon gondolkodni róla. A gondolataink szabadok, s szabadon mozognak a tapasztalataink és a kényszeresen korlátolt gondolkodásunk által emelt falak között. A dolgunk nem az, hogy ez ellen lázadjunk. A dolgunk az, hogy ezeket a falakat olyan messzire toljuk, amennyire csak lehet, s végül talán egészen sikerül lebontanunk. Ehhez pedig éppen arra van szükség, hogy megtörténjen velünk mindaz, amit mi sorsnak hiszünk.

Nincs az a nehézség, amit elviselni ne tudnánk, s nincs az a boldogság, ami árthat nekünk.

Csak mi tudunk ártani magunknak azzal, ha nem fogadjuk el, amit kapunk.