– Hogy érzed magad?
– Már csak te hiányoztál…
– Értem. Szóval nem a legjobban?
– Ne kelljen magyaráznom. Nem vagyok jól.
– Nem kell. Éreztem. Szabad tudnom, mi okozza benned ezt a rendkívül erőteljes érzést?
– Nem.
– Értem, így nehezen fogunk haladni.
– Nem baj. Nem is akarok haladni sehova. És ne gyere nekem megint a tanulsággal, meg a leckével, meg hogy ezért egyszer hálás leszek. Mert ha így is van, nem érdekel.
– Jól van, már legutóbb is említettem, hogy ez az én dolgom, hogy így lássam az érzéseidet. Neked meg az a dolgod, hogy a valóságod részévé tedd.
„Lecke” bővebben
Címke: önvallomás
Hallgatás
– Túl régóta hallgatok…
– Talán nincs mondanivalód.
– Én is így gondoltam, de akkor miért van bennem ez a furcsa érzés? Horpad a mellkasom valaminek a hiányától, miközben majd szétfeszítenek a gondolatok, amik nem tudnak távozni.
– Megvan a hallgatás ideje, légy türelmes.
– Talán már nincs itt az ideje, talán erre figyelmeztet ez az érzés.
– Hidd el, néha bölcsebb hallgatni. Élni kell az életet, ezt belül te is tudod, muszáj kitörni a saját gondolataid által teremtett világból!
– Ezt tudom, de a kitörésre csak a megnyilvánulás a lehetőségem. Máskülönben sűrű fekete füstként vesznek körül a saját gondolataim, és rabbá tesznek az elmém börtönében.
– Mit szeretnél?
„Hallgatás” bővebben
Születésnap
Eljött hát a nap, mikor a harminckettedik életévem beteljesedett, s arcomon egy huncut mosollyal lépek át a krisztusi kornak nevezett férfiúvá érési esztendőbe. Különös véletlen, hogy ez éppen a dimenzióváltás, a világvége, a nullsíkba lépés, az armageddon előestéjén köszöntött rám…
Szülinapi kívánságom nincs. Szeretnék pár dolgot, de majd megteszem én, kérni már nem akarok. Akik eltökélten várják a holnapi nap eseményeit, elszomorító hírem van: bármily lágyan simogatja lelkünket a lehetőség, hogy így vagy úgy megoldódnak a világ gondjai nélkülünk is, ez nem fog megtörténni.
De együtt megtörténtté tehetjük.
A ti közreműködésetekkel felépülhet egy új világ, megváltozhat a lét érzékelésének dimenziója, hiszen gondoljatok bele, a világot más embereken keresztül tapasztaljuk meg, ha mindenki változik, a világ is változni fog. De amíg ülünk a fenekünkön és várjuk a megoldást Istentől, világvégétől, politikusoktól vagy bárkitől, addig tétlen marad. De ha nincs tét, nincs sikerélmény sem. Ideje hinnünk, hogy együtt sikerülhet, ideje bíznunk, hogy képesek vagyunk rá, és ideje tennünk érte, hogy megtörténjen. Fura gondolat nem? Nincs semmi, ami ELLEN kell tenni. A semmiből kell felépíteni valamit. Bármerre indulhatunk, bármit megvalósíthatunk. Nyissa ki mindenki a szemét, temessük el az elmúlt világkort együtt, üljük meg holnap a tort fölötte, és másnaptól minden nap mozgassunk meg minden követ, hogy szebbé tehessük saját életünket és egymás életét.
Elszakadás
Szívük dobbanása úgy sír fel nekem
Mintha még mindig itt lennének velem
Fakó festményen kietlen táj ragyog
Nélkülük önmagam töredéke vagyok
Lehetsz te is!
Ha már legutóbb zenei ihletésű poszt született, engedjétek meg, hogy folytassam a sort. Ezúttal a Vad Fruttik együttes Lehetek én is című száma billenti fenéken az irományt, aztán lássuk, hova szalad. Mielőtt nekiállok, itt is reagálok egy nemrég felmerült kérdésre, hogy milyen könyvet ajánlok, amiből elsajátítható ez a fajta életfilozófia. Jelenlegi tudásom szerint nincs ilyen mű, egyetlen szerző sem vallotta pontosan azt a világról, amit, ahogyan én gondolkodom róla. Nagyon sok mindent elolvastam, a temérdek gondolat állt össze valami masszává, amiből kialakult ez a komplex, természetesen csak rám jellemző látásmód. Ha mégis javaslatot kellene tennem, a legfontosabb az lenne, hogy tessék kinyitni a szemeket, mert alva nem lehet a valódi világ természetét megismerni. Az úton minden szembejön velünk, amire szükségünk van, éppen úgy, ahogy a közlekedési táblák vezetés közben. Azonban ahogy a rendőrt, úgy az élet végén önmagunkat sem fogja az elszámoláskor érdekelni, hogy valamit nem vettünk észre. Ezernyi impulzus tesz minket valamilyenné, millió impresszió faragja ki jellemünk szobrát, ezt irányíthatjuk tudatosan, ha megtanulunk hallgatni a szívünk hangjára. Ha valamit érdekesnek találunk, tegyük magunkévá, majd toljuk el a hátsó polcra. Ha ezt elég ideig ismételgetjük, a polcról kicsúsznak majd azok a dolgok, amik az épülésünket szolgálják. Ez nem egoizmus kérdése, hanem egy feltétel nélküli bizalom önmagunkban, egy végtelen hit, hogy tudat alatt pontosan tudni fogjuk, mire van szükségünk. Közel állnak hozzám Jézus tanításai, pedig nem vagyok vallásos, kedvelem Buddha gondolatait, pedig nem vagyok buddhista, olvastam Osho-t, pedig nem vagyok elvakult spirituális alkat. Az a legjobb, ha sokszínűvé tesszük a bevitt tápanyagot, ahogy figyelünk a testünk igényeire (mert ugye figyelünk?), úgy kell figyelnünk a lelkünk akaratára is.