Nem fogok titkot csinálni belőle, hogy a 30Y együttes azonos című száma (vagy legalábbis a címe) adta az ihletet jelen bejegyzésemhez. A kultúra belerondít picit a hétköznapjainkba. Sebaj, jól van ez így, a mindennapok rohanásában kell egy levegővételnyi idő, hogy a lelkünk táplálékhoz jusson, hogy elég erőt gyűjtsön az út további részéhez. Egyrészt azért, mert az úton lenni nem könnyű, ahogy senki nem is mondta, hogy az lesz, másrészt pedig észrevétlenül kapja szívünk a nyílvesszőket naponta, csak legtöbbször nincs szemünk rá, hogy észrevegyük. A mai poszt sem fog túlzottan eltávolodni az önismeret témájától, ám ezúttal a jótékony tétlenség helyett a magabiztos cselekvés lesz fókuszban. Nem lesz egyszerű, hiszen a megszokott életünk állóvize sokszor észrevétlen hajlik át dohos pocsolyába és mire észbe kapunk, már alig bírunk kimászni a sáros latyakból. Annyit azért megszellőztetek, hogy csupán az első lépés lesz nehéz, utána szépen lassan lepotyog rólunk a felesleges kosz.
Címke: önismeret
Többet érdemelsz!
Talán a legkiábrándítóbb mondat, ami elhagyhatja egy ember száját, hogy „jó nekem, mert nincs jobb”. Eleget beszéltem már az önbecsülés fontosságáról, essen most szó arról a fajta elégedetlenségről, mely üzemanyagként hajtja előre lényedet. A világ olyan, amilyen, a kapitalizmus mételye kizsákmányolóvá és igazságtalanná tette az életet, ahol felborultak az értékek, torz térkép mentén haladunk születésünktől kezdve, ahol a „vak vezet világtalant” probléma már generációk óta adagolódik cseppenként társadalmunkba. Cseppenként, mert a rendszerbe kódolt összeomlás nem tud hirtelen megvalósulni, az átmenet olyan finom, olyan leheletnyi, mint a legrészletesebb színpaletta, melyen már talán megalkotója sem tud különbséget tenni az egyes árnyalatok között.
„Szeretlek”
„Szeretlek” – a legerőteljesebb szó, ami elhagyhatja a szánkat. A végtelenségig elcsépelték már, hamis ígéretek, igaztalan gondolatok búvóhelye lett az idők során, ideje talán, hogy helyére tegyük kicsit, hiszen megérdemli ezen csöppnyi szó, hogy újra régi fényében ragyogjon. Túl könnyelműen kezelte az emberiség ahhoz képes, micsoda hatalma van, túl sokszor rejtőztek mögé mindazok a dolgok, melyeket megtenni szégyelltünk, éreztetni nem tudtunk, vagy csupán túl fáradtak voltunk bármi máshoz. Ha pedig valóban úgy gondoljuk, ahogy mondjuk, akkor is vigyázni kell, hogy csak annyiban váljon napi rutinná, amennyire azt cselekedeteink is tükrözik. Minden más esetben talmi kinccsel üzletelünk és jobb, ha nem vagyunk jelen, mikor vásárlói reklamációra kerül sor.
Boldogság
Egy életet képesek vagyunk eltölteni a boldogság keresésével, miközben észre sem vesszük, mindvégig a fejünkben felépített illúzió derengő délibábja teszi vak hajszává ezt a nemes cselekedetet. Nem szeretem az egy mondatos bölcsességeket, mert hiába igazak, ha közben nem többek, mint megforgatott útjelzőtáblák, melyek valaha a helyes irányba tereltek, most azonban csak az látszik rajtuk, minden irányban van valami, de nem tudjuk merre mi. Megkísérlek kicsit elmélyedni egy olyan érzés leírásában, melyről sem szólni, sem írni nem érdemes, mert olyan esetlen lesz, mint amikor a varázslatos naplementét kell elmagyarázni valakinek. Végül csak egy suta tájelírás lehet belőle.
Az élet értelme
Na ebbe aztán jól belekezdtem… Előre szólok, a szokásos agycunami várható, öveket becsatolni, de a végén attól tartok el fog maradni a már-már elmaradhatatlan végkövetkeztetés, a regény végi katarzis, a mondat végi pont. Talán nem is létezik ilyesmi, hiszen magam is vérmesen hangsúlyozom, hogy az élet értelmét keresni értelmetlen, hiszen a létezés maga a cél. Az úton lenni a legnagyobb kincs, mégis felajzott íjként várjuk, hogy valaki végre kimondja a varázsszót, amire elernyedhetünk, a nyíl pedig célba ér. Ehelyett fáradt arccal állunk, remeg a kezünk, izzadtságcsepp gördül le a homlokunkon, már alig bírjuk tartani, de a kulcsszó csak nem érkezik. Mi az élet értelme? Még mindig nem tudjuk.